Totó – 46. hét
Totó-tippek, Totó-esélyek 188 hozzászólás
A 46. hétre kaptunk tizennégy darab válogatott mérkőzést, ami már eleve riasztó kissé, hát még úgy, hogy ebből csak négy megy tétre! A világbajnoki pótselejtezőkön nem kímélik majd magukat a srácok, elképesztően nagy a tét, ám a télbe hajló, a bajnokság derekára lekötött felkészülési meccseken nem biztos, hogy mindenki összetöri magát.
Mindenek előtt meg kell emlékeznem Robert Enkéről, a német válogatott kapusáról, aki tegnap éjjel öngyilkosságot követett el és életét vesztette. A Hannover 32 éves kapusa hosszú ideje depresszióval küszködött. Nyugodj békében, Robert! Ilyenkor természetesen a döbbenet, a szomorúság és persze a gyász az első, minden más a háttérbe szorul, de muszáj megjegyeznem - a site sajátossága miatt -, hogy a Totó szempontjából is van jelentősége a tragédiának: elképzelhető, hogy elmarad a német válogatott Chile elleni mérkőzése.
Ha viszont mégis kiállnak a lelkileg összetört germán fiúk, akkor legyőzik Chilét, bármilyen furcsa is, de az ilyen tragédiák plusz energiákat szabadítanak fel a sportolókból. Szóval nálam Németország győzelme fix.
A négy tétmeccsből egyértelműen az orosz-szlovén látszik a legkellemesebbnek fogadói szempontból, a szbornaja minden bizonnyal előnyt fog szerezni az odavágón. Oroszország nem véletlenül jutott az elődöntőig az Európa-bajnokságon, Gus Hiddink csapata rendkívül erős. A csoportkörben végül a németek mögé szorultak Arsavinék, ám Szlovénia nem okozhat nekik gondot. Hazai pályán az elmúlt három évben csak négy csapat tudta legyőzni az oroszokat: Brazília, Spanyolország, Argentína és Németország.
A felkészülési mérkőzések közül elég rizikós fixet kivenni, de sok választásunk nincs, mivel a görög-ukrán és az ír-francia meccs semmiképpen sem egyesélyes. Talán Portugália győzelme tűnne kézenfekvőnek, de ne feledjük, a luzitánok átütőerő nélkül tudták le a csoportkört, csak mázlival értek oda a második helyre. Az is igaz persze, hogy az elmúlt tizenhárom évben egyetlen vb-selejtező-mérkőzést buktak csak el, ennek alapján pedig meglepő lenne a bosnyák győzelem. Bosznia a törököket és a belgákat megelőzve lett második a csoportban, Spanyolországban és Törökországban is csak egy gólos verést kapott. A támadó szekció egészen pazar formában van, Misimovic, Dzeko és Ibisevic is rugdossa a gólokat a Bundesligában. Én látok esélyt a vendégek pontszerzésére.
A franciáknak lesz talán a legnehezebb dolguk, Írország ugyanis veretlenül tudta le a csoportkört, az olaszokkal oda-vissza remizett! Hazai környezetben az elmúlt három évben csak háromszor kaptak ki a zöldek, de egyik sem volt tétmeccs. A galloktól pedig hiányozni fog legjobbjuk, a Bayern sérült irányítója, Franck Ribéry.
No de a maradék két fixre térjünk vissza: Svájcot gatyába rázta Ottmar Hitzfeld és viszonylag egyértelműen, egyetlen vereséggel, a nagy rivális helléneket oda-vissza legyőzve jutott ki a vb-re. Norvégia ugyan második lett a csoportjában, de gyenge eredményei miatt nem került a legjobbak közé. Idegenben kifejezetten szar, az előző hét meccsén három gólt tudtak lőni Carewék. A lengyelek győzelmére nem tenném fel az életem, de talán még mindig nagyobb erre az esély, mint Szerbia belfasti győzelmére. Az észak-írek otthon mennek mint a mérgezett egerek, a lengyeleket és a szlovénokat is elkapták, ráadásul Sztankovics sérülés miatt nem játszik a szerbeknél.
Időközben hivatalossá vált, hogy a Németország-Chile mérkőzés elmarad, helyette az első számú pótmérkőzés, a Dánia – Dél-Korea kerülhet a listára.
A 46. hét tipposzlopa:
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x1
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
5. Belgium – Magyarország x1
6. Brazília – Anglia 1x
7. Németország – Chile 1
8. Olaszország – Hollandia x1
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia 1
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x1
+1. Spanyolország – Argentína 1
További hírek
-
Tippek.com
november 11. 15:14 (#1) |
Most már hivatalos: Robert Enke tegnapi tragédiája miatt elmarad a szombatra tervezett Németország–Chile válogatott felkészülési labdarúgó-mérkőzés
-
euroaron
november 11. 15:22 (#2) | |
dánia-délkorea?
hmmm… tartom a tippjeim. -
csani8
november 11. 18:02 (#3) |
szaisztok
segítséget szeretnék kérni!
Most hogy elmarad a német-chile helyette lesz a dán – dél-korea és ezt a meccs a szelvényen hányadiknak jelöljem be amikor feladom? a némat chile a 7. meccs volt és akkor ez a dán-dél-korea is a 7. meccs lessz a szelvényen?
-
jano47
november 11. 18:09 (#4) |
TIPPEK A “9*2″-ES TIPPVERSENYHEZ (10. forduló)01. Görögország – Ukrajna (1)
02. Írország – Franciaország (x2)
03. Oroszország – Szlovénia (1)04. Portugália – Bosznia-Hercegovina (1)
05. Belgium – Magyarország (1)
06. Brazília – Anglia (1x)07. Németország – Chile (x1)
—-[Dánia-Dél-Korea]
08. Olaszország – Hollandia (1x)
09. Észak-Írország – Szerbia (21)10. Lengyelország – Románia (1x)
11. Szlovákia – Egyesült Államok (2x)
12. Svájc – Norvégia (1x)
13. Wales – Skócia (12)+1. Spanyolország – Argentína (x)
-
jano47
november 11. 18:13 (#5) |
TIPPEK A “0″ TALÁLAT TIPPVERSENYHEZ01. Görögország – Ukrajna (2)
02. Írország – Franciaország (1)
03. Oroszország – Szlovénia (2)04. Portugália – Bosznia-Hercegovina (2)
05. Belgium – Magyarország (2)
06. Brazília – Anglia (2)07. Németország – Chile (2)
—-[Dánia-Dél-Korea]
08. Olaszország – Hollandia (2)
09. Észak-Írország – Szerbia (x)10. Lengyelország – Románia (2)
11. Szlovákia – Egyesült Államok (1)
12. Svájc – Norvégia (2)
13. Wales – Skócia (x)+1. Spanyolország – Argentína (1)
-
jano47
november 11. 18:16 (#6) |
TIPPEK A GÓLTOTÓ TIPPVERSENYHEZ03. Oroszország – Szlovénia (3:1)
04. Portugália – Bosznia-Hercegovina (2:1)
05. Belgium – Magyarország (2:1)
06. Brazília – Anglia (3:2)
08. Olaszország – Hollandia (2:1)
11. Szlovákia – Egyesült Államok (1:3) -
Gyula68
november 11. 18:27 (#7) |
TIPPEK A “9*2″-ES TIPPVERSENYHEZ (10. forduló)
01. Görögország – Ukrajna x2
02. Írország – Franciaország 1x
03. Oroszország – Szlovénia 1x04. Portugália – Bosznia-Hercegovina x2
05. Belgium – Magyarország 1
06. Brazília – Anglia x207. Németország – Chile 1
—-[Dánia-Dél-Korea]
08. Olaszország – Hollandia x2
09. Észak-Írország – Szerbia x110. Lengyelország – Románia 1
11. Szlovákia – Egyesült Államok x1
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 21+1. Spanyolország – Argentína 1
-
Gyula68
november 11. 18:30 (#8) |
TIPPEK A “0″ TALÁLAT TIPPVERSENYHEZ
01. Görögország – Ukrajna 1
02. Írország – Franciaország 2
03. Oroszország – Szlovénia 204. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
05. Belgium – Magyarország 2
06. Brazília – Anglia 107. Németország – Chile 2
—-[Dánia-Dél-Korea]
08. Olaszország – Hollandia 1
09. Észak-Írország – Szerbia 210. Lengyelország – Románia 2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 2
12. Svájc – Norvégia 2
13. Wales – Skócia x+1. Spanyolország – Argentína 2
EZT Biztos feladom!!!!
-
Gyula68
november 11. 18:36 (#9) |
TIPPEK A GÓLTOTÓ TIPPVERSENYHEZ
1:Görög-Ukrán 0:0
5:Belga-Magyar 3:1
7:Dán-D.Korea 2:0
9:É.Ír-Szerb 1:1
12:Svájc-Norvég2:0
14:Spanyol-Argentin 2:1 -
totoPali
november 11. 18:38 (#10) | |
csani8!
A DFB (Német Labdarúgó Szövetség) honlapján is megerősítették, hogy elmarad a Németország – Chile mérkőzés.
A Szerencsejáték ZRt. szabályai szerint az első pótmérkőzés lép az elmaradt mérkőzés helyébe, de ott még nem volt feltüntetve a változtatás.
Nézd meg ott később, elvileg ki fogják írni. -
csani8
november 11. 18:40 (#11) |
köszi szépen:)
-
piqet
november 11. 20:35 (#12) |
Sziasztok! Látom az eddigi szavazókat megosztja a francia meccs.Én is sokat agyaltam,hogy mit rakjak,végül kiegyeztem egy x-be.Szerintem a franciák kiesnek,ez az edző egy borzalom a csapat élén.Bár az ír csapat sem az az erős gárda,szerintem 1 gól fog dönteni a két meccsen.Az oroszok szerintem simán veszik az akadályt.A barátságos meccseket nézve úgy vélem nyerünk,látva az eddig barátságos meccseink statisztikáját.Ha nincs tét akkor jók vagyunk
Persze a sikerhez kell egy nagyon gyenge belga csapat is.A walesi meccs is elég döntetlen szagú,ellentétben az usa meccsel,akiket favorizálok.Szerintem nyerni fognak 1 góllal.Lengyel-Román megint csak x nálam.Nehéz ezeket a barátságos meccseket megtippelni
Ja és az olasz is fix x.Ha van egy kis időtök légyszi írjátok le ti is,hogy hogyan érzitek a meccsek kimenetelét.Nagyon leültünk mostanába,régen többet morfondíroztunk együtt.Csak én látom így? -
Ruszky
november 11. 20:40 (#13) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország 1x
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
5. Belgium – Magyarország 1x
6. Brazília – Anglia 1x
7. Németország – Chile 1
8. Olaszország – Hollandia 12
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia 1
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 1x
+1. Spanyolország – Argentína 1‘0′ találat:
1. Görögország – Ukrajna 2
2. Írország – Franciaország 2
3. Oroszország – Szlovénia 2
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 2
5. Belgium – Magyarország 2
6. Brazília – Anglia 2
7. Németország – Chile 2
8. Olaszország – Hollandia x
9. Észak-Írország – Szerbia 1
10. Lengyelország – Románia 2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 2
12. Svájc – Norvégia 2
13. Wales – Skócia 2
+1. Spanyolország – Argentína 2Goltotó:
2. Írország – Franciaország 1-1
3. Oroszország – Szlovénia 2-0
7. Németország – Chile 2-1
9. Észak-Írország – Szerbia 0-2
12. Svájc – Norvégia 2-1
+1. Spanyolország – Argentína 3-2 -
nesz
november 11. 20:57 (#14) |
Üdv mindenkinek!
Tippjeim a 46-heti “9×2″ játékhoz.
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 1x
6. Brazília – Anglia 1x
7. Németország – Chile 1
8. Olaszország – Hollandia 12
9. Észak-Írország – Szerbia x2
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína 1Góltotó:
3. Oroszország – Szlovénia 2:1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 3:1
8. Olaszország – Hollandia 1:2
9. Észak-Írország – Szerbia 1:2
10. Lengyelország – Románia 1:1
12. Svájc – Norvégia 1:1Szerencsés hétvégét !!!
-
nesz
november 11. 21:06 (#15) |
A 7.sz mérközést ha törölték,akkor is érvényes az 1-es tippem,ha a Dánia -Dél-Korea lesz helyette.
-
totolaci
november 11. 21:59 (#16) |
46.heti tippjeim a “9×2″-es játékra:
01. Görögország-Ukrajna 1x
02. Írország-Franciaország 2x
03. Oroszország-Szlovénia 1
04. Portugália-Bosznia-Hercegovina 1
05. Belgium-Magyarország 1x
06. Brazilia-Anglia 1x
07. Dánia-Dél-Korea x
08. Olaszország-Hollandia 1x
09.Észak-Írország-Szerbia 2x
10. Lengyelország-Románia 1x
11. Szlovákia-USA 12
12. Svájc-Norvégia 1
13. Wales-Skócia 1x
14. Spanyolország-Argentina x -
totolaci
november 11. 22:03 (#17) |
46.heti tippjeima “0″találatos játékra:
01. 2
02. 1
03. 2
04. 2
05. 2
06. 2
07. 2
08. 1
09. 1
10. 2
11. x
12. 2
13. 2
14. 2 -
totolaci
november 11. 22:11 (#18) |
46.heti tippjeim a ÓLTOTÓ-ra:
03. Oroszország-Szlovénia 2-1
04. Portugália-Bosznia-Hercegovina 1-0
05. Belgium-Magyarország 2-1
10. Lengyelország-Románia 1-1
12. Svájc-Norvégia 2-0
13. Wales-Skócia 1-0 -
Rédei Csaba
november 11. 23:21 (#19) |
A Dán-D-Korea meccsre érvényes a német-Chilére leadott tippem,nem változtatok… elég volt múlt héten… el is játszottam vele egy tizenhárom pontos előnyt
-
Zsolessz
november 11. 23:54 (#20) |
piqet, leírom én is h gondolom. A franciák szerintem is kiesnek, örülnék is neki. A görögök, az oroszok meg a portugálok simán behúzzák. Szerintem mi is megverjük a belgákat, valóban jók vagyunk a barátságos meccseken
A brazilok verik az angolokat, de szerintem csak 1 góllal. A dán-korea szerintem 3 esély. Akár 2-es is lehet. Az olaszok is nyernek, ha jól tudom a hollandok nem igazán villognak barátságos meccseken. Az északírek is nyernek, de szerintem csak 1 góllal. A lengyelek is lezúzzák a románokat, akár 2-3 góllal is, nem megy a románoknak mostanában. A szlovák-usa meccsen gondolkoztam sokat, szerintem X lesz, de bármi lehet, a legvalószínűbb a döntetlen. Svájc simán leveri a norvégokat, fix 1. A wales-skót meccs szerintem x vagy 2, nem tartom valószínűnek, hogy a walesiek nyernek. Spanyolok meg verik az argentinokat. Röviden ennyi
-
jana1
november 12. 08:20 (#21) |
A 46. heti Totó tipposzlop:
1. Görögország – Ukrajna1x
2. Írország – Franciaország2
3. Oroszország – Szlovénia1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina1x
5. Belgium – Magyarország1x
6. Brazília – Anglia12
7. Németország – Chile1
8. Olaszország – Hollandia1x
9. Észak-Írország – Szerbia2x
10. Lengyelország – Romániax2
11. Szlovákia – Egyesült Államok12
12. Svájc – Norvégia12
13. Wales – Skóciax1
+1. Spanyolország – Argentína1 -
mirrmurr
november 12. 08:39 (#22) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
5. Belgium – Magyarország 12
6. Brazília – Anglia 1x
7. Németország – Chile 1
8. Olaszország – Hollandia 12
9. Észak-Írország – Szerbia 2
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína 1hát ezen nem sokat pöcsöltem.
‘0′ találat:
-
jano47
november 12. 10:45 (#23) | |
jana1 !!!Ha a játékra külkdted a tippet, akkor a 10-ből egy kétesélyt hagyj el!
-
Bitang200
november 12. 11:49 (#24) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország 12
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 12
5. Belgium – Magyarország 1x
6. Brazília – Anglia x
7. Németország – Chile 1x
8. Olaszország – Hollandia 12
9. Észak-Írország – Szerbia x2
10. Lengyelország – Románia x
11. Szlovákia – Egyesült Államok x1
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína 2 -
kiskacsa
november 12. 13:50 (#25) |
9×2-es tippek:
01. Görögország – Ukrajna 1x
02. Írország – Franciaország x2
03. Oroszország – Szlovénia 1
04. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
05. Belgium – Magyarország 1x
06. Brazília – Anglia 1
07. Németország – Chile 1
—-[Dánia-Dél-Korea]
08. Olaszország – Hollandia 1x
09. Észak-Írország – Szerbia x2
10. Lengyelország – Románia 1
11. Szlovákia – Egyesült Államok x1
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia 1x
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
Zsolessz
november 12. 17:17 (#26) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna 1
2. Írország – Franciaország 1X
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 2X
6. Brazília – Anglia 1X
7. Dánia – Dél-Korea 12
8. Olaszország – Hollandia 1X
9. Észak-Írország – Szerbia X1
10. Lengyelország – Románia 1X
11. Szlovákia – Egyesült Államok X2
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia X2
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
Zsolessz
november 12. 17:20 (#27) |
0 találatos játék:
1. Görögország – Ukrajna 2
2. Írország – Franciaország 2
3. Oroszország – Szlovénia 2
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 2
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 2
7. Dánia – Dél-Korea X
8. Olaszország – Hollandia 2
9. Észak-Írország – Szerbia 2
10. Lengyelország – Románia 2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1
12. Svájc – Norvégia 2
13. Wales – Skócia 1
+1. Spanyolország – Argentína 2góltotó:
2. Írország – Franciaország 2-1
5. Belgium – Magyarország 1-2
8. Olaszország – Hollandia 2-1
9. Észak-Írország – Szerbia 1-1
12. Svájc – Norvégia 2-0
+1. Spanyolország – Argentína 2-1 -
Mr.Monk
november 12. 18:01 (#28) |
Tippjeim a 9 2 esélyes játékra:
1.1,x
2.x
3.1
4.1,x
5.1,2
6.1,x
7.1
8.1,x
9.x,2
10.1,x
11.1,x
12.x
13.1,x
+1-es:x -
evryka23
november 12. 18:09 (#29) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna 12
2. Írország – Franciaország 1x
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 1x
6. Brazília – Anglia 1x
7. Dánia-Dél-Korea 12
8. Olaszország – Hollandia 1x
9. Észak-Írország – Szerbia 1x
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 1
+1. Spanyolország – Argentína 1‘0′ találat:
1. Görögország – Ukrajna x
2. Írország – Franciaország 1
3. Oroszország – Szlovénia 2
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 2
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 2
7. Dánia-Dél-Korea x
8. Olaszország – Hollandia 2
9. Észak-Írország – Szerbia 2
10. Lengyelország – Románia 2
11. Szlovákia – Egyesült Államok x
12. Svájc – Norvégia 2
13. Wales – Skócia 2
+1. Spanyolország – Argentína 2Goltotó:
2. Írország – Franciaország 1-1
3. Oroszország – Szlovénia 1-0
6. Brazília – Anglia 2-1
12. Svájc – Norvégia 2-1
10. Lengyelország – Románia 2-1
9. Észak-Írország – Szerbia 2-1 -
bavesz
november 12. 18:52 (#30) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország x2
6. Brazília – Anglia 12
7. Dánia-Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia 1x
9. Észak-Írország – Szerbia x2
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína 1Goóltotó
3. 2-1
4. 2-1
7. 2-0
8. 2-1
9. 0-3
12. 1-1
Szerencsés hétvégét mindenkinek !!!! -
bavesz
november 12. 19:11 (#31) |
Sziasztok !!
47.-hét-től csak skadináv Lottót játszom
7 azaz Hét találattal csak a skandináv
lottón lehetnék eredményes.
Sok sikert mindenkinek !!! -
McLarenF1
november 12. 20:04 (#32) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna 1
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 12
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 12
7. Németország – Chile 1
8. Olaszország – Hollandia 1x
9. Észak-Írország – Szerbia 12
10. Lengyelország – Románia 12
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia 12+1. Spanyolország – Argentína 1
-
amigo
november 12. 20:07 (#33) |
hasonlóan érzek én is piqethez. ahhoz, hogy ki milyen formában van, ki sérült, melyik edzőnek inog a széke, stb. dolgokhoz nem igazán tudok hozzászólni, ezért más oldalról közelítem meg a dolgot:
szóval, egy kis statisztika az elmúlt 123 hét tmix oddsai alapján:
11. Szlovákia – USA ……… H: 2,45 D: 3,10 V: 2,61
… az elmúlt 123 hétből 14-szer adtak a 11. sorszámú meccshez 132 …”indexű” oddsot (legvalószínűbb H, legkevésbé a D, és a kettő között a V)
…és az eredmény: 0 db H !!!, 5 db D és 9 db V (ez szerintem érdekes)
3. Oroszország – Szlovénia …… H: 1,43 D: 4,00 V: 7,25
… az 123 “indexű” oddsot a 3. sorszámú meccshez 51-szer adtak, a …következő eredménnyel:
…37 db H, 11 db D és 3 db V
5. Belgium – Magyarország ……. H: 2,13 D: 3,30 V: 3,00
… 132 “indexű” oddsok 20-szor az 5. sorszámon
… 10 db H, 9 db D és 1 db V
10. Lengyelország – Románia ……. H: 2,40 D: 3,15 V:2,66
…132 “indexű” oddsok 11-szer a 10-es sorszámon
… 3 db H, 7 db D, 1 db V
9. Észak-írország – Szerbia ……. H: 2,75 D: 3,15 V: 2,30
… 231 “indexű” oddsok a 9-es sorszámon 16-szor
… 9 db H, 4 db D és 3 db V
Ezek az adatok azt suggalják, hogy valószínű az orosz győzelem, vagy legalábbis minimális a sansz a buktára. Ugyanakkor az oddsokkal ellentétben az USA és Észak-írország felé billenti a mérleg nyelvét. Itt jöhet “meglepi”.
-
Zsóti
november 12. 20:08 (#34) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna = 2
2. Írország – Franciaország = 1x
3. Oroszország – Szlovénia = 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina = 1x
5. Belgium – Magyarország = x2
6. Brazília – Anglia = 12
7. Németország – Chile = x2
8. Olaszország – Hollandia 1x
9. Észak-Írország – Szerbia = 1x
10. Lengyelország – Románia = 2
11. Szlovákia – Egyesült Államok = 1x
12. Svájc – Norvégia = x
13. Wales – Skócia = 1x
+1. Spanyolország – Argentína = 1‘0′ találat:
1. Görögország – Ukrajna = 1
2. Írország – Franciaország = 2
3. Oroszország – Szlovénia = 2
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina = 2
5. Belgium – Magyarország = 1
6. Brazília – Anglia = 2
7. Németország – Chile = 1
8. Olaszország – Hollandia = 2
9. Észak-Írország – Szerbia = x
10. Lengyelország – Románia = 1
11. Szlovákia – Egyesült Államok = 2
12. Svájc – Norvégia = 1
13. Wales – Skócia = 2
+1. Spanyolország – Argentína = 2GÓTOTÓ:
1. Görögország – Ukrajna = 0:2
3. Oroszország – Szlovénia = 2:0
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina = +:1
5. Belgium – Magyarország = 1:2
6. Brazília – Anglia = 2:2
11. Szlovákia – Egyesült Államok = +:0 -
Gyula68
november 12. 20:19 (#35) | |
Igen igazad van ,nincsenek nagy értekezések!Ottót például már 1000éve nem “láttam”(vagy csak figyelmetlen vagyok) az oldalon!Talán ő is rendőr, és benne volt a lottó ötös társaságban és koktélt iszogat valahol!
.Félre a tréfával személy szerin a pótselejtezőkön az x-ből indulok ki, az Orosz-Szlovén sem kivétel!Az Ír és Bosnyák sikert sem tartom kizártnak,sőt… “Megérzéseimre” hagyatkozva az Angol,Skót,Spanyol győzelmeket tippelek!És azt hiszem a héten sok-sok x-lesz !Sok szerencsét mindenkinek! -
serleghajto
november 12. 22:33 (#36) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 12
6. Brazília – Anglia 1x
7. Dánia-Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia 1x
9. Észak-Írország – Szerbia x2
10. Lengyelország – Románia 12
11. Szlovákia – Egyesült Államok 2x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
kiseri
november 12. 22:46 (#37) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna 12
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 1x
6. Brazília – Anglia 1x
7. Németország – Chile 1
8. Olaszország – Hollandia 12
9. Észak-Írország – Szerbia x2
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 12
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
szarvas66
november 13. 09:55 (#38) |
9×2:
1. Görögország – Ukrajna x2
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország x2
6. Brazília – Anglia 1
7. Dánia-Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia x2
9. Észak-Írország – Szerbia x2
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok x2
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína xGÓLTOTÓ:
2.Írország-Franciaország 1:1
3.Oroszország-Szlovénia 2:1
4.Portugália-Bosznia-Hercegovina 2:1
6.Brazília-Anglia 2:1
8.Olaszország-Hollandia 2:2
13.Wales-Skócia 1:1 -
oroszi
november 13. 11:09 (#39) |
9×2
1. Görögország – Ukrajna 2x
2. Írország – Franciaország x1
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 1x
7. Dánia – Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia x1
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia x1
+1. Spanyolország – Argentína 1“0″
1. Görögország – Ukrajna 1
2. Írország – Franciaország 2
3. Oroszország – Szlovénia 2
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 2
5. Belgium – Magyarország 2
6. Brazília – Anglia 2
7. Dánia – Dél-Korea 2
8. Olaszország – Hollandia 2
9. Észak-Írország – Szerbia 1
10. Lengyelország – Románia 2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 2
12. Svájc – Norvégia 2
13. Wales – Skócia 2
+1. Spanyolország – Argentína 2góltotó
1. Görögország – Ukrajna 1:1
2. Írország – Franciaország 1:1
6. Brazília – Anglia 1:1
8. Olaszország – Hollandia 1:1
9. Észak-Írország – Szerbia 1:1
10. Lengyelország – Románia 1:1 -
vaccoc
november 13. 11:14 (#40) |
9×2
1. Görögország – Ukrajna 12
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 12
6. Brazília – Anglia 1x
7. Dánia – Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia x1
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
kriszti34
november 13. 12:02 (#41) |
Sziasztok!
Hogy lehet a tippversenyre benevezni? Simán csak küldjem el a tippjeimet? -
Anti
november 13. 12:45 (#42) |
Sziasztok
9 x 2 a 46. hétre:
1. Görögország – Ukrajna x2
2. Írország – Franciaország x1
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 1x
6. Brazília – Anglia 1
7. Dánia – Dél-Korea 12
8. Olaszország – Hollandia x1
9. Észak-Írország – Szerbia x1
10. Lengyelország – Románia 12
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 2x
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
Anti
november 13. 12:45 (#43) |
Kriszti34!
Igen, csak simán küldd el a tippjeidet. -
kriszti34
november 13. 12:57 (#44) |
1. Görögország – Ukrajna x 1
2. Írország – Franciaország 2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 1x
7. Dánia – Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia 1 2
9. Észak-Írország – Szerbia 2
10. Lengyelország – Románia x2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia 1 2
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
kriszti34
november 13. 13:02 (#45) |
*Bocsi, most a 9¨×2, mert az előbb csak 8 kétesélyes volt benne
1. Görögország – Ukrajna x 1
2. Írország – Franciaország 2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 1x
7. Dánia – Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia 1 2
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia x2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia 1 2
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
Drovi21
november 13. 13:22 (#46) |
9×2
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x1
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
5. Belgium – Magyarország x2
6. Brazília – Anglia 1x
7. Dánia – Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia x1
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia 1
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x1
+1. Spanyolország – Argentína 1goltótó
1. Görögország – Ukrajna 1:1
2. Írország – Franciaország 1:1
3. Oroszország – Szlovénia 3:1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 3:2
5. Belgium – Magyarország 1:1
+1. Spanyolország – Argentína 3:10 tottó
1. Görögország – Ukrajna x
2. Írország – Franciaország 1
3. Oroszország – Szlovénia 2
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 2
5. Belgium – Magyarország 2
6. Brazília – Anglia x
7. Dánia – Dél-Korea 2
8. Olaszország – Hollandia x
9. Észak-Írország – Szerbia 1
10. Lengyelország – Románia x
11. Szlovákia – Egyesült Államok x
12. Svájc – Norvégia 2
13. Wales – Skócia 1
+1. Spanyolország – Argentína 2 -
ubisonka
november 13. 13:35 (#47) |
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország x1
6. Brazília – Anglia 1x
7. Dánia – Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia 2x
9. Észak-Írország – Szerbia 21
10. Lengyelország – Románia x2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína 1góltotó.
1.Görögország-Ukrajna 1:1
3.Oroszország-Szlovénia +:1
6.Brazilia-Anglia 2.2
7.Dánia-Dél-Korea 2:1
10.Lengyelország-Románia 1:1
12.Svájc-Norvégia 2:0 -
tejesember
november 13. 14:22 (#48) |
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország 12
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 2
6. Brazília – Anglia 12
7. Dánia – Dél-Korea 1x
8. Olaszország – Hollandia 12
9. Észak-Írország – Szerbia x2
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok x1
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x1
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
szabo gabor
november 13. 14:36 (#49) |
SZIASTOK.Nezzuk a tippeket.
1….x,2
2…1,x
3…1
4…1,x
5…1,x
6…x,2
7….1,2
8….x
9…x,2
10…x
11…1,x
12…1
13…x,214…x
UDV MINDEMKINEK.
-
lilibogi
november 13. 14:42 (#50) |
*
1. Görögország – Ukrajna x1
2. Írország – Franciaország 1
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina x1
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 1
7. Dánia – Dél-Korea 1x
8. Olaszország – Hollandia 2x
9. Észak-Írország – Szerbia x1
10. Lengyelország – Románia x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 21
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia x1
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
lilibogi
november 13. 14:45 (#51) |
az előbb csak 8 kétesélyest írtam, javítva:
1. Görögország – Ukrajna x1
2. Írország – Franciaország 1
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina x1
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 1
7. Dánia – Dél-Korea 1x
8. Olaszország – Hollandia 2x
9. Észak-Írország – Szerbia x1
10. Lengyelország – Románia x2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 21
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia x1
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
jakal
november 13. 15:30 (#52) |
1 Görögország – Ukrajna 1x
2 Írország – Franciaország 2x
3 Oroszország – Szlovénia 1x
4 Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5 Belgium – Magyarország x2
6 Brazília – Anglia 1x
7 Dánia – Dél-Korea 1
8 Olaszország – Hollandia 2x
9 Észak-Írország – Szerbia 2
10 Lengyelország – Románia x2
11 Szlovákia – USA 1
12 Svájc – Norvégia 1x
13 Wales – Skócia 2x
1 Spanyolország – Argentína x
9/2 -
amigo
november 13. 15:34 (#53) |
A heti kilenc kétesély:
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x
3. Oroszország – Szlovénia 14. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 1x7. Dánia-Dél-Korea 1x
8. Olaszország – Hollandia 1x
9. Észak-Írország – Szerbia 1x10. Lengyelország – Románia x2
11. Szlovákia – Egyesült Államok x2
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia 1x+1. Spanyolország – Argentína 1
-
sixline
november 13. 16:17 (#54) |
A heti kilenc kétesély:
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország 2
3. Oroszország – Szlovénia 1x4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország x2
6. Brazília – Anglia 1x7. Dánia-Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia x2
9. Észak-Írország – Szerbia x10. Lengyelország – Románia x2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2+1. Spanyolország – Argentína 1
-
badalassi
november 13. 17:23 (#55) |
9*2
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország 2x
3. Oroszország – Szlovénia 14. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország x2
6. Brazília – Anglia 1x7. Dánia-Dél-Korea 1x
8. Olaszország – Hollandia x2
9. Észak-Írország – Szerbia 210. Lengyelország – Románia x2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 12+1. Spanyolország – Argentína 1
-
badalassi
november 13. 17:26 (#56) |
góltoto:
2. Írország – Franciaország 0-0
12. Svájc – Norvégia 1-0
10. Lengyelország – Románia 1-1
3. Oroszország – Szlovénia 2-0
+1. Spanyolország – Argentína 2-1
13. Wales – Skócia 0-1
-
jano47
november 13. 17:43 (#57) | |
sixline !!!A 9 kétesélyhez 8 KÉTESÉLY KEVÉS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-
vtomi78
november 13. 18:23 (#58) |
Sziasztok!
Tippek 9*2 játékra:
1. Görögország – Ukrajna x2
2. Írország – Franciaország 12
3. Oroszország – Szlovénia 14. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
5. Belgium – Magyarország x2
6. Brazília – Anglia 17. Dánia-Dél-Korea 1x
8. Olaszország – Hollandia 12
9. Észak-Írország – Szerbia x210. Lengyelország – Románia x2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2+1. Spanyolország – Argentína 1
-
Andras
november 13. 19:01 (#59) |
TIPPEK A “9*2″-ES TIPPVERSENYHEZ (10. forduló)
01. Görögország – Ukrajna (1x)
02. Írország – Franciaország (x2)
03. Oroszország – Szlovénia (1)
04. Portugália – Bosznia-Hercegovina (1)
05. Belgium – Magyarország (1x)
06. Brazília – Anglia (1x)
07. Németország – Chile (1)
—-[Dánia-Dél-Korea]
08. Olaszország – Hollandia (1x)
09. Észak-Írország – Szerbia (x2)
10. Lengyelország – Románia (1x)
11. Szlovákia – Egyesült Államok (1)
12. Svájc – Norvégia (1x)
13. Wales – Skócia (1x)
+1. Spanyolország – Argentína (1)TIPPEK A “0″ TALÁLAT TIPPVERSENYHEZ
01. Görögország – Ukrajna (x)
02. Írország – Franciaország (x)
03. Oroszország – Szlovénia (1)
04. Portugália – Bosznia-Hercegovina (1)
05. Belgium – Magyarország (x)
06. Brazília – Anglia (x)
07. Németország – Chile (1)
—-[Dánia-Dél-Korea]
08. Olaszország – Hollandia (x)
09. Észak-Írország – Szerbia (x)
10. Lengyelország – Románia (x)
11. Szlovákia – Egyesült Államok (1)
12. Svájc – Norvégia (1)
13. Wales – Skócia (x)
+1. Spanyolország – Argentína (1)TIPPEK A GÓLTOTÓ TIPPVERSENYHEZ
02. Írország – Franciaország (1:1)
03. Oroszország – Szlovénia (2:1)
08. Olaszország – Hollandia (2:1)
09. Észak-Írország – Szerbia (1:1)
10. Lengyelország – Románia (1:1)
12. Svájc – Norvégia (2:0) -
timanid
november 13. 19:21 (#60) |
Góltotóm a hétre:
3. Oroszország – Szlovénia 2-1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 2-1
5. Belgium – Magyarország 2-0
6. Brazília – Anglia 2-1
7. Dánia-Dél-Korea 2-1
12. Svájc – Norvégia 2-0 -
Laci2000
november 13. 19:21 (#61) |
9×2
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 2
6. Brazília – Anglia x2
7. Dánia – Dél Korea 12
8. Olaszország – Hollandia 1x
9. Észak-Írország – Szerbia x2
10. Lengyelország – Románia x1
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
Joco47
november 13. 20:22 (#62) |
9×2
Görögország – Ukrajna 1
Írország – Franciaország x2
Oroszország – Szlovénia 1
Portugália – Bosznia-Hercegovina x1
Belgium – Magyarország x2
Brazília – Anglia 1x
Dánia – Dél-Korea 1x
Olaszország – Hollandia x2
Észak-Írország – Szerbia x2
Lengyelország – Románia 1x
Szlovákia – USA 1
Svájc – Norvégia 1
Wales – Skócia 12
Spanyolország – Argentína 1 -
Marica
november 13. 21:27 (#63) |
1. Görögország – Ukrajna x2
2. Írország – Franciaország x1
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
5. Belgium – Magyarország x1
6. Brazília – Anglia 1
7. Dánia – Dél Korea 1x
8. Olaszország – Hollandia 1
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x1
+1. Spanyolország – Argentína 21. Görögország – Ukrajna 1-1
3. Oroszország – Szlovénia 2-0
7. Dánia – Dél Korea 1-1
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1-2
12. Svájc – Norvégia 2-1
13. Wales – Skócia 2-1 -
pozsilaci
november 13. 22:08 (#64) |
9×2
Görögország – Ukrajna X2
Írország – Franciaország x1
Oroszország – Szlovénia 1
Portugália – Bosznia-Hercegovina x1
Belgium – Magyarország 12
Brazília – Anglia 1x
Dánia – Dél-Korea 1
Olaszország – Hollandia x1
Észak-Írország – Szerbia x2
Lengyelország – Románia 1x
Szlovákia – USA 1X
Svájc – Norvégia 1
Wales – Skócia 2
Spanyolország – Argentína 1 -
pozsilaci
november 13. 22:23 (#65) |
Gólotó:
Görögország – Ukrajna 1:1
Oroszország – Szlovénia 1:0
Portugália – Bosznia-Hercegovina 2:0
Belgium – Magyarország 3:1
Dánia – Dél-Korea 2:1
Svájc – Norvégia 3:1 -
Szabó György
november 13. 22:42 (#66) |
X2
X2
1X
1
1
12
1X
12
X2
X2
2
1
X2
1 -
tippfix
november 13. 23:16 (#67) |
Üdv mindenkinek!
1. Görögország – Ukrajna x2
2. Írország – Franciaország 1x
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina x2
5. Belgium – Magyarország 1x
6. Brazília – Anglia 1
7. Dánia – Dél Korea 1x
8. Olaszország – Hollandia x2
9. Észak-Írország – Szerbia 1x
10. Lengyelország – Románia x2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 2
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína 1Pokolian nehéznek tűnik ez a hét, hemzsegnek a háromesélyes meccsek. Alapszabály, hogy “barátságos meccsekre ne fogadj”, ezért most nem játszok élesben, csak a játékba küldök tippet.
-
tippfix
november 13. 23:20 (#68) |
Góltotó:
2. Írország – Franciaország 1-1
3. Oroszország – Szlovénia 2-1
6. Brazília – Anglia 3-1
11. Szlovákia – Egyesült Államok 0-2
12. Svájc – Norvégia 2-0
+1. Spanyolország – Argentína 2-1 -
Geszthelyi
november 13. 23:28 (#69) |
9×2
1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország 1x
3. Oroszország – Szlovénia 124. Portugália – Bosznia-Hercegovina 12
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 1x7. Dánia – Dél-Korea 1
8. Olaszország – Hollandia 12
9. Észak-Írország – Szerbia 1210. Lengyelország – Románia 1
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 12+1. Spanyolország – Argentína 1
goltótó
1. Görögország – Ukrajna 2:1
2. Írország – Franciaország 2:1
3. Oroszország – Szlovénia 2:1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 2:3
5. Belgium – Magyarország 2:1
+1. Spanyolország – Argentína 2:10 tottó
1. Görögország – Ukrajna 2
2. Írország – Franciaország 2
3. Oroszország – Szlovénia x4. Portugália – Bosznia-Hercegovina x
5. Belgium – Magyarország 2
6. Brazília – Anglia 27. Dánia – Dél-Korea 2
8. Olaszország – Hollandia x
9. Észak-Írország – Szerbia x10. Lengyelország – Románia 2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 2
12. Svájc – Norvégia 2
13. Wales – Skócia x+1. Spanyolország – Argentína 2
-
kokler
november 13. 23:42 (#70) |
Egyesélyeim:
1. Görögország – Ukrajna 2
2. Írország – Franciaország x
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 2
5. Belgium – Magyarország x
6. Brazília – Anglia 1
7. Németország – Chile 1
8. Olaszország – Hollandia x
9. Észak-Írország – Szerbia x
10. Lengyelország – Románia x
11. Szlovákia – Egyesült Államok x
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 2
+1. Spanyolország – Argentína xGóltotó:
2. Írország – Franciaország 2:2
3. Oroszország – Szlovénia 3:1
6. Brazília – Anglia 2:1
7. Németország – Chile 2:1
12. Svájc – Norvégia 3:1
13. Wales – Skócia 1:2 -
kokler
november 13. 23:50 (#71) |
ja bocsi nem írtam át a német-chile-t dán-dél korea-ra de maradnak a tippjeim……
-
totocsoda
november 14. 06:13 (#72) |
01. Görögország – Ukrajna x1
02. Írország – Franciaország x2
03. Oroszország – Szlovénia 104. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
05. Belgium – Magyarország x2
06. Brazília – Anglia 1x07. Dánia-Dél-Korea 1
08. Olaszország – Hollandia 12
09. Észak-Írország – Szerbia 2x10. Lengyelország – Románia x2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 21+1. Spanyolország – Argentína 1
-
vargadalma
november 14. 07:10 (#73) |
1. Görögország – Ukrajna x2
2. Írország – Franciaország x1
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország 1
6. Brazília – Anglia 2x
7. Dánia – Dél Korea 2x
8. Olaszország – Hollandia 12
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia2x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x1
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
Csoki
november 14. 08:47 (#74) |
1. Görögország – Ukrajna x2
2. Írország – Franciaország x1
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 12
5. Belgium – Magyarország 12
6. Brazília – Anglia 1
7. Dánia – Dél Korea 21
8. Olaszország – Hollandia x2
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia21
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x1
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
henry
november 14. 09:32 (#75) |
1. Görögország – Ukrajna x2
2. Írország – Franciaország x1
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina x2
5. Belgium – Magyarország x2
6. Brazília – Anglia 1
7. Dánia – Dél Korea 1
8. Olaszország – Hollandia x2
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia 2x
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
zso
november 14. 10:18 (#76) |
46.heti 9×2 és góltotó:
1. Görögország – Ukrajna 12
2. Írország – Franciaország x
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
5. Belgium – Magyarország 12
6. Brazília – Anglia 1x
7. Dánia – Dél-Korea 12
8. Olaszország – Hollandia x2
9. Észak-Írország – Szerbia 2
10. Lengyelország – Románia 1x
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia x2
+1. Spanyolország – Argentína x3. Oroszország – Szlovénia 2-0
6. Brazília – Anglia 2-1
9. Észak-Írország – Szerbia 0-2
10. Lengyelország – Románia 2-1
12. Svájc – Norvégia 2-1
13. Wales – Skócia 1-2 -
amigo
november 14. 10:36 (#77) |
A heti 0-ás oszlop:
1. Görögország – Ukrajna 2
2. Írország – Franciaország 1
3. Oroszország – Szlovénia 24. Portugália – Bosznia-Hercegovina 2
5. Belgium – Magyarország 2
6. Brazília – Anglia 27. Dánia – Dél Korea 2
8. Olaszország – Hollandia 2
9. Észak-Írország – Szerbia 110. Lengyelország – Románia 2
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1
12. Svájc – Norvégia 2
13. Wales – Skócia 2+1. Spanyolország – Argentína 1
A heti góltotó:
3. Oroszország – Szlovénia 3:1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1:0
7. Dánia – Dél Korea 2:1
8. Olaszország – Hollandia 1:1
10. Lengyelország – Románia 3:1
+1. Spanyolország – Argentína 2:0 -
John Doe
november 14. 11:25 (#78) |
well,
1. Görögország – Ukrajna 12
2. Írország – Franciaország 12
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1x
5. Belgium – Magyarország 2
6. Brazília – Anglia 12
7. Dánia – Dél Korea 1x
8. Olaszország – Hollandia 12
9. Észak-Írország – Szerbia 2
10. Lengyelország – Románia 1
11. Szlovákia – Egyesült Államok 1x
12. Svájc – Norvégia 1x
13. Wales – Skócia 1x
+1. Spanyolország – Argentína 1 -
hocsaba
november 14. 11:54 (#79) |
A 46.heti „9×2” játékra
1X
X2
11
1X
1X1
X1
X212
12
1
X21
-
Habor
november 14. 11:54 (#80) |
Tippek a 9×2 játékra:
1. Görögország-Ukrajna 1X
2. Írordzág-Franciaország X
3. Oroszország-Szlovénia X2
4. Portugália-Bosznia-Hercegovina 1X
5. Belgium-Magyarország 2
6. Brazília-Anglia 1X
7. Dánia-Dél Korea 1X
8. Olaszország-Hollandia 1X
9. Észak-Írország-Szerbia X2
10.Lengyelország-Románia X2
11.Szlovákia-Egyesült Államok 1
12.Svájc-Norvégia 1
13.Wales-Skócia X2
+1.Spanyolország-Argentína 1 -
timanid
november 14. 11:55 (#81) |
Megismétlem mail-en leadott tippjeimet itt is:
Szia Oszi!
Küldöm a heti 9×2 tippjeimet:
A 46. hét tipposzlopa:1. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 14. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország x1
6. Brazília – Anglia 1x7. Németország – Chile 1
8. Olaszország – Hollandia x1
9. Észak-Írország – Szerbia 2x10. Lengyelország – Románia 12
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 21+1. Spanyolország – Argentína X
A 7-es meccsen Dánia-Korea: szintén 1-es
üdv.: Timanid
-
Habor
november 14. 11:56 (#82) |
Góltotó tippek:
1. Görögország-Ukrajna 2:1
3. Oroszország-Szlovénia 1:1
5. Belgium-Magyarország 0:2
6. Brazília-Anglia 2:1
8. Olaszország-Hollandia 1:1
11.Szlovákia-Egyesült Államok 2:0 -
Habor
november 14. 11:58 (#83) |
“0″ találatos szelvény:
2
1
12
1
22
2
11
2
2
12
-
jano47
november 14. 12:15 (#84) |
: o sixline !!!
A 9 kétesélyhez 8 KÉTESÉLY KEVÉS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Most még kijavíthatod! -
Rédei Csaba
november 14. 17:42 (#85) |
Gyakorlatilag egy esélyt adtál,h legyőzzelek… ha győz Magyarország
lehet nekem is csak e-mailben kellett volna leadni a tippjeim a rossz gólarányom tudatában?
-
timanid
november 14. 17:54 (#86) |
Totócsoda az esélyes.
-
Rédei Csaba
november 14. 20:00 (#87) |
Igazából magamat vertem meg… múlt héten amikor belejavítottam… ha nem teszem már most verhetetlen pozícióban lennék…. de ez a szokásos nálam!
-
piqet
november 14. 22:07 (#88) |
Ej,ez a jó kis magyar válogatott!
Koeman te meg húzzá’ má’ haza!!! -
Rédei Csaba
november 15. 07:31 (#89) |
hét Rédei Csaba Timanid
37 12 10
38 11 11
39 9 9
40 10 10
41 10 10
42 11 12
43 10 11
44 9 8
45 9 8
46 11 11* – holtverseny esetén a legmagasabb találat számít (X-nek volt 13-asa, Y-nak csak 12-ese, akkor X-é a díj), vagy a legtöbb magasabb találat (tehát ha X-nek háromszor volt 13-asa, míg Y-nak csak kétszer, X nyeri a versenyt)
itt ki akkor a győztes?mert hogy vesztes nem vagyok az biztos!!!
-
Rédei Csaba
november 15. 07:32 (#90) |
Egészen le kell mnni,hogy különbséget találjunk de az nekem kedvez!!!!!
-
Rédei Csaba
november 15. 08:29 (#91) |
Itt több variáció is lehetne utólagos szabályokkal
pl
a legnagyobb különbség az adott héten az enyém 12-10-zel
a több győzelem nyerőosztályban az Timanidé 2-1
összgólkülönbség 102-100 a javamra
több magasabb találat 9es 3-1 az enyém
több összgyőzelem 3-2 az enyémén a viták és a feszültségek elkerülése érdekében felajánlom hogy osztozzunk a nyereményen fele-fele arányban ha Timanidnak is megfelelne!Mert itt egyértelműen a szabályok alapján nem lehet dönteni!!!
-
jano47
november 15. 12:00 (#92) | |
Rédei Csaba !!!Mielőtt teljesen elmerülsz a hiábavaló részletekben: a szabályok szerint abszolút holtverseny alakult ki, mivel a 10-nél kisebb találatok nem számítanak be a versenybe.
Ennek alapján Neked és timanid-nak is egyaránt 97 pontja lett, s a találatok aránya is azonos: 1/12-es, 3/11-es, 3/10-es.Magánvéleményem: tovább kell folytatni a játékot kettőtök részvételével, az “első vérig” azaz pontkülünbségig az eredeti szabályok szerint és e-mailes tippeléssel. A nem levélben küldött tippet nem vennénk figyelembe ill. nem tennénk fel az oldalra.
Persze a főszerkesztő kezében a döntés joga, hiszen Ő a játék szerevezője és lebonyolítója.
-
piqet
november 15. 13:02 (#93) |
Csaba! Már meg ne haragudj,amit most írni fogok,de pont te kelted a feszültséget ebben a játékban.Már egyből kétségbe vagy esve,hogy most hogyan lesz eldöntve a győztes.Ne idegeskedj,majd az illetékes úgyis kitalál valamit,hogy igazságos eredmény szülessen.Nem kell ezen állandóan hisztizni.
-
jano47
november 15. 13:45 (#94) |
A “0″ TALÁLAT TIPPVERSENY ÁLLÁSAAmilyen szeszélyes eredmények születtek nem csoda, hogy “0″ találatos tipp sem volt.
A héten a legjobb eredményt ( 2 találatot) ketten értek el:Zsóti
totolaciVolt egy 8 találatos tippsor is, ezt érdemes lett volna néhány kéteséllyel megspékelve élesben megjátszani.
Az átlagtalálatok szerinti sorrend:
1 amigo 2,8
2 Achilles,x2/ 2,8
3 oroszi 2,8
4 juannavi 2,9
5 jano47/ 3,0
6 Toden 3,0 (0*)
7 tbarni94/ 3,0
8 totolaci 3,1
9 tippfix 3,2
10 Ruszky 3,2
11 Habor 3,3
12 Gyula68/ 3,3 (0*)
13 Drovi21/ 3,3
14 zsóti 3,5
15 totonero 3,5
16 evryka23/ 3,6
17 Zsolessz 3,8
18 taki94/ 3,8
19 Geszthelyi 4,3
20 luigi11/ 4,5
21 Andras 5,6A nevek utáni nulla és csillag azt jelzi, hogy az illető hányszor ért el “0″ találatot.
A felsorolásban nem szerepelnek azok a játékosok, akik 4szer egymás után nem küldtek tippet. -
Zsolessz
november 15. 14:07 (#95) |
Hát ha jól számolom, a 8 találatos a 0 játékban az enyém lett. Valóban érdemes lett volna azt megjátszanom, jobban sikerült volna mint amiket feladtam mert ott csak 7-esem lett
-
Rédei Csaba
november 15. 14:36 (#96) |
Jano, igazad van! De szerintem mindketten remekül szerepeltünk,egy izgalmas versenyen… és igazságtalan lenne bármelyünkkel is ha így veszítene….Én azt javasolnám,hogy a nyereményt osszuk el, és a dicsőségért és a “trónért” játszunk egy döntőt ami már nem a pénzről szól! Persze kíváncsi vagyok Timanid véleményére is!
-
Rédei Csaba
november 15. 14:50 (#97) |
piqet..pont egy békés korrekt megoldást javasoltam….. pedig tehettem volna másként is…ez az utolsó forduló nem alakult túl igazságosan… ( múlt hétvégén kérdeztem az e-mailes dolgot de nem kaptam egyértelmű választ ezért tippeltem…. és akkor még azt hittük a többieknek jobb a gólaránya… a tippelésem utáni napon jött az e-mail lehetőség…. én jóhiszeműen adtam le tippeimet…amit gyakorlatilag másoltak ugyanazok a fixek ugyanazok a kétesélyek egy eltéréssel….. szerintem az nem volt korrekt hogy hagyták és engedték…legalább egy olyan kitétel kellett volna abban a helyzetben,hogy 3-4 tippnek különbözni kelljen az első tippelőhöz képest….gyakorlatilag ha igaz lett volna a gólkülönbség az én tippjeimmel győznek le….szerencsére utánaszámoltam és teljes a döntetlen…. és nem hepciáskodok miatta hanem egy korrekt jóindulatú ötlettel jöttem zárójel bezárva… mondjuk a 2. helyezett pólót megkaphatná így a 4.!!!
-
Vendég
november 15. 14:55 (#98) |
Sziasztok!!!!!!!
Jövőhéttől újra előröl kezdődik a 9*2 esélyes tippverseny (1.forduló)???? -
Rédei Csaba
november 15. 15:03 (#99) |
Én nyolcadikán tippeltem az elsőt majd kilencedikén írták,h e-mailben adjuk le és utána tippelte a következőt Timanid akkor még azt hittük jobb gólkülönbsége van… ugye szembetűnő a hasonlóság…?nem vol fair play egyik oldalról sem… gyakorlatilag az utolsó fordulóig élveztem a játékot,jó ellenfelek izgalmas végkimenetel…( néha a saját hülyeségem miatt felidegesedtem,de ettől függetlenül szuper volt) ezért nem kellett volna ez az utolsó heti “taktikázás” ami nem a játékról szólt hanem hogy használjuk ki Csabi kapkodását,és jóhiszeműségét! Egy gyönyörű 11-est csináltam..nem csak magamnak!
1. Görögország – Ukrajna:1x
2. Írország – Franciaország:x2
3. Oroszország – Szlovénia:1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina:1
5. Belgium – Magyarország:12
6. Brazília – Anglia:1x
7. Németország – Chile:1
8. Olaszország – Hollandia:1x
9. Észak-Írország – Szerbia:x2
10. Lengyelország – Románia:12
11. Szlovákia – USA:12
12. Svájc – Norvégia:1
13. Wales – Skócia:12
+1. Spanyolország – Argentína:11. Görögország – Ukrajna 1x
2. Írország – Franciaország x2
3. Oroszország – Szlovénia 1
4. Portugália – Bosznia-Hercegovina 1
5. Belgium – Magyarország x1
6. Brazília – Anglia 1x
7. Németország – Chile 1
8. Olaszország – Hollandia x1
9. Észak-Írország – Szerbia 2x
10. Lengyelország – Románia 12
11. Szlovákia – Egyesült Államok 12
12. Svájc – Norvégia 1
13. Wales – Skócia 21+1. Spanyolország – Argentína X
-
timanid
november 15. 15:05 (#100) |
Rédei Csaba!
Néhány héttel ezelőtt, amikor kialakult a 3-as holtverseny, Oszi leírta a sorrendet:
1. totócsoda
2. timanid
3. Rédei CsabaErre akkor külön rákérdeztem, Oszi megerősítette, hogy ez a sorrend.
SENKI NEM EMELT KIFOGÁST AKKOR A SORREND ELLEN!
Taktikámat, stratégiámat, tippjeimet ez alapján a sorrend alapján alakítottam ki. Ha tudtam volna, hogy nem biztos második vagyok, másképp tippelek! Akkor kellett volna reklamálni, nem pedig “utólagos szabályokkal” jönni! Akkor miért nem statisztikáztál?Nem én módosítgattam a verseny során a tippjeimet sem, nem én nem küldtem meg e-mailben a tippem az utolsó fordulóra, mint ahogy Oszi kérte.
üdv.timanid
-
Rédei Csaba
november 15. 15:12 (#101) |
Akkor nem néztem utána,de most mérgemben utánaszámoltam,és tökéletes egyenlőség jött ki ( a szabályokat az utolsó fordulókban minden héten nyomatékosították,vagyis,hogy mi számít pontegyenlőségnél) és ahogy Jano is leírta 1-1 13mast 3-3 11est és 10-est értünk el ami holtverseny….. És az a “taktika,stratégia” ami az utolsó fordulóban volt,minden volt csak nem tisztességes! Én leírtam az ötletem ami ennek tudatában szerintem nagyon is korrekt tőlem,ezért kérdezem,hogy elfogadod-e? Én nem akarok haragot… de szerintem én végig sportszerűen játszottam… és fordított esetben én nem másoltam volna le a tipped…mert azzal kiszolgáltatott lettél volna és az nálam nem fér bele…..
-
Rédei Csaba
november 15. 15:18 (#102) |
Egyébként elküldtem az E-mail címre…csak már előtte tippeltem,mielőtt Oszi kérte…
-
Vendég
november 15. 15:21 (#103) |
Bocsánat, hogy beleszólok ebbe a “beszélgetésbe” de azt szeretném megkérdezni, hogy jövőhéttől kezdődik meg újra az 1.forduló????????
-
piqet
november 15. 15:22 (#104) |
Na jó,végülis én annak örülnék,ha olyan döntés születne ami mindenkinek megfelelő.Nem akartalak piszkálni Csaba.Győzzön az igazság,és a jobb!
Hajrá! -
timanid
november 15. 15:24 (#105) |
1.Második lévén elsősorban Totócsodát szerettem volna legyőzni.
2.Nem másoltam le a tippjeidet, mivel két eltérés volt köztük.
( eddig is a maximális papírforma (konzervatív) eredményre játszottunk mindketten ezen a héten ennyi volt a különbség a realitásokban).3.Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy ez a valódi tipped, elképzelhetőnek tartottam, hogy mail-es változatban esetleg módosítottál, mint ahogy volt is erre példa…
Részemről befejeztem, nem úntatom a többieket.
-
Rédei Csaba
november 15. 15:26 (#106) |
Vendég,azt majd láthatod az oldalon…szerintem most vége..aztán ha lesz,azt úgy is megtudod időben ha figyelsz
piqet! Elhiheted én is azon vagyok…. szerintem ő is átszámolta volna a végén a helyemben.. az már tény,hogy döntetlen a helyzet… a továbbiakról már közösen kell dönteni.. én tettem egy javaslatot ami a legnormálisabb ami után nem lenne feszültség és spongyát húznánk rá… van igaza Timanidnak is , de ő is tudja , hogy nekem is bőven !
-
Achilles,x2
november 15. 15:28 (#107) |
Én,mindenesetre,gratulálok a szerencsés gyöztesnek!Báki is lesz az!?:)
-
Rédei Csaba
november 15. 15:30 (#108) |
Hát azért ez a hét tele volt háromesélyes meccsel Timanid,itt konzervatívan nem lehet tippelni, ezek nem Inter-Catania meccsek…. ha végignézem az összes játékos tippjét senkié nem egyezik ennnyire…és pont az utolsó fordulóban… Na de tényleg ne vitázzunk ! Mégegyszer megkérdem ha tényleg holtverseny van ( márpedig egyértelmű ) elfogadnád-e az osztozást és játszunk tét nélkül csak a dicsőségért egy döntőt?
-
timanid
november 15. 15:34 (#109) |
Úgy gondolom, én nyertem meg a versenyt, döntsön Oszi!
-
Achilles,x2
november 15. 15:35 (#110) |
A magyar válogatottról szólva,tudtam jól,hogy az x2 -hőz,csoda kellene!Nem voltam elfogult,csak szeretek az esélytelenekre fogadni!:):)
-
Rédei Csaba
november 15. 15:38 (#111) |
A szabályok egyértelműek!!! Szerintem Oszi is az alapján dönt… ez a meccs döntetlen …. itt egy kérdés van … mi legyen a folytatás… és ebbe nekünk is kell hogy legyen beleszólásunk,mint fő érintettek… és szabályok itt már nincsenek… kreálni kell valami megoldást!
-
Rédei Csaba
november 15. 15:50 (#112) |
Timanid , egyébként egy normális jófej tagnak ismertelek meg , szerettem is veled játszani , de ez a görcsös ragaszkodás a nyereményhez és a taktikázás kicsit csalódást keltő , bíztam benne ,hogy az ötletemre rábólintasz és jókedvűen vetjük harcba magunkat a következő versenyen … ha utána számolsz te is tudod , hogy igaza van Janónak …. elhiszem h zavar téged ,hogy más hoszembe tartottak , mint ahogy engem is , hogy majdnem ki lettem taktikázva … ez is iksz …. miért ne lehetne békésen megoldani? Oszi is azt fogja mondani döntetlen , hisz a szabályok világosan le lettek írva minden egyes játékos olvashatta,hogy mi van ha …. talán múltkor elszámolták… nem tudom … de én rászántam egy félórát és nekem is az jött ki eredményül ,mint ami Janónak!
-
timanid
november 15. 17:06 (#113) |
Este végigizgultuk a családdal az Olasz-Holland meccset.Nagynehezen marad az X. (12-nél Totócsoda nyer!) Örülök a győzelmemnek, lefekszem. Reggel ránézek az oldalra, és azt olvasom Töled: “Itt több variáció is lehetne utólagos szabályokkal”.
Ennek tapsoljak?
Igen, a végén biztos, hogy mindenki taktikázik. De ez része a játéknak! Nyilvánvaló, hogy másképp tippel az első, aki szeretné megőrizni az előnyét, másképp a második, harmadik, aki szeretné meg előzni, …………….és másképp a 20.,aki már esélytelen .Ez a sorozatverseny lényege!
-
euroaron
november 15. 17:43 (#114) |
igen! diszkriminálni… vagy mi… diszkó… disznó… eh, kizárni mind, aki taktikázik!
eltiltani örökre! és IP banned! meg nemecsekernő!csaba, ilyen hülyeséget már? zéró taktika, hát LOL!!!
különben ferplé a seggem. akármelyiktek nyer, ajánlja fel a gyömrői kutyamenhelynek a nyereményét. na, az ferplé.
szeginy kutyuskák…
(( -
jano47
november 15. 18:34 (#115) |
Aron ne hülyéskedjél már! Hadilábon állsz a ferplé értelmezésével!!
Természetesen az lenne a sportszerű, ha a sok öntömjénezés helyett az érintettek egyszerűen NEKED meg NEKEM felajánlanák ezt az összeget egy szombat esti piasztronómiai kirándulásra.
Természetesen ragaszkodok hozzá, hogy mindezt az Alkotmány Bíróság előtt tegyék, s nem ártana róla hozni egy országgyűlési határozatot, sőt, ha jól meggondolom (ami biztos,biztos) népszavazás is megerősíthetné, nehogy utólag Rédei Csaba vagy tomanid jogi kiskaput keresve elsétálhasson a horribilis összeggel.
Különben is, mi az hogy a nyertesek kapják ezt az összeget!?
Utólag megszavazhatnánk, hogy osszuk szét a “0″ pontosok között!?
-
luigi11
november 15. 20:03 (#116) |
Találat Darab Nyeremény
13+1 2 2 998 620
13 0 0
12 46 43 460
11 645 3 100
10 4 769 700 -
Rédei Csaba
november 15. 20:25 (#117) |
Timanid…. nálunk meg olyan csalódottság volt a családban,hogy van olyan igazságtalanság, hogy másolják az eredményed és gyakorlatilag egy icipici esélyt adnak… Az én tippemmel vitézkedtél… ha nincs ez az állás lehet nem is volna miről vitáznod…. és tessék
“* – holtverseny esetén a legmagasabb találat számít (X-nek volt 13-asa, Y-nak csak 12-ese, akkor X-é a díj), vagy a legtöbb magasabb találat (tehát ha X-nek háromszor volt 13-asa, míg Y-nak csak kétszer, X nyeri a versenyt)” ez nem utólagos szabály, hetek óta le lett írva világosan… reggel átnéztem és láttam , h a sors igazságot szolgáltat az ilyen gonosz helyzetekre … és igen én is győztesnek érzem magam … annyi balsors után 3* 90. perc plusz a múlt heti korrigálásom amivel 10ből kilencet csináltam… és megadtam neked az esélyt, hogy sportszerűtlenmül viselkedj az utolsó fordulóban …
Áron , igen is csúnya dolog kizárni valakit az utolsó fordulóban a nyerési esélye elől , ez ellen szabály kellene …. nem feltétlen kell e-mailes lehetőség … elég kitételnek hogy az előző tippelőhöz képest 3-4 eltérésnek kell lenni a tippben ( nem a semmit nem jelentő plusszos meccsben) és akkor nem lehet így rútul kijázani valakit… a másik meg hogy sajnos nálam igen is számít 25 ezer forint sőt a fele is… sajnos ez van ! -
Rédei Csaba
november 15. 20:33 (#118) |
Áron, csak gondolj bele a helyzetembe … 3mas holtverseny viszonylag rosszul állsz csinállsz egy totót és sorra jönnek a meccseid, kezdesz örülni .. talán még is nyerhetsz az előző heti nagy hibád után amikor belejavítasz a tippbe és 10 helyett 9 esed lesz lés esélyt adsz ezzel az ellenfeleknek… majd már 9ből 8 jó mikor megnézed az ellenfelek tippjeit és akkor jössz rá mennyire kihasználták a kapkodásod és gyakorlatilag elenyésző esélyt adnak h nyerj …. már sok meccsel a vége előtt egy variációval lehetett volna pontelőnyöm ha nyer a válogatottunk és X lesz az Olasz holland… szerencsére Totócsodánál jobb volt a tippem aminek Timanid örült aki másolt a sorom egy kivétel volt a plusszos meccs kivételével a Belga-Magyar 12 m helyett 1x et rakott az összes 12 meccs ugyanaz ahol 12-k ott 12-k ahol fix ott fix ahol 1x ott 1x senki másnak nem találsz ilyet és meri azt mondani, hogy véletlenül….. a sors igazságot szolgáltat… mégegyszer nem követem el azt a hibát,h ilyen hamar letippelek ilyen helyzetben… ha meg nem egyezik bele a felezésbe…. Nekem nagyon tetszik a hétvégi progi érzem magamban az erőt… most a másolással semmit nem ér …. úgyhogy .. gondolja át !
-
Rédei Csaba
november 15. 20:38 (#119) |
Egyébként én éjszakára voltam melózni mint ahogy ma is megyek és a munkatársaimnak ecseteltem a kialakult helyzetet… bizony ők is azt mondták jelezzem ezt a dolgot … mert ez minden volt csak korrekt nem és még tagadja is h másolt pedig szembetűnő , h igen …..
Egyébként áron te még a nyelvészeti bulim miatt haragszol?
mert nekem nincs semmi bajom a taktikával játékkal de ez kicsit másról szólt , ami már nem tiszta játszma… nem tudom mi fog kisülni ebből de ha még fordulót akarnak abból csak tüske lesz bárki nyer…. szerintem a kettős trón most megfelelne … és tét nélkül lejátszani az első helyért a meccset…. Na indulok dolgozni! Bízom az oldal korrekt és profi hozzáállásában ! Szép álmokat! -
euroaron
november 15. 20:42 (#120) | |
omg…

figyelj, csaba, inkább nem gondolok bele, mert az ilyen lelki mélységekbe mindig beleszédülök. elég nekem az asszony lelkivilága, jó?hej, oszi, bakker, nem irigyellek! :p
-
euroaron
november 15. 20:44 (#121) | |
mi? nyelvészet??? jaaa! há azt már el is felejtettem. haggyá má!
ízi. lesz, ahogy lesz. például oszi feldob egy érmét.
válassz már most! fej vagy írás?
ilyen egyszerű lesz. mint a régi szép időkben…
-
Rédei Csaba
november 15. 20:48 (#122) |
Mi pókerban azt szoktuk ha jó a nyeremény és csak két ember marad feldobjuk a felezés lehetőségét és lejátdtszuk tét nélkül,h mégis valaki legyen első mert nem szokás a dupla trón … de úgy látom Timanid nem vevő vagyis lehet vevő lenne , ha Oszi is jelezné neki az egyértelműt … “Totális holtverseny” na jöttek értem mennem kell Jó éjt emberek!
-
timanid
november 15. 21:14 (#123) |
Megismétlem Csaba:
1. három heted volt arra, hogy reklamálj a sorrend miatt,nem tetted.
3. ezt a sorrendet még külön meg is kérdeztem Oszitól, aki válaszol rá, hogy: igen, ez a sorrend
2. második helyezésem tudatában versenyeztem három héten át.
3.inkorrektnek tartom, ha ezek után azzal jössz, hogy ( idézlek): “Itt több variáció is lehetne utólagos szabályokkal” -
jano47
november 15. 22:13 (#124) | |
Nem kívántam már többet hozzászólni ehhez az áldatlan és szégyenteljes adok-kapokhoz, de mégis muszáj.
Muszáj, mert timanid nagy tévedésben van. Ugyanis soha nem volt egyedül második, soha nem rédei előtt, sőt a 43. hétig Rédei Cs. volt előnyben, mert több 11-es találata volt és 71-70-re vezetett pontszámban..
A 43. héten egyenlített ki timanid, mert neki 11-ese lett, az előbbinek pedig 10-ese, pontszámuk pedig egyenlő lett 84-84. Utána két betlihét és most pedig 11-11 találat 13-13 ponttal. Vagyis most valóban döntetlenre állnak találatokban is és pontszámban is..
Az eredmény Rédei szempontjából, hetente:
15/13, 30/28, 30/28, 43/41, 57/55, 71/70, 84/84, 84/84, 84/84,97/97
Vagyis timanid (sajnálom) soha a játék során nem előzte meg Rédeit.
Ezzel, mint a játék nyilvántartója megadtam minden adatot a vita józan és tárgyilagos lezárásához, de ezt már a két “higgadt” játékosnak kellene lezárni. -
Sly
november 16. 00:58 (#125) |
Nemtom lehet h csak én látom így(javítsatok ki ha vakon vagyok) de miota mennek ezek a különböző “versenyek”, játékok stb-k egy régi “jóöreg” jol megszokott totó-elemzést nem láttam. Kielemeztük különböző szempontok alapján szöveggel – és nem csak tippel- az aktuális hét eseményeit. De most mi van? Megy a versengés, meg az adok-kapok állandoan, az oldal elveszíti így az igazi “image”-ét. Vagy ha ez az uj trend én nagyon nem kérek belőle. Majd szoljatok ha lehet írni. Kösz ciao
-
Sly
november 16. 01:17 (#126) |
ja amugy meg le vannak irva a játék kezdetekor a játékszabályok,nem? sztem minden egyértelmű, a többi csak szó (ill. billenytyű-)cséplés. a meccs végén szabályt módosítani??!!
ez olyan mintha a döntőben x-re végeztél volna és a hosszabbításban gólt lőve nyersz és örülsz, de utólag szolnak h “hiába minden úgyis a 11-esek döntenek”…. meg kell tanulni veszíteni,azzal többet nyersz -
timanid
november 16. 06:28 (#127) |
Janó!
A 7.hét 9×2 újratöltve cikk első hozzászólójaként megkérdeztem, hogy ez a sorrend tükrözi-e a valós sorrendet hármunk között, 4.hozzászólásként Oszi válasza (válasz erre:1#):”igen, tükrözi.”
-
Rédei Csaba
november 16. 07:05 (#128) |
timanid, senki nem tévedhetetlen..nem számolta át alaposan gondolom,vagy egy találatot elnézett! Nyilvánvaló a szabály hiába a szócséplés!
Sly! igazad van ,de szerintem ez jó játék sok embert csal gép elé a díj is, és vannak voltak elemzések, izgalmas csaták…. és ezt is le lehetne tisztességesen mindenki számára kedvezően zárni ha valaki nem ragaszkodna annyira…. ahhoz a 7. heti igenhez ami elszámolás lehetett…. ketten is átszámoltuk , Jano le is vezette,vette a fáradtságot és hétről hétre pontról pontra találatról találatra levezette a szabályok értelmében… itt nincs min vitázni… egy békés megegyezés lenne jó mindenkinek… nekünk is az oldalnak is Timanid(1-3-3 97-97 1-3-3) Rédei Csaba
-
euroaron
november 16. 07:07 (#129) | |
jól látod, sly. kihagytad ugyan a “mondjatok-jó-tippmixet!” szerencsevadászokat, de különben jól mondtad.
sajnos… -
euroaron
november 16. 07:09 (#130) | |
“ez jó játék” – wtf???
különben is, épp most rontod el…
-
Rédei Csaba
november 16. 07:21 (#131) |
Áron,pont írni akartam,hogy igen jó,és tetszett a tippmixelemzős beszélgetésünk is még a bajoki hét előtt mikor hoztam egy csokrot és elemeztük mit miért mennyi eséllyel… Azt nem értem miért írod, h én rontom el ,mikor ha rajtam múlna már rég megegyeztünk volna !
-
timanid
november 16. 08:03 (#132) |
Rendben, (ha már Janó is ellenem van), elfogadom a megosztott 1.-2. helyet, ha Oszi is úgy akarja!
üdv.Timanid
-
Rédei Csaba
november 16. 08:12 (#133) |
Timanid, Aligha van ellened Janó, sőt az a sajnálom zárójelben kifejezetten azt mutatja, hogy közelebb állsz hozzá… Ő csak a szabályok mellett van …. azt hiszem jó döntést hoztál … ha tovább erőlködnénk és versengenénk, csak újabb ellentéteket hozna bármelyikünk felé is billenne a mérleg nyelve … ha gondolod tét nélkül csinálhatunk még egy forduló , de én az se bánom , ha két nyertest hirdetnek és lezárjuk ezt ! Ez egy felesleges vita volt , mindkettőnknek volt igaza benne , kár volt ezért , mert szerintem egy jó izgalmas szoros a végsőkig kiélezett verseny volt …. és kicsit elrontottuk ezzel a vitával … én is várom Oszi hozzászólását
-
timanid
november 16. 08:32 (#134) |
Akkor maradjunk ennyiben.
-
Rédei Csaba
november 16. 08:35 (#135) |
Nehéz szülés volt , de ez a legjobb döntés szerintem is!Maradjunk!
-
jano47
november 16. 10:05 (#136) | |
Sly ne legyél már ilyen álszent! Nem is ilyennek ismerlek!
Ki tiltotta meg Neked, hogy elemezzél, mérlegeljél, értékeljél?
Senki!
Küldtél ilyen jellegű írást? Nem!Nem a játékkal van baj, hanem egy-két öntömjénezős, egoista emberkével, akivel megint nem találkozol ezen az oldalon, mindaddig még nem jön egy újabb pénzdíjas játék. Ez viszont mindig is így volt, nem kell ezen csodálkozni.
Te résztveszel a levelező játékomban, láthatod, ott ugyanez a helyzet. Amint látja az illető. hogy a díjazást illetően nem rúghat labdába azonnal lelép a játékból. Tisztelet a kivételnek.
Ezektől az emberekéktől ha elvonatkoztatsz, nyugodtan mehetne tovább az elemző, értékelő, mérlegelő hozzászólások trendje,csakhát… -
Achilles,x2
november 16. 11:26 (#137) |
Szerintem,ha pontszámban azonos, két első helyezett van,akkor a lóvé,egyértelmű,hogy osztódik!Szerintem,de ezt, Oszi,bizonyára,úgy is eldönti!:)
-
Rédei Csaba
november 16. 14:24 (#138) |
Jano, ha rám gondoltál, több díj nélküli versenyen is részt veszek más oldalakon és így lesz ez ezután is, tény hogy plusz motivációt jelent ha van díjazás ,de a játék szeretetéért is tippelek, most is rést veszek bundesliga bajnokságban Vb selejtezős tippelésben! És ezek után is fogok! És tetszik a tippek.com oldal , és jó versenyek vannak csak ezeket már menet közben láttam meg ezért nem csatlakoztam… talán lehetne e-mail-es értesítés ezekről is… mert eddig csak a pénzdíjjazásosról kaptam értesítést!
Achilles,szerintem is ez az ésszerű és legtisztább megoldás! -
Sly
november 16. 17:51 (#139) |
no comment
-
euroaron
november 16. 20:15 (#140) | |
“Ki tiltotta meg Neked, hogy elemezzél, mérlegeljél, értékeljél?
Senki!
Küldtél ilyen jellegű írást? Nem!”na, itt azért lassíts, jano. felebaráti szeretettől vezérelve lehet ilyen cikkeket írni, de ha elfogy a szufla, akkor gamma óver. na de meg ha bejönnek a tippek: más arassa??? ej, ej.
aszondom, semmi sincs ingyen, minden mögött húzódik valami önzőség.ami azért is paradox, mert épen a tippmixben nem vagyunk egymás ellen!
elméletileg.
gyakorlatilag a restség és a balfaszság az, ami az ilyen kezdeményezéseket megöli. egyik dolgozik, elemez, számol, a másik balfaszkodik összevissza tippekkel, a harmadik meg csak élvez… aztán egyik begorumbul mindkettőre, küldi őket a picsába, végül besértődik mind egymásra, ennyi.még mielőtt elítélnél, emlékezz, mit leveleztünk három hete egymással!!! tudod, hogy csak ketten jelentkeztetek? na, kb ennyi a hasznos arány. ekkora oldalon kb 5-6 (ÖT!!! HAT!!!) használható tag. még jó, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
szóval ez ügyben meglehet, jövőre még keresünk…
sly: rispekt.
-
euroaron
november 16. 20:32 (#141) | |
igen, az nem volt rossz, de sajnos nem is igazán hasznos. mivel csak böfögtünk mindketten, meg a többiek is, kánonban. azért jó volt…

csak éppen haszontalan. mint mikor mirrmurr felvetítette pónak a heti papírformát. érted.namost, de nem is azzal van baj, hanem ezzel a rinyával, bakker, ami itt összejött. olvasd már vissza, ami itt folyik, aztán nézz tükörbe.
le ne írd, mit látsz!!!
-
Rédei Csaba
november 16. 20:46 (#142) |
Áron nem is volt az olyan rossz igaz a hétközi BL-es meccsek még igazán dadogtak , de a hétvégi tippek túlnyomórészt jöttek egy két elég jó oddszos is… a hétvégére is lesz legalább 8-10 “tutifixem”
csak legyen egy topic ahova be lehet pötyögni aztán el lehet mondani a véleményta másikról: végül megnyugtató döntés született
megint más … hallottál már arról a technikáról , hogy ha több fogadóirodánál kombinálsz ki lehet hozni , hogy folyamatosan nyerj… macerás de eredményes pár munkatársam összefogott pár 10ezer fejenként és bizony hétről hétre nő az összeg… lassan elkezdik kiszedni a nyereményt a tőkét pedig tovább forgatják!
-
euroaron
november 16. 21:06 (#143) | |
persze, csaba.
perpetuum mobile, világos.
simán.igaz, hogy pl a sportingbeten a legjobb tippelő egy cseh emberke, havi átlag +35%kal, de a kollégáid is megtalálhatták a bölcsek kövét. miért is ne? pár tízezer fejenként, hmmm… az annyi mint havi… izé, ni… háromezer?
nem rossz, de kurva nagy alaptőkét igényel.
ez az egyik. a másik, hogy odafigyeléssel egyetlen egy fogadóirodánál is produkálható hasonló (jobb/rosszabb, de mindenképpen pozitív) eredmény.
akkor inkább odafigyelek, semmint szarrá hasonlítsam magam…különben… úgy miért nem szállsz be hozzájuk?
csak kérdem, semmi aljas szándék, ahogy itt senkivel sem. mert pó is tippet kért, kapott, tök jót ráadásul, aztán meg… -
timanid
november 16. 21:16 (#144) |
Ezt a “technikát “Surebet”-nek hívják. Úgy van, ahogy mondod: macerás, de lehet vele nyerni. Macerás, mert általában 1-3 % nyerést adnak, macerás, mert egy csomó számlán kell pénzt tartanod, macerás, mert a pénzt “mozgatni” kell a számlák közt, és végül, de nem utolsósorban: a pénzváltásokkal vissza is veszik azt a néhány százalékot. Hirtelen ennyi jut szembe, de ha beütöd a Google-ba, többet megtudhatsz róla.Természetesen az irodák is ismerik a Surebet-et eszerint állapítják meg oddszaikat. Néha tévednek, és akár 10 % is lehet a nyereség, de ez ritka. Vannak honlapok, ahol fel lehet lelni ezeket a Surebeteket:pl Betbrain;oddsxchange,Betbase stb.
összegezve: megismétlem az második mondatomat : macerás, de lehet vele (keveset)nyerni
-
Rédei Csaba
november 16. 21:22 (#145) |
Áron, sajna későn tudtam meg “aljas tervüket” és már nem tudtam beszállni … de folyton kérdezem mennyi eurónál járnak és mindig nagyobb összeget mond.. jó pár hónapja játszanak pontosabban egy aki ért is hozzá a többi csak a pénzt adja… azt mondja afogadóirodák oddszkülönbségeivel játszik és már bőven nyereségen vannak hamarosan már vesznek ki a nyeremény részből! és havonta tudnak x összeget majd meg van már a tőke hozzá.. és igen minél több pénzed van annál könnyebben lehet még több pénzt csinálni
Timanid így van igazi birka türelem és figyelés szükséges… de működik ahogy figyelem az euróállásukat!
-
timanid
november 16. 21:24 (#146) |
pl.: 1,61 %-ot érhetsz el, ha (23:10kor) a Gimnasia la Plata-Huracán meccsen
1=BetClick 2,1
X=Pinnacle Sport 3,5
2=Pinnacle sport 4,5Ja igen! hibalehetőség még, ha pl fogadás közben oddsváltozásba futsz…
-
euroaron
november 16. 21:32 (#147) | |
szerintem ez a surebet, ha nem is faszság, de körülményes.
vegyük pl a holnaputáni francia írt.
Hra a betclic a legjobb, Dre és Vre meg a pinnacle.
na most, mindenképpen dinamikus tét kell, ez világos.
de ha mondjuk 10000 hozamot akarok, akkor 22840 pénzt kell feltennem: 18182 Hra, 3145 Dre és 1513 Vre. ami csak H kimenetelnél térül meg.nos, valószínűleg a “tiszta” háromesélyeknél lehet ezt hasznosítani, ahol mindhárom odds 2 felett van. és akkor is még sokat kell matekolni (adatbázis-kezelő segíthet, de… ) + a timanid által felsorolt macerák.
hát, nem tudom.timanid, 1.61%? kevesebb,mint kettő??? akkor ehhez is kurva sok tőke kell, úgy e?
nanemá. inkább fixálom az inter, akárki ellen, akárhol…
-
timanid
november 16. 21:34 (#148) |
Más:
valóban, konkrét meccsekhez azért nem szóltam hozzá néha, mert nem akartam számomra kedvezőtlenül befolyásolni az ellenfeleket. Erre legjobb példa a belga – magyar: számomra (mint ahogy Janónak is)nyilvánvaló volt az 1-es, csodálkoztam is, hogy itt annyi 2-st láttam ,de nem akartam senkit lebeszélni róla…
És volt néhány hasonló eset…Megint más: az Expektes-Unibetes Supertoto 14 felé kacsintgatok.
Az elmúlt két hétben 9 kéteséllyel 1-es és 12-es lett volna, 3-6-4-gyel kétszer 12- es. nem találom, mennyit fizetne. Nem tudjátok, hol lehet megnézni, ill. érdemes f”foglalkozni” a témával? -
euroaron
november 16. 21:37 (#149) | |
csaba, mondok én is ilyet!
1… 2… 3… 5… 8… 13… 21…
figyeled, milyen szépen nő?
34… 55… 89…
aztakurva!!!
vagy mondok mást.
nyár közepén volt a netes számlámon 3000. most meg van 23ezer.
ráutaltam? hát lehet.
vagy szólóban fogadgadtam, és szerencsém volt? nos, talán.
esetleg all in egy kombóba, ami bejött? miért is ne?messziről jöttem, mondhatok bármit… mutathatok bármit, powerpoint prezentációt is készíthetek… jut eszembe, van egy kis elfekvő amwayes mosóporom is, nem érdekel véletlenül? nem?
esetleg egy használt bojler?
asse?
kár. -
timanid
november 16. 21:37 (#150) |
az 1,61 %-kal csak kiragadtam egy példát, nem is néztem, van-e jobb. Csak példának hoztam fel.
Modom, én is macerásnak tartom, ezért nem csinálom, de nem zárom ki, hogy valaki türelemmel, tőkével (nekem egyik sincs) nyereséget érjen el. -
euroaron
november 16. 21:39 (#151) | |
timanid, ne má.
belga-magyar JÁTÉKTIPP!!! mit számít, ki mit mond egy játékban???
élesben szerinted megtettem-e?
hát nem.
-
timanid
november 16. 21:51 (#152) |
Oké, de a szerencsések, akik a játékban az élcsoportban voltak, egy játék is élesnek számított…
-
euroaron
november 16. 21:52 (#153) | |
timanid, szomorúan mondom, de a supertoto14 már elkúródott.
egyrészt pár éve elbaszták a bónuszrendszert, hogy felére vágták.
másrészt ugyanakkor átvariálták úgy a meccseket, hogy a kínálat szinte papírforma mindig, ha meg nem, akkor a jóisten sem mondja meg, hogy hol lesz a meglepetés!
ezért aztán a feladott szelvényállomány is redukálódott, ami halmozottan betett a fenti kettő mellett az egész játéknak.
szóval, sajnos, felejtős. csak a 13, de inkább a 14 éri meg.
a 12 és a 11 kategória a kettes pont miatt semmit sem fizet, általában.ugyanott (unibet/expekt) megtalálható az archivum is. megnézheted.
-
timanid
november 16. 21:52 (#154) |
Áron! Korábban olvastam Tőled néhány sort a Supertoto-ról. Vélemény,tapasztalat?
-
Rédei Csaba
november 16. 21:53 (#155) |
Hát igen az oddszmódosítás az egyik feketeles ebben a szorgos gyűjtögetésben… de így is jól állnak.. csak időigényes és kell hozzá olyan “hülye” aki képes naphosszat bolyongani a fogadóirodák oddszai közt talán álmaiban is oddsszokat lát! de ismerek ilyen “beteget” azt mondta valamelyik nap mikor elment a tippmixe ” ezzel az amatőr sportfogadást befejeztem ”
a megrögzött totózásom miatt meg engem is elvetemültnek gondolnak… na de ha egyszer bevillan a nyganyeremény majd akkor is ezt mondják
végül is volt már 13+1- em tavaly a 41. héten
-
euroaron
november 16. 21:53 (#156) | |
akkor is csak játék.
ezért más a hozzáállás, nincs tét, nincs mersz!
érted. -
timanid
november 16. 21:54 (#157) |
Kösz a választ, közben “elkerültük” egymást
-
euroaron
november 16. 21:55 (#158) | |
maga a bolygás nem nehéz.
csak időigényes. sok ctrl+c és ctrl+v.
eh, gondoltam már rá én is, hogy esetleg… de aztán inkább ittam egy sört.
sokkal egyszerűbb a forza inter!!! -
Rédei Csaba
november 16. 22:07 (#159) |
Kár h nincs itt most Sly.. láthatná,hogy azért csak van még itt élet versenyen kívül is
-
timanid
november 16. 22:14 (#160) |
Én a tétemeléses szisztémától nem tudok elszakadni.Lehet hogy sajnos, de hiszek benne. Ennek a rákfenéje a hihetetlen (pozitív és negatív) sorozatok. Beállítok egy szisztémát mondjuk minden második harmadik nyerőre, jön is egy darabig,(hetekig) aztán puff bejön 8 nyerés, 7 vesztés zsionórban, aztán elment a pénzem. hiszem, hogy van megoldás, de nem találom.
-
euroaron
november 16. 22:20 (#161) | |
talán önmagában keresed, és nincs tiszta forma.
na, jóéjt. -
timanid
november 16. 22:22 (#162) |
Hiszen olyan egyszerűnek tűnik: vesztek-duplázok;vesztek-duplázok;vesztek-duplázok stb előbb utóbb nyilván bejön, úgyhogy tutinak tűnik, aztán mégsem. mindig bejön egy negatív sorozat. Ha 2 feletti, ha 1,7 körüli , ha 1,3-1,4 körüli oddsszal is próbálkozok. Most kis reménysugárnak tűnik,: első félidő 1,5 gólnál kevesebb lesz. (kb 75 %-ban bejön) persze ilyen oddsz mellett nem elég duplázni, háromszorozni kell.
-
Rédei Csaba
november 16. 22:31 (#163) |
van akik a kis oddsszokra esküdnek egyik munkatársam 12-14 meccsekel szokott szépeket alkotni… nekem meg mostanság a kettő feletti szorzók jönnek a legbiztosabban…pl hétvégén két mixem volt mindkettőn 1-1 meccs ment el amik kettő felett voltak mind-mind jöttek pl Ír-Franci vendég 2.56 volt talán az Észak ír-Szerb vendég 2.3 a Belga-Magyar hazai 2.13 a Brazil-Angol hazai 2.30 Szlovák-Usa hazai is még bőven 2 felett mikor a tippet megtettem és jött még az Orosz és portugál meccs és ami elment az egyiken a Svájc-Norvég a másikon meg a Dán-Dél-korea pont azon gondolkodtam h ha csak a kettő felettieket játszom milyen nagyot arattam volna olyan 70-80 szoros pénzt hoz… de ezeket a kettő felettieket folyamatosan hozom hétvégén is pl a Chelsea-MU hazai és még sokan mások!
-
timanid
november 16. 22:44 (#164) |
Szerintem azokból max 2-3at szabad megjátszani egy szelvényen. Sajnos én is kis oddsz párti vagyok, és azokból is megy el mindig egy. úgyhogy maradok a szóló tippnél.
A TOTÓ-val kapcsolatos ötletem: tippmixben megjátszani a TOTÓ meccseket.(Modjuk vegyük ki a 3 legrázósabb meccset, az lenne a háromesély, de ugye azt tippmixben nem érdemes megjátszani.)A maradék 10-ből kellene 10-est csinálni (mondjuk 4 fix+6 kétesély)
Csak ötlet. Még nem gondoltam(számoltam) végig.Ebből is össze lehetne hozni 70-80-as szorzót.Vajon nyerő lehet? -
Rédei Csaba
november 16. 22:50 (#165) |
Anyám is ezt szokta mondogatni,hogy a totós meccseket játsszam tippmixen mert jók a megérzéseim… de erre én azt mondom két esélyekkel is nehéz egy tizest is összehozni
ha megtaláltuk volna a titkot már nem kéne elmélkedni
de lehet nincs is megoldás.. a rutin meg az évek..na meg a megérzések na meg a forma a hazai idegenbeli mérleg.. a terhelés az egymás elleni eredmény meg minden…szóval kőkemény
ha egyszer rájövök ígérem szólok
na megyek jó éjt! -
euroaron
november 17. 08:13 (#166) | |
na jóreggelt.
timanid, késő éjjel már ne irkálj, mert hülyeségeket beszélsz!
ad egy, hogy duplázol. kettő felett, úgy e. de naplózni nem naplózod magad, az is biztos. ha naplóznád, úgy látnád, hogy a kettő feletti találati arányod valahol 30-40% körül van, de inkább 30%. és akkor erre duplázol, és csodálkozol a hosszú bukó sorozatokon??? LOL!!!
ad kettő, a totós tippmix. hát ez darwin díjas is lehetne. a tippmixben épp a szabadság a lényeg, hogy azt választod be, amit akarsz, és annyit, amennyit akarsz, erre pont ezeket áldozod be? ez viszont már megalol…
ugyanakkor, ha 14 papíreseményt összekötsz, az meg olyan, mintha superotót játszanál. továbbá, 14 eseményt kifogni, akármennyire is papír, elég meleg. sőt, szinte lehetetlen. de meg nem is éri meg. és ezt meg is mondom, miért.
akármilyen jól mérlegelsz is, a találati statisztikád hosszú távon nem vihető fel 90% fölé. ez biztos. de inkább 85% az a 90%. és ez kétesélyekre is igaz!!! háromesélyeknél nyilván 100%… na, komolyan. tehát ha négy meccset, amit a kínálatból nagyon alaposan megfontolsz, és csak négy meccset az egész műsorból, szóval ezt a négyet gyűjtőbe megjátszod, akkor minden második négyesed hibátlan lesz. 85% a negyediken, érted. EZ BIZTOS!!! és igaz bárkire!!! a kérdés ezután már csak gyűjtőd eredője. de négy meccsnél elég egyenként 120as odds legalább, hogy elérd a minimum kettes eredőt…
és ez itt a lényeg. 255 eseményből csak négy. a négy legtutibb.
és itt követik el az emberek a hibát. azt hiszik, hogy amikor az észt osztották, akkor ők többször is sorba álltak. hát pedig nem.
csak négy.
a kevesebb: több! -
timanid
november 17. 09:56 (#167) |
Oké, elfogadom nagyjából igazad lehet mindegyik esetben. Egyébként egy ideig statisztikáztam. A 2,00 feletti oddszokról le is szálltam egy bukó széria után.Most “Martingale”-t játszom és persze moneymanamegentet is “használok” A Bookie Busterből való, egyszerű, nem emlékszem, hányas stratégia.(talán a 2-es). Tehát a megnyerni kívánt összeget határozom meg, majd az oddsz nagyságától függ a tét nagysága. Ez is tétemeléssel jár, úgyhogy vigyázni kell vele. Sajnos az oddszválasztásnál megalkuszok, pedig nem szabadna. 1,50–1,70 ről indulva most már az 1,35-1,45 nél járok.Az alapprobléma, hogy kis tétről szabad indulni, de akkor meg kicsi a haszon. Mindeneset most már annyit sikerült elérnem hogy kb fél éve nem vesztek(de nem is nyerek) ,míg az előző 10 évben csak bukta volt. Persze ezt a nem vesztek, de nem is nyerek dolgot egyszerűbben is meg lehetne oldani: No game
-
euroaron
november 17. 10:13 (#168) | |
timanid: egyszerű pedig a kórkép.
nem tudsz túllépni az árnyékodon. egyszerre egy síkon próbálkozol, ami vagy bejön, vagy nem, de leginkább nem, mert több sík metszet az igazán eredményes. szóval ez az objektivitás hiányát eredményezi. nem szégyen ez , majd mindenki így van vele. én is. de sokan próbálkoznak! én is…na, azért mondhatnék neked sok okos dolgot, de…
de az egyrészt én vagyok, sokra nem mennél vele, teljesen más meglátás. másrészt minek ismételjem magam? 166nál leírtam sokat, meg egy csomó előző/korábbi/régebbi hozzászólásomban… amiből a kedvencem a giselle-módszer…
hát az kééész….
-
euroaron
november 17. 13:24 (#169) | |
ki lehet próbálni.
négy esemény.
ha H vagy V legfeljebb 130 (bárinkább 125…), akkor fixbe H vagy V.
ha H vagy V legfeljebb 160m akkor H vagy V mellé még egy D is.
160 felett csak saját felelősségre!két hét múlva (az négy műsor), várom a visszajelzéseket…
-
Rédei Csaba
november 17. 14:52 (#170) |
Áron ezt nem teljesen értem mi ez a 130 125 160? Ezt nem teljesen értem pedig kíváncsi lennék
-
euroaron
november 17. 15:00 (#171) | |
odds, mimás?

csak nem használok ilyenkor vesszőt vagy pontot, mert bezavarhat, mint mondatrész vagy mondatvég. és aztat útálom.
pláne így is érthető… szerintem… hmmm, te vagy az első, aki rákérdezett.
jé. -
Rédei Csaba
november 17. 15:06 (#172) |
Köszi Áron! Tehát ez több szelvényre értendő? gondolok itt az 1.60nál a H vagy V mellé x-re … sajna a mygar mixnél még nincs lehetőség 2 esélyt használni!
-
euroaron
november 17. 15:12 (#173) |
ja, akár több szelvényre is… de van olyan fogadási forma több irodánál, hogy kétesély vagy dnb (draw-no-bet, azaz döntetlen-tét-visszajár).
ahogy tetszik.
de csak tesztelni is lehet, hogy leírsz négyet, aztán mi lett volna ha.
a lényeg a találati valószínűség.
ahhoz meg csak jól kell választani.
a buki segít. nem sokat, de segít.
a többi a fogadón múlik. meg kell érezni a csapdát. -
Rédei Csaba
november 17. 15:27 (#174) |
Hát igen.. de én mostanság a kettes vagy afeletti szorzókat találom el a legjobban bármilyen meglepő… moot is hétvégén ha ezt a szisztematikát alkalmazom nagyot kaszírozok, ugyanis mind az 5 kettő feletti meccsem jött közte volt 2.56 2.3 is és mindkét szelvényemen 1-1 2 alatti ment el szóval ha alkalmazom és merem mind az 5öt olyan 80 körüli oddsz jött volna és már csak fantázia és merészség kérdése mennyit szorzunk 80 nal… de jól hangzik ez 500 vagy 1000 forinttal is
-
euroaron
november 17. 15:39 (#175) | |
jól mondod, bátorság és hit.
kevesen születnek bátornak és magabiztosnak, ráadásul egyik sem tanítható, de mindkettő gyakorolható.
sok sikert. -
timanid
november 17. 18:30 (#176) |
Igen, talán nem tudom átlépni az egy síkomat . Valójában már nincs türelmem mérlegeléssel mixelni.Marad az oddsz alapjáni tipp keresés…
-
euroaron
november 17. 18:33 (#177) | |
értem.
azért a 169esben részletezett fenti kategóriákat figyelembe veheted, hátha… -
Rédei Csaba
november 17. 18:41 (#178) |
Schalke-Hannover H Wolfsburg-Nürnberg H Sampdoria-Chievo H Bologna-Inter V Hamburg-Bochum H ezekkel talán lehet kóperálni hétvégén
-
Zsolessz
november 17. 18:54 (#179) |
Szerintem van egy jó megoldás, ami Timanidnak és Csabának is tetszene. Kapjanak mind a ketten 25.000 Ft-ot, és el van intézve a dolog
-
Rédei Csaba
november 17. 19:00 (#180) |
Hát végül is közeleg a Mikulás és a Jézuska
de azért aligha ha hiszem, hogy ez lesz
-
tippfix
november 17. 19:24 (#181) |
Rengeteg alapszabály van a tippmixben, amihez igyekszem tartani magam.
A legfontosabb, hogy egy szelvényen nem veszünk ki 3-nál több meccset. Kis odsszal pedig nyerni nem lehet, de arra tökéletes, hogy elrontsa a szelvényt. Kis pénzzel kell indítani, nem szabad “zsebből” sokat feltenni. És lépcsőzni kell, csak így lehet! Meg persze türelem. Nem egy nap alatt kell a 200 Ft-ból 100ezret csinálni!!!!!!! Mert az nem fog sikerülni… -
euroaron
november 17. 20:07 (#182) | |
de tegyük hozzá azt is, hogy ezek tippfix szubjektív szabályai…
-
tippfix
november 17. 21:13 (#183) |
Igen Áron, nyilván mindenkinek vannak saját szabályai, ami szerint játszik. De azt mindenkinek be kellene tartania a saját pénztárcája érdekében, hogy egy szelvényen max. 3 meccset vesz ki!
-
euroaron
november 17. 21:23 (#184) | |
bocs, tippfix, de vitatom.
a különböző méretű gyűjtők megtérülési pontjai az odds, a találati valószínűség és az összes eseményszám függvényei. namost a hármas gyűjtők pedig ezen gyűjtőknek csupán egy fajtáját képezik. egész pontosan a szimpla hármast.
én pl a saját pénztárcám érdekében leginkább szólót és hármast, valamint nyolcast-kilencest használok, de nem ódzkodom a tizestől, tizenkettestől, vagy éppen a hetestől sem.
hmmm… érdekes, de a kettestől igen… bár nincs rá okom… na mindegy. de különben meg a kombókat is szivesen tolom, izé, tolnám, mert most nincsen rá szisztémám. de majd ha kitalálok egyet, és érdemes lesz használni, akkor lesz!
-
tippfix
november 17. 22:21 (#185) |
Áron, én nagyon régóta játszom, de nem szoktam belemenni olyan mélyreható elemzésekbe, mint Te. Sokféle módszer szerint mixeltem már, de nekem a sok meccs az nem jött be. Az pedig nem buli, hogy évente csak 1szer vagy max 2szer nyerek. Most van 1 stratégiám aminek a lényege, hogy nem tudok sokat bukni, és elég csak 1 vagy max 2 meccset kivenni. Remélem lesz majd eredménye is. De változtatni nem fogok, és kitartóan ezt tolom most egy jó ideig.
Ha viszont 8-as meg 10-es kombókkal is nyereséges tudsz lenni, ahhoz őszintén gratulálok. Ennyi meccset hihetetlenül nehéz eltalálni, valamelyek úgyis beikszel. Hiába nyer egy csapat pl. átlagban 5-ből 4 meccset, amikor teszek rá akkor az egyszer biztos nem nyer. Mondjuk elárulom, hogy nem vagyok szerencsés típus.
Kombit nem szoktam játszani. Kis odsszokkal nem éri meg, nagyokkal meg nehéz sokat eltalálni. Mert a kombi is csak akkor igazi, ha mindent eltalálsz(vagy nagy oddsok esetén majdnem mindent).
Egyébként milyen gyakran tudsz eltalálni 8-as vagy 10-es kötést? -
euroaron
november 17. 22:47 (#186) |
hát… a nyolcas, az úgy négyből egyszer bejön… igen. de nagyon meg kell gondolni, mit teszünk bele. illetve ugyanakkor nem szabad túl sokat gondolkozni, és kell a kompromisszum magaddal, tudni kell feladni az elgondolásod.
a tizest, na, azt most nem tudom, de gondolom, az olyan ötből egyszer… vagy valami ilyesmi, ja. mondjuk kínálattól is függ, hogy mit kell, lehet játszani.
mielőtt hüledeznének itt a népek: nem levegőbe beszélek, úgy e, zsóti?
szerencse kérdése is persze, de tudni kell jól válogatni is.
egyáltalán nem nehéz a tízből tíz. oda kell figyelni, meg kell egy jó stratégia, és akkor minden ötödik próbálkozásra teljesíthető a küldetés. párszáz potenciális eseményből hetente csak tíz. jobb, mint heti tizennégyből mind a tizennégy…namost a kombi, egy érdekes dolog. nyilván akkor igazán jó, ha mindent megfogsz. de odds függvényében kevesebb is lehet jó. ugyanakkor az szrt esetében kombónál nagyobb a kifizetési alap. de ez csak illúzió…
mostanság nem nagyon játszom a kombót, mert irtózatos erőforrásigénye mellett beleteszi az ember gondolatvilágába, az egykettő-még-elmehet mentalitást, ami ront a teljesítményen. óvatlanabbá válik az ember, és a könnyelműség = veszteség.
-
euroaron
november 17. 22:54 (#187) | |
mostanság az egyik stratégiám ez a 8-10 esemény gyűjtőbe, statikus téttel. itt gondolkozom és számolgatok a kombinácisó továbblépéssel, de az szrtnél erre gyérek a lehetőségek…
egy másik, az olyan 30-60 esemény, hármas gyűjtőkbe illetve szólóba vegyesen, dinamikus téttel.
illetve a harmadik, de az csak kiegészítő tevékenység, a sportingbeten szóló, statikus téttel.az elsőnek és a harmadiknak a legkisebb az erőforrásigénye, a második az nagyon kemény lehet az alaptól függően… a múltkor felmászott 100ezerre, gondolkodtam rajta, de végül nem mertem, hanem leredukáltam 50re. “kár” volt, +15 helyett csak +9 lett így.
most szar a műsor, a párezret is alig éri el. ezektől a barátságos meg válogatott meccsektől kiráz a hideg. tétnélküliség, de ha meg van tét, asse számít… brrr!!!
na de majd hétvégétől!!! -
Zsóti
november 18. 10:04 (#188) |
Eddig úgy néz ki megy a 4-ből 1
Szólj hozzá Te is!
