Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
aug06

Totó – 32. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 128 hozzászólás

Ronaldinhót elengedte a Milan

Tutinak látszó, ám becsapós Német Kupa-meccsek, valamint kedvező olimpiai férfi összecsapások alkotják a heti menüt. Én most azt mondom, nem tűnik nagy kihívásnak az oszlop, megkockáztatom, hogy papírhét lesz. Lehet, hogy ismét elviszik páran a telit!?

A Német Kupából öt meccs jutott, mindegyik párban az elsőosztályú, tehát esélyes csapat lesz a vendég. Közülük a Hamburg győzelmét kivettem fixre, amit Londonban láttunk Jol csapatától, az eléggé meggyőző volt – 3-0-ra verték a Juventust, van der Vaart nélkül! A többi összecsapás nálam 2X, egyedül a Jena van X-szel vezetve. De a ‘Lautern nem is első osztályú…

A másik három fixet az olimpiai torna nagy esélyesei kapták. Argentína és Brazília remek csapattal érkezett, bár most a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jogerős döntésében igazat adott a Schalke, a Werder Bremen és a Barcelona panaszának, így az érintett klubok visszahívhatják játékosaikat (Rafinhát, Diegót és Messit) az olimpiáról. Ami azért fura, mert egyik sem múlt el 23 éves, tehát még csak nem is túlkoros.
Persze a gauchók Leo Messi nélkül is roppant erősek, Ausztrália legyőzése nem okozhat gondot.
A brazilok meg Új-Zélanddal játszanak, ami valószínűleg csak edzőmeccs lesz. Olaszország meglepetésre csak egyetlen 23 évnél idősebb játékost nevezett, az is Tommaso Rocchi, a Lazio 30 éves csatára, tehát közel sem egy klasszist visznek. Persze így is nagyon jók lesznek, Dél-Korea legyőzése megoldható feladat.

A hollandok Makaayt is kivitték, de amúgy is ott van Babel, Maduro, Emanuelson, Drenthe és de Guzmán is. Nem kapnak ki az USA-tól. A Szerbia-Elefántcsontpart meccs ígérkezik a nyitónap rangadójának. A szerbek híresen jók az utánpótlásukról, az afrikaiak meg kisajátították maguknak az olimpiát (’96 Nigéria, ’00 Kamerun). Az “elefántok” között akad két játékos, aki Magyarországon játszik: Abraham és Benjamin a Honvéd légiósa.

A Kína-Belgium meccsen lehet a legnagyobbat bukni, mert nem tudni, hogy mire képesek otthon a kínaiak. Ezt érdemes háromesélyre venni.
Kamerun és Nigéria a két olimpiai bajnok gárda veresége meglepő lenne Honduras és Japán ellen. Én nem számítok rá.

A 32. hét tipposzlopa:

1. Ingolstadt – Hamburg 2
2. Essen – Dortmund 2X
3. TB Berlin – Cottbus 2X
4. CZ Jena – Kaiserslautern X2
5. Oberhausen – Bayer Leverkusen 2X
6. Argentína – Ausztrália 1
7. Szerbia – Elefántcsontpart 12
8. Nigéria – Japán X1
9. USA – Hollandia 2X
10. Új-Zéland – Brazília 2
11. Kína – Belgium X12
12. Kamerun – Honduras 1X
13. Olaszország – Dél-Korea 1
+1. Chemnitz – Hoffenheim 2

2008/32. hét Eddig 26 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp
1. Ingolstadt - Hamburg 0% 12% 88% 2
2. Essen - Dortmund 0% 8% 92% 2
3. TB Berlin - Cottbus 8% 35% 58% 2
4. CZ Jena - Kaiserslautern 38% 38% 23% 1,x
5. Oberhausen - Bayer Leverkusen 0% 15% 85% 2
6. Argentína - Ausztrália 100% 0% 0% 1
7. Szerbia - Elefántcsontpart 19% 54% 27% x
8. Nigéria - Japán 73% 19% 8% 1
9. USA - Hollandia 4% 31% 65% 2
10. Új-Zéland - Brazília 0% 4% 96% 2
11. Kína - Belgium 42% 31% 27% 1
12. Kamerun - Honduras 92% 4% 4% 1
13. Olaszország - Dél-Korea 88% 8% 4% 1
+1. Chemnitz - Hoffenheim 4% 19% 77% 2



Hozzászólások
  • totorobert augusztus 06. 16:26 (#1) | Válaszolok

    583,000 befizetés a 31,hétre ami azt jelenti,hogy a 30.heti 630,000 befizetést is lejebb tudták vinni 50,000-rel,a néhány héttel ezelőtti egyébként sem magas 730,000-t meg 150,000-rel.Úgy kirúgnám az ilyen senkiházi műsorszerkesztőt,hogy a keleti,szerencsejáték tiltott országokban landolna a lendülettől!Remélem a jövő héttől induló bajnokikkal már több nyerményt lehet leakasztani,mert végre elkezdődhet újra a totózás!Azért sajnálom azokat,akiknek mostanában volt életük egyetlen telije,mert ha más a szervezés lehet,hogy többet kaszálnak!Lehet,hogy emesének hívják a műsor összeállítóját? :-) :-(

  • jano47 augusztus 06. 17:07 (#2) | Válaszolok

    Nyugi robi! Jövő héten jönnek a németek, meg az angolok! :D

  • jano47 augusztus 06. 17:29 (#3) | Válaszolok

    Íme a 32. heti hét 2-esélyem:

    1. Ing.-Hamburg (2)
    2. Essen-Dortmund (2)
    3. TB Berlin- Cott. (2X)
    4. Jena-Kaiser. (21)
    5. Oberh.-Laverk. (2)
    6. Arg.-Ausztrália (1)
    7. Szerb.-Elef.cs. (21)
    8. Nigéria-Japán (12)
    9. USA-Hollandia (21)
    10.Új-Z.-Brazilia (2)
    11. Kína-Belgium (12)
    12.Kamerun-Hond. (1)
    13.Olaszo.-Dél-kor. (1X)
    +1.Chemn.-Hoffenh. (2)

  • Szecsa augusztus 06. 18:11 (#4) | Válaszolok

    1 meccsen dőlnek el a német kupa párharcok?

  • Oszi augusztus 06. 18:38 (#5) | Válaszolok

    nagyon jó a kérdés! igen, egy meccsen!

  • LeGrognard augusztus 06. 19:15 (#6) | Válaszolok

    Azért én az első bajnoki fordulókért nem repesek annyira..az angoloknál meg később sem..számomra azok az eltalálhatatlanok..nézzük a jó oldalát a dolgoknak,élvezzük ki a papír heteket amíg lehet..:)

  • euroaron augusztus 06. 19:19 (#7) | Válaszolok

    döntetlennél rájátszás van, asszem.

  • jano47 augusztus 06. 19:35 (#8) | Válaszolok

    Kezdődik a bajnokság. A nagyoknak “(láb)újjgyakorlat” kellene, hogy legyen ez a meccs.
    Azért megjegyzem, a Dortmund védelme bizonytalan, a Leverkusen pedig elég gyengén muzsikált az előkészületi meccseken.
    Kilenc v. tíz 2-esélynél melléjük raknám az X-et! :)

  • zototo augusztus 06. 19:39 (#9) | Válaszolok

    Szecsa, én úgy tudom visszavágósak, de majd itt a focitudorok, megmondják, ha mégsem.

  • totorobert augusztus 06. 20:10 (#10) | Válaszolok

    dfb-pokal2008/2009 beütve a keresőbe kiderül,hogy összesen 6 fordulót zavarnak le a döntővel együtt és most van 64 csapat állva,tehát,csak egy meccses lehet ilyen formában a kupaforduló !Nézzetek rá és ha mást néztek ki belőle írjátok le,mert csak futólag kattantam rá!

  • euroaron augusztus 06. 20:30 (#11) | Válaszolok

    zoli, tavaly hosszabbítás volt. meg tavalyelőtt is…
    persze lehet, hogy idén már visszavágó lesz, de szerintem inkább kevered a dfb-t a fa-val… :)
    persze ez nem csoda, rohadtul érdektelen az egész…

    oszi, a cikkhez: az ilyen hülye kupákban (kivéve az FA, az nem hülye, de arra is érvényes a szabály!) MINDIG az erősebb csapat megy vendégségbe, az esélyegyenlőség nevében. az erő alapja az osztály, de hogy azon belül ha kettőt összesorsorlnak, akkor micsoda, azt nem tudom. gondolom, a tavalyi eredmény… logikusan…

  • euroaron augusztus 06. 21:14 (#12) | Válaszolok

    ja, az úgy igaz.
    11esekig mennek amúgy.
    tippmix továbbjutás szempontjából nem mindegy.

  • Vizes augusztus 06. 23:28 (#13) | Válaszolok

    hallod, aron, Ham-Kam – Tromsö 0-1:D:D:D:D

  • jano47 augusztus 07. 07:55 (#14) | Válaszolok

    Akkor a magyar focit egy darabig megint félretehetjük a tegnapi 0:5 után! ;)

  • euroaron augusztus 07. 08:04 (#15) | Válaszolok

    na és, vizes, akkor mi van?
    igaz maradt a mondás: a hamkamot mindenki megveri. :D :D :D
    gratulálok! :) ))
    de azért folyamatosan ne tegyél ellene…

  • totorobert augusztus 07. 08:06 (#16) | Válaszolok

    hááát nem irigylem a koeman gyereket!a magyar, elitkörülményeket biztosító,bajnok csapatot így leveri egy török surranópályás csapat!Mondjuk én speciel a győrnek is egy ilyen zakót látok,talán a loki lehet kicsit sanszosabb!Viszont a magyar bajnokság az más!Teljesen világos,hogy külön kell választani az uefa,fifa szereplést és a hazai pontvadászatot!Ami pozitívum,hogy a tippmixeseknek még hendikepp tutijuk is lehet ezáltal!Megállapítom tehát,hogy jó a magyar csapatok nemzetközi szereplése! ;-)

  • euroaron augusztus 07. 09:21 (#17) | Válaszolok

    Ingolstadt – Hamburg = egyértelműen a hamburg az esélyes. tavaly negyeddöntőt, hároméve meg nyolcadot játszott. a vendéglátók három éve az első körben búcsúztak, azóta meg nem kerültek be se. ez így fix 2.

    Essen – Dortmund = a tavalyi második dortmund. ugyanakkor ellenfele a nyolcaddöntőig jutott! azelőtt egyik sem jeleskedett, noha az első köröket általában sikeresen vették. a pillanatnyi forma alapján papír-megérzés 2X.

    TB Berlin – Cottbus = a fővárosiak egyáltalán nem kampázzák a kupát, a cottbus meg az első körökben szokott kihullani. hááát, megelőlegezem, hogy nagyon papír 2X.

    Jena – Kaiserslautern = a ‘lautern az elmúlt három évben az első kört mindig simán vette! ellenfele viszont feljövőben, tavaly az elődöntőben bukott el! ez nagyon meleg mérkőzés lesz, háromesély 21X.

    Oberhausen – Leverkusen = a bajorok lazán veszik a kupát, az első pár kör után általában kipottyannak, tavaly speciel rögtön az elején. az oberhausen három éve próbálkozott, sikertelenül. kéremszépen, kétesély 2X.

    Argentína – Ausztrália = argentína az argentína. fix 1.

    Szerbia – Elefántcsontpart = ez nagyon hangulatmérkőzés lesz, muszájháromesély 12X.

    Nigéria – Japán = hádzsime! szeressük japánt! 21X!

    USA – Hollandia = ez nem amerikai foci, hanem európai. papír fix 2.

    Új-Zéland – Brazília = fix 2.

    Kína – Belgium = kínát nem tartom sokra, de meg a belgákat se – viszont az egyetlen olimpiai mérkőzés, ahol hazai pálya van!!! kétesély 1X.

    Kamerun – Honduras = a latinókról fogalmam sincs, kamerun is leszerepelt már évtizede. háromesély 12X.

    Olaszország – Dél-Korea = kijön a szintkülönbség, fix 1.

    Chemnitz – Hoffenheim = a hoffenheim rutinosabb kupázó, ezért legyen fix 2.

  • euroaron augusztus 07. 09:23 (#18) | Válaszolok

    robi, ne szóld le a fenert! méghogy surranópálya!!! :O

  • jano47 augusztus 07. 09:47 (#19) | Válaszolok

    Nem beszélve az edzőjéről, hát nem egy Garami! :D

  • LeGrognard augusztus 07. 09:54 (#20) | Válaszolok

    Nekem fogalmam sincs még mit rakok..a német kupában az egyik”nagyot”elkaphatják még a rendes játékidőben,ezen kívül lesz túlóra is..de hogy kiknél?Csak a Hamburg továbbjutása tűnik kétségtelennek..Az olimpián Kína és Szerbia nem kaphat ki,de Japán és és Usa-nál bejöhet egy meglepi eredmény..a taljánok szeszélyes torna eleji remije is bent van a kalapban..nálam még képlékeny nagyon minden..

  • jano47 augusztus 07. 10:04 (#21) | Válaszolok

    A végleges tippel megvárom a mai élő meccseket, ott már azért sok mindent leszűrhet az ember, főleg a ritkán látott csapatokról. :{ ;)

  • LeGrognard augusztus 07. 10:06 (#22) | Válaszolok

    Garami Yoda mester ezúttal megmutatta hogy híján van a mágikus Jedi praktikáknak..az agyonsztárolt honi Skywalker csodagyerekek enyhén szólva is súlytalanok a mi Kisteleki nagyurunk privát galaxisán kívüli tusákban.. Roby Carlos még Obi van Kenobis korban is bohócot csinált belőlük..

  • euroaron augusztus 07. 10:11 (#23) | Válaszolok

    legro: nem Obi van Kenobi!
    hanem Foci ban Deprofi… :D

  • jano47 augusztus 07. 10:50 (#24) | Válaszolok

    Foci ban Deprofi …ha,ha szuper! :D

  • jano47 augusztus 07. 10:55 (#25) | Válaszolok

    11:00 Brazilia-Belgium
    Sör kivéve, ne legyen túl hideg.
    Melegszendvics most készül, ne legyen túl hideg.
    Aperitif bedöntve, ne legyek túl hideg. :)

  • LeGrognard augusztus 07. 11:08 (#26) | Válaszolok

    Nem jó..elvileg a TMK-s fiúk is azok..legalább is annak nevezik magukat..de nem lehet minden önmagát tehetségesnek tartó honi bucklakónak olyan mustrabikákat megszégyenítő combja,hogy Faragu Ricsi csillagközi kommentátor végső kétségbeesésében kivételes futballkuriózumként ecsetelve így próbálja meg kicsalogatni az érthetően apátiába süllyedt népeket..:)

  • euroaron augusztus 07. 12:30 (#27) | Válaszolok

    az eddigi eredmények alapján egyedül az olasz u21 ér valamit…

  • LeGrognard augusztus 07. 13:11 (#28) | Válaszolok

    Mivel Mr.Monk egész héten nincs gépközelben engem kért meg,hogy közzétegyem a heti egyesélyes tippjeit..remélem bele lesz számítva a többi közé:2,2,x,1,2,1,2,1,x,2,x,1,1 pót:1
    Ha meg nem,az sem baj..:)

  • totorobert augusztus 07. 13:42 (#29) | Válaszolok

    most olvasom garami mester értékelését!azt mondja 20 percet jól játszott a csapata,de a második gól visszafogta őket!ekkora ökör magyar focivezéreket! 180 percből 20 percet jól játszik a csapat úgy,hogy közben 3 gólt kap és egyet sem rúg,és utána lesz rosszabb,mert azután,még négyet kap!ez még gellei hétvégi reac meccs értékelését is veri!ja persze ez már nemzetközi meccs volt,elit meccs,elit színvonallal!Úgy látom a humoristák nem a színpadon hanem a pár száz nézős focimeccseken teljesítenek!Így viszont kettőt kap egyért a néző,hisz van egy kis foci és humorválogatás is!Na ez a színvonal,nem az agyondarált,végig futott 90 perc! ;-(

  • totorobert augusztus 07. 14:37 (#30) | Válaszolok

    az eddigi olimpiai meccsek nem sok fixet mutatnak a hétre!Gondolom nagyon sok ember most kap vérszemet a játékra!Hát megint kíváncsi leszek a befizetésekre!

  • jano47 augusztus 07. 20:11 (#31) | Válaszolok

    Láttam 5 megjegyzendő csapatot:

    Argentina
    Olaszország
    Nigéria
    Hollandia
    Elefántcsontpart

    Brazilia csalódás! ;(

  • chris-g augusztus 08. 08:28 (#32) | Válaszolok

    1, 2
    2, 2
    3, 2
    4, 1x
    5, 2
    6, 1
    7, 2
    8, 12
    9, 2
    10, 2
    11, 1
    12, 1
    13, 1
    +1, 2

  • smith91 augusztus 08. 11:34 (#33) | Válaszolok

    eledezzunk mar 1 kicsit :) tobb tippet :P , en meg kicsit kesobb osztom meg az enyemet…:)

  • jano47 augusztus 08. 12:05 (#34) | Válaszolok

    Úgy látszik, hogy mások is! :D

  • euroaron augusztus 08. 12:43 (#35) | Válaszolok

    ugyanmár.
    nem kell itt szarozni.
    vagy megint papírhét lesz, ebben az esetben: 2-2-2X/1X2-2-1/1X2-1X-X2/2-1X2-1-1/2, kéremszépen, fincsi 3-3-7-es index 216 oszlopon…
    vagy nem, de akkor meg mi? argentin X? olasz X? honduras nyer? beég a cottbus? a dortmundot alázzák?
    vagy mi?
    ugye.

  • jano47 augusztus 08. 13:27 (#36) | Válaszolok

    Az első variációdhoz képest Kína és Hollandia elbizonytalanított? Úgy látom a Dortmundot is megtámasztottad egy X-el.

    Hát, akkor vágjunk bele:
    1. 2
    2. 2X
    3. 2X
    4. 2X
    5. 2X
    6. 2
    7. 2X
    8. 1X
    9. 21
    10.2X
    11.1X
    12.1X
    13. 1
    +1. 2

    Eddig úgyse voltak X-ek. :)
    Egyszerű ez csak jöjjön be! :D

  • jano47 augusztus 08. 13:28 (#37) | Válaszolok

    Hát a 6-ost elírtam, az 1-re van befizetve.Bocsi.

  • euroaron augusztus 08. 13:47 (#38) | Válaszolok

    janó, engem kérdezel? én vállalom a 18-as első variációm, amit leírtam a 36-ba, az amolyan überpapír kombó csupán. azt ajánljam? minek? semmmit se fizetne!!! :D

  • LeGrognard augusztus 08. 14:52 (#39) | Válaszolok

    Nem terveztem leadni tippsort,de jobb híján ráérek és gyakorlom a gépelést is..szóval:

    1 .Ingolstadt-Hamburg;Kötelező 2
    2 .Essen-Dortmund;Ahol egy magyar játékos meghatározó lehet,az a csapat nem nyerhet simán:2x
    3 .Tb.Berlin-Cottbus;A Cottbus sem éppen meggyőző,itt is látok esélyt a hosszabbításra.2x
    4 .Jena-Kaiserslautern;A pfalziak a leghamarabbi kupabúcsú esélyesei:1x
    5 .Oberhausen-Leverkusen;A hazaiakról soha nem hallottam.2
    6 .Argentína-Ausztrália;Gaucsó fieszta,reméljük a kengurusok nem nagyon fognak ugrabugrálni:1
    7 .Szerbia-Elefántok;A Jumbo bébik szimpatikusan küzdöttek az első körben,de a csetnik kegyetlen népség.x1
    8 .Nigéria-Japán;A modern szamurájok meccs után készülhetnek harakirizni:1
    9 .Usa-Holland:Hála istennek Usa fociban még nem nagyhatalom,de egy x-et kicsikarhatnak a számomra antipatikus exportált surinamei tulipánoktól.2x
    10.Új-Zéland-Brazil:Igazán beletörhetne a formán kívüli pocakos Ronaldinho kacska foga a rágós húsú maori harcosokba:2x
    11.Kína-Belgium;Elnézve a mai sportdiplomácát,nem nyerhet az európai mesterséges miniállam a kínai vörös sárkánnyal szemben:x1
    12.Kamerun-Honduras;Black power:1
    13.Olasz o.-Dél-Korea:Nekem még rémlik egy ázsiai foci vb a közelmúltból,nem biztos az olaszok győzelme nálam:1x

    +1.Ki a vendég?Löw Cicáék?Ha igen,akkor nem juthatnak tovább simán..hehe:x

  • LeGrognard augusztus 08. 14:55 (#40) | Válaszolok

    A végét már megint elkapkodtam..freudi dolog ez..a pluszmérkőzésre sosem szoktam oda
    figyelni..

  • mirrmurr augusztus 08. 20:18 (#41) | Válaszolok

    Hahó!
    Én ezeket tettem meg merészen
    2,2,2,12,2,1,x2,1,2,2,x,1,1+1

  • Zsóti augusztus 08. 22:22 (#42) | Válaszolok

    Erre a hatalmas magyar totóra íme a megjátszott 2 sorom:

    122 122 112 2×21 x
    222 x1x 22x 2211 x

    Értelme nem sok van, csak hát ugye a függőség :D :D :D

  • Laci1 augusztus 09. 08:26 (#43) | Válaszolok

    Sziasztok.Van egy olyan érzésem,hogy az elefántok,nagyon megverik szerbiát.Az eredmények őket igazolják.Üdv mindenkinek.Sok sikert.

  • zototo augusztus 09. 08:48 (#44) | Válaszolok

    Helló,
    nagy nehezen összeállt egy alaptipp is.

    1 .Ingolstadt-Hamburg.(2)
    2 .Essen-Dortmund. (x2)
    3 .Tb.Berlin-Cottbus. (21)
    4 .Jena-Kaiserslautern. (12)
    5 .Oberhausen-Leverkusen. (2x)
    6 .Argentína-Ausztrália. (1)
    7 .Szerbia-Elefántok. (x1)
    8 .Nigéria-Japán. (1)
    9 .Usa-Holland. (x21)
    10.Új-Zéland-Brazil. (2)
    11.Kína-Belgium. (12)
    12.Kamerun-Honduras. (1)
    13.Olasz o.-Dél-Korea. (x1)

    +1. Chemnitz – Hoffenheim (2)

  • zototo augusztus 09. 09:04 (#45) | Válaszolok

    számítógépeseknek egy kis statisztika.

    Odds ransorolt papír szerint
    1-2-3-5-6-9-10-12-13. min-max = 3-7
    Sárga összevont rangsorolt papír szerint
    1-2-5-6-8-9-10-11-12-13 min-max= 3-7
    Egyszer már volt olyan, hogy nem jött be mind a kettő.

  • euroaron augusztus 09. 10:49 (#46) | Válaszolok

    statisztika nélkül tapasztalatból 3-7ig állítottam be! :D
    egyes tapadás 1-3. iksz dettó.
    kettes viszont 2-5!

  • zototo augusztus 09. 11:06 (#47) | Válaszolok

    Az odds rangsornál nem a 3 az érdekes, mert annyi papír csak jön, hanem a felső határ. tehát 9 meccsből max 7.
    A sárgánál dettó, csak ott 10 meccsből három nem lesz papír, ha igaz lesz a statisztika. :)

  • euroaron augusztus 09. 11:51 (#48) | Válaszolok

    mi úgy vagyunk vele, hogy a sárga maradt 11es maximumon.
    ha 12es vagy 13as lesz, az úccsefizet, úgy e.
    nade! a 11es max szinte teljesen kizárja az argentin győzelmet! :o
    ám: legyen! :)

  • zototo augusztus 09. 12:16 (#49) | Válaszolok

    A sárgából melyik? mert van belőle 16 db. Vagy az öszzevont tippre mondod?

  • euroaron augusztus 09. 12:19 (#50) | Válaszolok

    nincs összevont.
    úgy értem, bármelyiket nézzük, azon max 11.
    vagy te ezt érted összevontnak?

  • euroaron augusztus 09. 12:22 (#51) | Válaszolok

    izé, zoli, ti a sárgát is vizsgáljátok papír-meglepetés szempontból?
    nahát.
    azért érdekes ez számomra, mert a sárga elég autentikus forrás. feleslegesnek tartom további boncolását, mivel nem ismerem a motivációjukat.
    lásd az indexes supertotó – ott van motiváció!
    eredményesebb is a a sárgánál!
    (már amelyik tippelő, persze… :D )

  • zototo augusztus 09. 12:24 (#52) | Válaszolok

    Nem, öszzevont az, amikor meccsenként összeadom a sárga tippjeit és ebből keletkezik egy rangsorolható 17, oszlop. Gyakorlatilag egy odds sort képezhetünk így, csak itt az oddsok 0-16 ig terjedhetnek. Akkor lesz belőle odds, ha 16- az egyes tippekre összeadott darabszámot vesszük alapul. Tehát 3 db rangsorolt oszlop keletkezik ilyenformán.

  • euroaron augusztus 09. 12:29 (#53) | Válaszolok

    ja, olyat nem.
    mondom, nem látom a motivációt bennük. éppen ezért felesleges őket ragozni. egy dolog biztos csupán: elég erős náluk a papírhatás.

  • zototo augusztus 09. 12:51 (#54) | Válaszolok

    Nem tudom, statisztikát bármiből lehet csinálni, csak az a kérdés, hogy felvesz-e valamilyen értékelhető görbét az eloszlása. Ha igen, akkor jó, hanem akkor elkell vetni.
    Én a motíváció és a tényleges eredmény között nem látok olyan nagy összefüggést. A mi tippjeink baromira motíváltak, aztán mégsem…

  • zototo augusztus 09. 12:56 (#55) | Válaszolok

    A motivációt talán úgy lehetne értékelni, ha itt mindenki 0-9-4 tippet adna meg és akkor össze tudnánk vetni a sárgával.

  • euroaron augusztus 09. 13:02 (#56) | Válaszolok

    nem, mert most itt sincs motiváció!
    motiváció akkor van, ha tét is van.
    nézzed, a klikkelőbe most én is viccesen* teszek csak, elég gyakori a megérzés, még ikszet is teszek, bizony.
    ha éles lenne, tétre menő, mindjárt másképp gondolkoznék!
    feltételezem, a többiek is, hiszen érdekeltek lennének a hétről hétre minél több találat megszerzésében. és úgy már meglehet hasonló, mégis egészen más lenne a fenti tippek eloszlása!

    * = azért még maradok én persze, mert csupa ordas baromságot nem fogok beklikkelni! :)

  • zototo augusztus 09. 13:14 (#57) | Válaszolok

    Ja, hát nem a klikkelőre gondoltam, hanem arra a tippsorra, amit meg is játszanak a srácok. Pl Janó, vagy legrognard tippje ha úgy vesszük motivált. Én is azt írom be, amit ha nem is pont abban a formában, de felhasználok a végleges tipphez. Gondolom többen is az igazi tippjüket írják be, mert ha nem így lenne, akkor komolytalan a tippet ide beírni. :)

  • euroaron augusztus 09. 13:34 (#58) | Válaszolok

    zoli: hát én nem! :D
    de most látom, micsoda új topikot nyított oszimester itten!!!

  • LeGrognard augusztus 09. 13:46 (#59) | Válaszolok

    Természetesen szívesen közzéteszem a tippjeimet ezek után is,amit értelemszerűen meg is szoktam játszani..ha tudok a statisztika egyik apró porszemeként segíteni ezzel bármelyik szerencsejátékos sorstársamnak,nem irigylem tőle a leendő nyereményt..:)
    Teszem annak tudatában,hogy hiszem azt;Fortuna is szívesebben mosolyog az önzetlen,nyíltszívű atyafiakra..:)

  • zototo augusztus 09. 13:55 (#60) | Válaszolok

    Hurrá, itt a motivált tipp megadásának lehetősége.
    oszi
    A megadott tippsorok nyilvánosak lesznek?

  • zototo augusztus 09. 16:29 (#61) | Válaszolok

    Ha az Ingolstadt nyer, az igencsak megszaggatja az amúgy is gyenge várfalakat. :)

  • euroaron augusztus 09. 17:08 (#62) | Válaszolok

    viszont a werder meg a gladbach kivégzik házigazdáikat…

  • zototo augusztus 09. 17:29 (#63) | Válaszolok

    Ja, egyenként több gólt rúgtak, mint a hazaiak összesen.

  • zototo augusztus 09. 17:32 (#64) | Válaszolok

    Az első két meccsre bekönyvelhetjük a papírt.

  • zototo augusztus 09. 17:41 (#65) | Válaszolok

    A hannover meccset miért szakították meg?

  • totorobert augusztus 09. 17:44 (#66) | Válaszolok

    zoli!Amint kiolvasom a hozzászólásodból,kb. azonos módon dolgozzuk fel a sárga tippelőjét!Te mióta csinálod és statisztikát vezetsz-e erről?

  • zototo augusztus 09. 17:57 (#67) | Válaszolok

    Én a sárgát sajnos csak másfél éve rögzítem gépbe rendszeresen. A 2007-es évből hiányzik is egy pár heti példány. Ha esetleg valakinek megvan netán bármilyen fájlformátumban szívesen venném ha elküldené. Cserébe feldolgozott statisztikai elemzéseket, vagy némi sört tudok felajánlani. :) Néhány statisztikához kevés ez az adatmennyiség.
    Igen, hetente bővülő statisztikákat vezetek a sárgáról.

  • jano47 augusztus 09. 18:24 (#68) | Válaszolok

    Mi volt a Hannover meccsen? Tudja valaki?

  • jano47 augusztus 09. 18:46 (#69) | Válaszolok

    a Hannover győzött 5:0-ra!

  • totorobert augusztus 09. 18:56 (#70) | Válaszolok

    zoli!köszi a választ!úgy látom lesz közös metszéspontja tipphalmazainknak!

  • euroaron augusztus 09. 21:17 (#71) | Válaszolok

    2-2-2-1.
    eddig ez semmi jót nem ígérő ordas papírhét! :(

  • zototo augusztus 09. 21:45 (#72) | Válaszolok

    Bár a sárgán a Jena győzelme meglepetésnek számít, és a tippmixen is második a rangsorban, ettől nem okozott nagy meglepetést, gondolom országszerte másoknak sem.

  • totorobert augusztus 09. 21:50 (#73) | Válaszolok

    csak az én kibaszott négyesélyemnek!A rohadék miatt már nem lehet telim!A szemétláda,olyan buta,hogy nem engedi a legjobb elképzeléseimet megjátszani!Kár érte,kegyetlen érzés a negyedik meccs után tudni,hogy buktam,úgy,hogy ráadásul benn is vannak a helyes tippek!

  • zototo augusztus 09. 21:54 (#74) | Válaszolok

    A 98 oszlopomból már nekem is csak 12-őn lehet teli :(

  • jano47 augusztus 09. 23:00 (#75) | Válaszolok

    totorobert örülök, hogx “visszatértél” ! Egyébként nekem is elment a 4. meccs, Pedig az először leadott hét 2esélyben még 1,2-re vettem. Ez van… :)

  • smith91 augusztus 10. 11:06 (#76) | Válaszolok

    5.perc mar vezetnek a brazilok :)

  • zototo augusztus 10. 13:23 (#77) | Válaszolok

    Tippek hogy állnak, kinek van még telije ?
    Nekem már tegnap sem volt. 12 még lehet egy pár szelvényemen, de ahhoz még öt szerencsés meccs is kell. A négy olimpiai mérk. totál papír :(

  • jano47 augusztus 10. 13:48 (#78) | Válaszolok

    Érik a 60 Ft-os 10-es. :D

  • euroaron augusztus 10. 14:02 (#79) | Válaszolok

    mit gondoltok, lesz legalább ötszámjegyű a teli?

  • zototo augusztus 10. 14:16 (#80) | Válaszolok

    a +1-el talán :)

  • euroaron augusztus 10. 14:24 (#81) | Válaszolok

    mármint… meglepetés +1gyel?

  • zototo augusztus 10. 14:31 (#82) | Válaszolok

    És ezen az állapoton már az sem változtatna sokat, ha a Leverkusen kikapna az Oberhausentől. Arra pedig igen kis oddsot adnék. :)

  • euroaron augusztus 10. 14:39 (#83) | Válaszolok

    aszondod, nyer az oberhausen?
    jé.

  • zototo augusztus 10. 14:59 (#84) | Válaszolok

    Ja fordítva, nagy oddss…

  • zototo augusztus 10. 15:16 (#85) | Válaszolok

    Hohó, ha nyer az USA, meg az elefántok is, akkor az egy kicsit változtat a leányzó fekvésén. Nekem legalábbis jól jönne. :)
    Bocs azoktól, akiknek ez viheti el a találatot.

  • smith91 augusztus 10. 15:16 (#86) | Válaszolok

    rohadt hollandok :@@ ok tesznek keresztbe :( o rajuk nem gondoltam …pedig eselyes voltam a telire:S

  • smith91 augusztus 10. 15:23 (#87) | Válaszolok

    pedig 5ezer jol jott volna :D

  • Zsolessz augusztus 10. 15:44 (#88) | Válaszolok

    Nekem is a Hollandok vitték el most a totómat, úgyhogy ugrott a telitalálatom :(

  • :S augusztus 10. 15:48 (#89) | Válaszolok

    eddig 10 találatom van
    és még a leverkusen meccs nem is volt :D

  • LeGrognard augusztus 10. 16:23 (#90) | Válaszolok

    Gratulálok magamnak a tippjeimhez..1 db meglepetésforma eredményt sikerült fognom az Usa pontszerzésével..most drukkolhatok tényleg a leverkusennek,hogy legalább nyamvadt tízesem legyen..hehe

  • zototo augusztus 10. 16:59 (#91) | Válaszolok

    Jano jól saccolta, a tízesre a nyeremény közelebb lesz az 50-hez mint a 100-hoz.

  • Zsolessz augusztus 10. 17:25 (#92) | Válaszolok

    Nekem már csak 12-es lehet ha nyer a Leverkusen.

  • Zsolessz augusztus 10. 17:26 (#93) | Válaszolok

    ilyen közel sohasem leszek többet a telitalálathoz mint ma :S

  • totorobert augusztus 10. 18:00 (#94) | Válaszolok

    áron!2:100%,3:97%,4:98,5%!és ebben a kétesélyes 4-esek is benne vannak!ez azért biztató,nem?

  • mirrmurr augusztus 10. 18:19 (#95) | Válaszolok

    8-ból nyolc volt, erre jött a négy későbbi olimpiai meccs, és ott elment az USA-Holland, meg a Belga-Kína
    Leverkusen győzelemmel 11-es, meg 4 10-es. ha azt nézem, hogy 2 2esélyből, akkor talán a pénzemnél leszek. :)

  • Zsolessz augusztus 10. 18:35 (#96) | Válaszolok

    Valaki meg tudja mondani hogy a kombinációs totót hogy kell kiszámolni hogy mennyiért adjak fel, mert fogalmam sincs hogy kell, és szerintem fogok feladni egyet, mert még nem próbáltam. Remélem azzal nagyobb esélyem lesz nyerni :D

  • :S augusztus 10. 18:39 (#97) | Válaszolok

    ajaj…52. perc
    52 Oberhausen 0 : 0 Bayer

  • totorobert augusztus 10. 18:46 (#98) | Válaszolok

    zsol!üsd be a keresőbe :totóindex,ott szépen megmutatja részletesen,hogy melyik variáció,mennyi oszlop ebből kiszámolod az aktuális befizetés összegét,valamint részletezi a találatokat is!

  • euroaron augusztus 10. 18:49 (#99) | Válaszolok

    robi, van egy tizesünk, független a bajoroktól.
    ami a vicces benne, hogy a 16os biztosíték-játékon… :/

  • totorobert augusztus 10. 18:55 (#100) | Válaszolok

    hát itt az idő a szűrők egybekutyulásának megvizsgálására és a legrutinosabb totóstársunk tippjeinek hangsúlyozására!

  • mirrmurr augusztus 10. 19:00 (#101) | Válaszolok

    ázzek, ezek leikszelnek 70 perc és 0:0

  • euroaron augusztus 10. 19:04 (#102) | Válaszolok

    robi, mondjuk asszem most az a szűrő is betett, hogy a tippmix oddsok szerint mindhárom besorolosából kell legalább egy szerepeljen.
    azzal mit kezdünk, hogy papír, meg pár második helys, semmi harmadik?

    jövő héten mi lesz a program?

  • mirrmurr augusztus 10. 19:17 (#103) | Válaszolok

    87 perc 0:1 meg lesz az a 11

  • euroaron augusztus 10. 19:19 (#104) | Válaszolok

    neked is, mirrmurr? :D

  • Zsolessz augusztus 10. 19:22 (#105) | Válaszolok

    ááá, ilyen nincs, ez a hülye Leverkusen az utolsó pillanatban kap egy gólt!!! :@ Így csak 11-esem lett :(

  • mirrmurr augusztus 10. 19:28 (#106) | Válaszolok

    á elszóltam. ilyen nincs. tetü leverkusen

  • jano47 augusztus 10. 19:30 (#107) | Válaszolok

    A Leverkusen elcseszte a jóslatomat, végül még lesz 100 Ft is 1 tizes. :) :D

  • LeGrognard augusztus 10. 19:32 (#108) | Válaszolok

    Nekem meg semmi nem lett..még a szépségtapasz morálnövelő tízesekkel sem vigasztalódhatok..:)

  • Showtime augusztus 10. 19:32 (#109) | Válaszolok

    Ja a Leverkusen engem is felidegesitett! :(

  • Showtime augusztus 10. 19:34 (#110) | Válaszolok

    kiváncsi leszek a tizesre mennyit fog fizetni,szerintem rekord lesz

  • LeGrognard augusztus 10. 19:39 (#111) | Válaszolok

    Engem annyira nem..az tényleg lepkefing nyeremény lett volna..rosszul sáfárkodtam a meglepetés x-eimmmel..meg a két elszállt kétesélyemért sem okolhatok senkit..bezzeg ha hoztam volna máskor szokott őrült kettesrakási formámat..no de sebaj..majd legközelebb..
    Kevesebbet nem fog fizetni a tízes,mint az utóbbi hetekben megszoktuk..:)

  • totonero augusztus 10. 19:40 (#112) | Válaszolok

    A fene vinné el a jena-fck elvitte a teli találatomat ráadásul kétesélyre vettem, de végülis mindegy is, mert legalább nem fogok azon mérgelődni, hogy van egy pár 10ezer forintos telitalálatom….

  • zototo augusztus 10. 19:41 (#113) | Válaszolok

    áron, atippmix 3. oszlopán 2007-ben mindig volt legalább 1 találat. most meg már 2x nincs egy sem. Ezt én is beszoptam. Nem baj lesz még azon 4 is.
    A Lever jóvoltából megvan a holnapi sörpénzem. :)
    3 db 10-es.

  • Zsolessz augusztus 10. 19:41 (#114) | Válaszolok

    Hála a Leverkusennek és a hülye Hollandoknak, csak 9 db 10-esem és 1 db 11-esem lett.

  • cloudlessly augusztus 10. 19:45 (#115) | Válaszolok

    …inkább sorsjegyezzünk ezentúl nyáron. Jobban megéri talán. Egy 5000-est nyert a párom vele szombaton, én meg várhatom, hogy mennyit szíveskedik fizetni egy db árva 11-es találat. Nincs több komment erre a hétre…Brrrrr. Sziasztok!

  • totonero augusztus 10. 19:48 (#116) | Válaszolok

    A kombinációs tippek kiszámolásához, hogy hány találat is van összesen ezt a linket érdemes megnézni:
    http://www.teletipp.hu/totoindex.htm

  • forzalazio augusztus 10. 19:48 (#117) | Válaszolok

    szasztok!
    nekem 12 + 1 es lett. És – éssel nem kezdünk mondatot, bocsi- mi vitte a telit?? Az a kúrva hazai pálya
    én se leszek ilyen közel a telihez… :(

  • cloudlessly augusztus 10. 19:48 (#118) | Válaszolok

    …talán még zototonak a sörpénzre replikázva: :-) Akkor nem ezen a héten fogunk sörözni, mert nem hiszem, hogy a jó huzatomat meg tudná egy kicsit is ebből a nyereményéből finanszírozni.

  • mirrmurr augusztus 10. 20:52 (#119) | Válaszolok

    13+1 55 86 640
    13 12 34 345
    12 1 283 1 345
    11 9 170 190
    10 36 842 80

    ebből nem lesz sör

  • totorobert augusztus 10. 20:54 (#120) | Válaszolok

    nem lett 100 Ft a 10-es!zoli!valami harmadosztályú helyet tudsz csak felkeresni sörözésre,de ott se kérj repetát a folyékony kenyérből! :-) :-(

  • Zsolessz augusztus 10. 20:55 (#121) | Válaszolok

    nyertem összesen 910 Ft-ot a 9 db 10-essel és az 1 db 11-essel. kicsit több mint amire számítottam. Jövő héten már kicsit nehezebb lesz a totóműsor, de szerintem nem lehetetlen megnyerni a telitalálatot.

  • zototo augusztus 10. 21:15 (#122) | Válaszolok

    Né’ má’ a kárörvendő bandát! :) Akkor csak pikolóval iszom. :)

  • jano47 augusztus 10. 21:22 (#123) | Válaszolok

    Azt hiszem a jövő héten jobban fog fizetni a toto.
    Rögtön két nagy rangadó: Leverkusen-Dortmund, Aston Villa-Machester City, de még idesorolnám az MU-Nawcastle-t is.
    Három fix-et látok így első ránézésre, de erről majd később!
    Kíváncsi leszek a 9 kétesélyesekre, a 4 fix biztosan szórni fogja a társaságot.
    A viszontolvasásra a jövő héten! :D

  • Laci1 augusztus 11. 14:58 (#124) | Válaszolok

    Sziasztok!Van két 10-esem,de nem tudom mit fizet,gondolom állat sokat.Nem tudja valaki hogy hol lehet megnézni visszamenőleg a heti nyereményeket?Hány 10-es 11-es stb volt 2008/1 héttől?Ha tudja valaki segitsen.Köszi.Használja itt valaki a komplex totószisztémát?Üdv Laci

  • Spikee augusztus 11. 15:04 (#125) | Válaszolok

    Hello Laci! A Szerencsejatek zrt. honlapján mindent megtalálsz és le is töltheted !

  • euroaron augusztus 11. 15:06 (#126) | Válaszolok

    kiegészítés spikehoz: excelbe, és persze kicsit formázni is kell, hogy használni is lehessen. de ha csak nézni akarod, akkor nem kell formázni! :)

  • Laci1 augusztus 11. 16:23 (#127) | Válaszolok

    Köszönöm a segítséget.


Szólj hozzá Te is!