Totó – 47. hét
Totó-tippek, Totó-esélyek 154 hozzászólás
Ezen a héten döntő lesz, hogy hány darab vendéggyőzelem születik és sikerül-e arra ráérezni. A papírforma szerint ugyanis erre csak Bolognában és Freiburgban van reális esély, tehát ezt kell fogni, ha nagyon akarsz nyerni.
Azért azzal újat nem mondtam, hogy a vendéggyőzelmek telibetalálása szokott nagyot hozni a konyhára, de ez most hatványozottan igaz, mert a legtöbb meccsen a hazaiak felé billen a mérleg nyelve. Ahol nem, az Freiburg és Bologna. A Werder Bremen az első forduló óta veretlen, most már egyértelműen megállapítható, hogy van élet Diego után. Idegenben még nem veszítettek a zöldek, 3-3-0-ás a mérlegük. Mivel a Freiburg az előző öt hazai meccséből négyet elbukott, nem ő az esélyes.
Az Inter szinte mindenhol esélyes, kiemelkedik a Serie A mezőnyéből. Az elmúlt hat fordulóban ötször nyertek a milánóiak és csak egyszer, a Roma ellen ikszeltek. Szerintem akad még egy párharc, ahol a vendégek sikerével érhet véget a mérkőzés: a Hoffenheim mindannyiszor legyőzte idegenben a nála gyengébbet (3-0-3), márpedig a Kölnben nem duzzad az átütőerő otthon (1-1-4). Ahol a Hannover is nyerni tud…
A fixekkel ezen a héten nem bíbelődtem sokat, a halovány Nürnberg és Bochum aligha szerez pontot Wolfsburgban és Hamburgban. A Nürnberg az előző négy kiruccanása nem hozott pontot, de gólt is csak egyet. A Bochum is csak Nürnbergben nyert, ez sokat elárul a két csapat jelenlegi erejéről.
Elég valószínű az is, hogy a Hannover is pont nélkül marad a hétvégén, Gelsenkirchenben legutóbb öt és fél éve szerzett pontot. Ezenfelül a Schalke nem tudta behúzni az előző két otthoni meccsét, ergo neki fog esni a középszerű Hannovernek. A Fiorentinát is kivettem fixre, Prandelli csapata három meccset nyert gyors egymásutánban, de azért a Stadio Artemio Franchiban van még javítanivalójuk, becsúszott két hiba is. A Parma Bergamo után Milánóban is vesztesen kullogott le a pályáról, gyanítható, hogy most sem lesz másképp.
A Milan tragikus idénykezdet után mostanra kiváló formába lendült, Leonardo megtalálta a megfelelő taktikát, amit meg is töltenek tartalommal a srácok (uh, ez nagyon ‘magyaredzősre’ sikerült…), Pato és Ronaldinho egyre ellenállhatatlan, és a hangulat is egyre jobb. Most már a scudetto is szóba kerül az öltözőben, így aztán nem kérdés, ki az esélyes a Cagliari elleni meccsen. Csakhogy a szardíniaiak megnyerték az előző négy összecsapásukat! Mindkét genovai gárda fejet hajtott a szárdok ellen, vagyis simán szerezhetnek pontot a San Siróban is.
A Napoli és a Roma hazai veresége valószínűtlen, de a Bari annyi helyen szerzett már pontot, hogy a “farkasok” sincsenek biztonságban.
Érdekes lesz még a Bayer Leverkusen müncheni látogatása. A Bayern a nyolcadik helyen ég, Van Gaal nem találja a győztes csapatot, a 2010-es évben már lehet, hogy munkanélküli lesz. Otthon még ugyan veretlenek a “bőrnacisok”, de a Leverkusen meg úgy ánblokk az. Fix X? Stuttgartban még két meglepően alul teljesítő egylet találkozik, bármi lehet, de akár fordítva is…
A 47. hét tipposzlopa:
1. Freiburg – Werder Bremen 2x
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 12
3. Schalke – Hannover 1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz 1x
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x1
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2x
10. Fiorentina – Parma 1
11. AC Milan – Cagliari 1x
12. Napoli – Lazio 1x
13. AS Roma – Bari 1x
+1 Juventus – Udinese 1
További hírek
-
Rédei Csaba
november 18. 16:12 (#1) |
megszokásból 1. Freiburg – Werder Bremen x2
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 12
3. Schalke – Hannover 1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz 1x
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x1
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2
10. Fiorentina – Parma 1x
11. AC Milan – Cagliari 1x
12. Napoli – Lazio 1x
13. AS Roma – Bari 1x
+1 Juventus – Udinese 1 -
Vendég
november 18. 16:17 (#2) |
9*2
1. Freiburg – Werder Bremen 2x
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 2
3. Schalke – Hannover 1x
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz 1x
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 1x
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2
10. Fiorentina – Parma 1x
11. AC Milan – Cagliari 12
12. Napoli – Lazio x2
13. AS Roma – Bari 1x
+1 Juventus – Udinese 1“0″ találat
1. Freiburg – Werder Bremen 1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 1
3. Schalke – Hannover 2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC x
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 2
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 2
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 1
10. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari x
12. Napoli – Lazio 1
13. AS Roma – Bari 2
+1 Juventus – Udinese 1GÓLTOTÓ:
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 1:2
3. Schalke – Hannover 1:1
5. Wolfsburg – Nürnberg +:1
10. Fiorentina – Parma 2:0
13. AS Roma – Bari 2:1
+1 Juventus – Udinese +:2 -
jano47
november 18. 16:30 (#3) |
TIPPEK A “0″ TALÁLATOS TIPPVERSENYHEZ1. Freiburg – Werder Bremen (1)
2. 1. FC Köln – Hoffenheim (1)
3. Schalke – Hannover (2)
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC (x)
5. Wolfsburg – Nürnberg (x)
6. Dortmund – Mainz (x)
7. Bayern München – Bayer Leverkusen (1)
8. Hamburg – Bochum (x)
9. Bologna – Internazionale (1)
10. Fiorentina – Parma (x)
11. AC Milan – Cagliari (2)
12. Napoli – Lazio (2)
13. AS Roma – Bari (1)
+1 Juventus – Udinese (2) -
jano47
november 18. 16:34 (#4) |
TIPPEK A GÓLTOTÓ TIPPVERSENYHEZ01. Freiburg – Werder Bremen (0:1)
04. VfB Stuttgart – Hertha BSC (2:1)
05. Wolfsburg – Nürnberg (2:1)
08. Hamburg – Bochum (2:1)
09. Bologna – Internazionale (1)
12. Napoli – Lazio (2:1)
+1 Juventus – Udinese (2:1) -
Rédei Csaba
november 18. 16:59 (#5) |
Jano, a Bologna-Inter meccs (1) szerintem nem az amit akartál
meg amúgy nem 6 meccs kell? -
jano47
november 18. 17:52 (#6) |
A 09. meccset elfelejtettem kitörölni a tipposzlopból. A helyes góltotó tippem:01. Freiburg – Werder Bremen (0:1)
04. VfB Stuttgart – Hertha BSC (2:1)
05. Wolfsburg – Nürnberg (2:1)
08. Hamburg – Bochum (2:1)
12. Napoli – Lazio (2:1)
+1 Juventus – Udinese (2:1) -
Gyula68
november 18. 19:09 (#7) |
TIPPEK A “0″ TALÁLATOS TIPPVERSENYHEZ
1. Freiburg – Werder Bremen x
2. 1. FC Köln – Hoffenheim x
3. Schalke – Hannover 2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 2
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 2
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 2
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale x
10. Fiorentina – Parma x
11. AC Milan – Cagliari 2
12. Napoli – Lazio 1
13. AS Roma – Bari 2
+1 Juventus – Udinese x -
Gyula68
november 18. 19:13 (#8) |
TIPPEK A GÓLTOTÓ TIPPVERSENYHEZ
2:Köln-Hoffenheim 1:2
4:Vfb-HBSC 0:0
5:Wolsburg-Nürnberg 3:0
6:BVB-Mainz 3:1
8:HSV-Bochum 2:0
11:Milan-Cagliari 1:0 -
Gyula68
november 18. 19:15 (#9) |
TIPPEK CSAK ÚGY
1. Freiburg – Werder Bremen 21
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 2
3. Schalke – Hannover x1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1×2
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz 1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 1×2
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 21
10. Fiorentina – Parma 1x
11. AC Milan – Cagliari 1
12. Napoli – Lazio x21
13. AS Roma – Bari 1x
+1 Juventus – Udinese 2 -
Achilles,x2
november 18. 19:56 (#10) |
0 TALÁLATRA:
1. Freiburg – Werder Bremen 1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim X
3. Schalke – Hannover 2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 2
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 1
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 1
10. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari 2
12. Napoli – Lazio 2
13. AS Roma – Bari 2
+1 Juventus – Udinese 2 -
John Doe
november 18. 19:56 (#11) |
1. Freiburg – Werder Bremen 2x
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 12
3. Schalke – Hannover x1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
5. Wolfsburg – Nürnberg 1x
6. Dortmund – Mainz x1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 2
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2
10. Fiorentina – Parma 1x
11. AC Milan – Cagliari 12
12. Napoli – Lazio x
13. AS Roma – Bari 1x
+1 Juventus – Udinese 2 -
timanid
november 18. 21:20 (#12) |
góltotóm a hétre:
3. Schalke – Hannover 2:1
5. Wolfsburg – Nürnberg 2:1
8. Hamburg – Bochum 2:0
9. Bologna – Internazionale 0:1
10. Fiorentina – Parma 2:1
+1. Juventus – Udinese 2:0 -
Rédei Csaba
november 18. 21:28 (#13) |
Csinálok én is egy góltotót
3.Schalke-Hannover: 2-0
6.Dortmund-Mainz:2-1
8.Hamburg-Bochum:3-1
10.Fiorentina-Parma:2-1
11.Milan-Cagliar:2-1
12.Roma-Bari:2-1egyébként ezek élesben is szerepelnek… 3 kéteséllyel
egész jól halmozódik a góltotó
az is egy esély -
taki1984
november 19. 08:00 (#14) |
TIPPEK A “0″ TALÁLATOS TIPPVERSENYHEZ
1. Freiburg – Werder Bremen 1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 1
3. Schalke – Hannover 2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 2
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 2
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 2
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 1
10. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari 2
12. Napoli – Lazio 2
13. AS Roma – Bari 2
+1 Juventus – Udinese 2 -
taki1984
november 19. 08:03 (#15) |
góltotó
1. Freiburg – Werder Bremen 0-2
2. 1. FC Köln – Hoffenheim
3. Schalke – Hannover
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC
5. Wolfsburg – Nürnberg
6. Dortmund – Mainz 2-1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 1-0
8. Hamburg – Bochum
9. Bologna – Internazionale 0-2
10. Fiorentina – Parma
11. AC Milan – Cagliari
12. Napoli – Lazio
13. AS Roma – Bari 3-1
+1 Juventus – Udinese 1-0 -
szarvas66
november 19. 09:59 (#16) |
Góltotó 47.hét
1.Freiburg-Werder Bremen 1:2
2.1.FC Köln-Hoffenheim 0:1
3.Schalke-Hannover 2:0
5.Wolfsburg-Nürnberg 2:0
8.Hamburg-Bochum 2:0
9.Bologna-Internazionale 1:3 -
nesz
november 19. 10:14 (#17) |
Üdv mindenkinek!
Mivel befejezödött a “9×2″ játék csak úgy simán a tippjeim.Ezt érzem a hétre,valószínü meg is játszom 9db szelvényen.Ahol háromesélyes tippet láttok,oda várom az esetleges meglepetéseket.Egyébként gratulálok a “9×2″verseny gyözteseinek,és nem utólsó sorban minden résztvevönek !!!A 47. hét tipposzlopa:
1. Freiburg – Werder Bremen 2
2. 1. FC Köln – Hoffenheim x12
3. Schalke – Hannover 1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC x12
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz x12
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2
10. Fiorentina – Parma 1
11. AC Milan – Cagliari 1
12. Napoli – Lazio x12
13. AS Roma – Bari 1
+1 Juventus – Udinese 1A góltoto tippjeim:
1. Freiburg – Werder Bremen 1:3
3. Schalke – Hannover 2:1
5. Wolfsburg – Nürnberg 3:1
8. Hamburg – Bochum 2:1
10. Fiorentina – Parma 1:0
13. AS Roma – Bari 1:0Szerencsés hétvégét!!!
-
jakal
november 19. 10:32 (#18) |
1 Freiburg – Bremen 12
2 1. FC Köln – Hoffenheim 12
3 Schalke – Hannover 1x
4 VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
5 Wolfsburg – Nürnberg 1x
6 Dortmund – Mainz 12
7 Bayern München – Leverkusen 1x
8 Hamburg – Bochum 1
9 Bologna – Internazionale 2
10 Fiorentina – Parma x1
11 Milan – Cagliari 1
12 Napoli – Lazio 2x
13 Roma – Bari x2
1 Juventus – Udinese 2
Reload -
euroaron
november 19. 10:46 (#19) |
góltotó
Bologna – Internazionale = 0:2
Fiorentina – Parma = 2:1
AC Milan – Cagliari = 2:1
Napoli – Lazio = 1:1
AS Roma – Bari = 2:0
Juventus – Udinese = 1:1 -
Andras
november 19. 10:50 (#20) |
megszokásból1. Freiburg – Werder Bremen x2
2. 1. FC Köln – Hoffenheim x2
3. Schalke – Hannover x1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz x1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x1
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale x2
10. Fiorentina – Parma 1
11. AC Milan – Cagliari 1
12. Napoli – Lazio x1
13. AS Roma – Bari x1
+1 Juventus – Udinese 1 -
Andras
november 19. 11:00 (#21) |
TIPPEK A “0″ TALÁLATOS TIPPVERSENYHEZ
1. Freiburg – Werder Bremen 2
2. 1. FC Köln – Hoffenheim x
3. Schalke – Hannover x
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC x
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz 1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale x
10. Fiorentina – Parma 1
11. AC Milan – Cagliari 1
12. Napoli – Lazio 1
13. AS Roma – Bari 1
+1 Juventus – Udinese 1 -
Andras
november 19. 11:09 (#22) |
Góltoto tippjeim a 47. hétre:
3. Schalke – Hannover 1:1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 0:0
5. Wolfsburg – Nürnberg 2:1
8. Hamburg – Bochum 2:0
10. Fiorentina – Parma 2:1
11. AC Milan – Cagliari 2:1 -
Achilles,x2
november 19. 11:23 (#23) |
0 találatra
1. Freiburg – Werder Bremen 1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 2
3. Schalke – Hannover 2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 2
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 1
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 1
10. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari 2
12. Napoli – Lazio 2
13. AS Roma – Bari 2
+1 Juventus – Udinese 2 -
ubisonka
november 19. 11:37 (#24) |
Góltotó..
3.Schalke-Hannover +:1
5.Wolfsburg-Hannover +:1
8.Hamburg-Bochum 2:0
10.Fiorentina-Parma 2:1
11.Milan-Cagliari 2:0
13.Roma-Bari 1:0sok szerencsét…….
-
jano47
november 19. 11:50 (#25) | |
Achilles,x2 !!!!Már a 10. hozzászólásban leadtál egy “0″ találatos tippet! Melyik az igazi?
-
Achilles,x2
november 19. 14:06 (#26) |
Jano47!Bocsi,azt hittem,hogy tegnap,nem síkerűlt elküldenem,a tippjeimet!Nos,ha már így esett,legyen,a mai tippsorom,érvényben!Köszönöm!!!!
-
Miro23
november 19. 15:18 (#27) |
Góltotó:
Freiburg 0-2 Werder Bremen
1.Fc Köln 1-2 Hoffenheim
Schalke 2-2 Hannover
VfB Stuttgard 2-0 Hertha BSC
Wolsburg 1-0 Nürnberg
Dortmund 1-1 Mainz
Bayern münchen 1-2 Bayern leverkusen
Hamburg 3-1 Bochum
Bologna 1-2 Internazionale
Fiorentina 2-2 Parma
AC milan 2-1 Cagliari
Napoli 2-1 Lazio
As roma 0-0 Bari
Juventus 3-1 Udinese -
sixline
november 19. 15:32 (#28) |
1. Freiburg – Werder Bremen x1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 21
3. Schalke – Hannover x2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
5. Wolfsburg – Nürnberg x
6. Dortmund – Mainz 1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 21
8. Hamburg – Bochum 1x
9. Bologna – Internazionale x2
10. Fiorentina – Parma x2
11. AC Milan – Cagliari 1x
12. Napoli – Lazio 1
13. AS Roma – Bari x1
+1 Juventus – Udinese 1 -
tippfix
november 19. 17:28 (#29) |
Üdv mindenkinek!
“0″
1. Freiburg – Werder Bremen 1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim x
3. Schalke – Hannover x
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC x
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 2
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x
8. Hamburg – Bochum x
9. Bologna – Internazionale 1
10. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari 2
12. Napoli – Lazio x
13. AS Roma – Bari 2
+1 Juventus – Udinese 2góltotó:
5. Wolfsburg – Nürnberg 2:1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 3:1
8. Hamburg – Bochum 2:1
10. Fiorentina – Parma 1:0
11. AC Milan – Cagliari 3:0
12. Napoli – Lazio 2:0 -
fortuna
november 19. 18:16 (#30) |
Sziasztok!
tippjeim 0 találatra:
1. 1
2. x
3. 2
4. x
5. x
6. x
7. 2
8. 2
9. 1
10. 1
11. 2
12. 2
13. 1
+1. 1 -
fortuna
november 19. 18:42 (#31) |
goltoto 47.hét
freiburg : bremen 1 : 2
hamburg : bochum 2 : 0
milan : cagliari 2 :1
juventus udinese 2 : 0
fiorentina : parma 1 : 1
roma : bari 1 : 1 -
kovti
november 19. 18:52 (#32) |
1. Freiburg – Werder Bremen 2
2. 1. FC Köln – Hoffenheim X
3. Schalke – Hannover 1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz X
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2
10. Fiorentina – Parma 1
11. AC Milan – Cagliari 1
12. Napoli – Lazio 1
13. AS Roma – Bari X
+1 Juventus – Udinese 1 -
evryka23
november 19. 20:55 (#33) |
“0″ találat
1. Freiburg – Werder Bremen 1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim x
3. Schalke – Hannover 2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 2
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 2
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 2
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 1
10. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari 2
12. Napoli – Lazio 2
13. AS Roma – Bari 1
+1 Juventus – Udinese 2GÓLTOTÓ:
1. Freiburg – Werder Bremen 1:3
3. Schalke – Hannover 2:2
5. Wolfsburg – Nürnberg 2:0
8. Hamburg – Bochum 2:1
13. AS Roma – Bari 1:1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 2:1 -
fortuna
november 19. 21:07 (#34) |
Végig figyelemmel kísértem a versenyt .Engem főleg Janó önzetlen odaadása ragadott meg.Remélem sok örömünk lesz a további játékokban!Kívánok sok elemző hozzászólást!
-
tippfix
november 19. 22:31 (#35) |
Egy tippfix tizesfogat hétvégére, csak úgy:
Kolding-Ademar (ffi kézi BL) 1 – 1,90
Szeged-Montpellier (ffi kézi BL) 2 – 1,35
Liverpool-Man. City 1 – 1,85
Chelsea-Wolverh. 1 – 1,16
Sunderland-Arsenal 2 – 1,55
Tenerife-Sevilla 2 – 1,6
MU-Everton 1 – 1,35
Bilbao-Barcelona 2 – 1,45
Milan-Cagliari 1 – 1,45
Napoli-Lazio 1 – 1,85Ennyi lenne. Bocs, ha valakit zavartam volna.
-
pozsilaci
november 19. 22:44 (#36) |
üdv! a góltotó:
3. Schalke – Hannover 2-0
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 2-1
5. Wolfsburg – Nürnberg 2-0
8. Hamburg – Bochum 2-1
9. Bologna – Internazionale 0-2
+1 Juventus – Udinese 2-1 -
euroaron
november 20. 08:36 (#37) | |
Kolding-Ademar (ffi kézi BL) 1 – 1,90
…nem tudom, a kéziben nem vagyok otthon…Szeged-Montpellier (ffi kézi BL) 2 – 1,35
…lásd fent…Liverpool-Man. City 1 – 1,85
…büdös. a city is simán nyerhet. HVben elég biztonságos, így büdös. de bejöhet…Chelsea-Wolverh. 1 – 1,16
…simán!…Sunderland-Arsenal 2 – 1,55
…a bl miatt kicsit meleg lehet. én VDbe tenném, de láttam már olyat is, hogy indokolták a HDt a sunderland otthoni mérlegével… nem tudom, ha muszáj lenne, akkor én VD…Tenerife-Sevilla 2 – 1,6
…nekem ez túlságosan adja magát, hogy V. gyanús, gyanús… inkább kihagynám, semmint. különben papír, bejöhet…MU-Everton 1 – 1,35
..oldtrafford, simán!…Bilbao-Barcelona 2 – 1,45
…a baszk gyerekek ugyan képesek huncutkodni, no de elméletileg ez sima V. gyakorlatilag én szólóban rátennék egy kisebb tétet…Milan-Cagliari 1 – 1,45
…ez meglesz…Napoli-Lazio 1 – 1,85
…hátnemtudom. rohadt edzőváltás. szerintem D lesz, de inkább kihagynám, tennék be mást.szóval szerintem ez így bukó.
tippfix, magyart nem nézel? újpest? mtk?
aztán kisebb bajnokságok/kupák: skótok (rangers, celtic), görögök (pana, olympi), belgák (anderlecht, clubbruges)?
vagy ott van a franciáktól a grenoble. múltkor ugyan elbaszta a gyűjtőt, de egy 0:0ás döntetlen semmiképpen sem feltámadás.
azt se értem, az intert miért hagytad ki? gisele ritkán téved!!! -
Ruszky
november 20. 09:12 (#38) |
‘0′ találat:
1. Freiburg – Werder Bremen 1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim x
3. Schalke – Hannover 2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 2
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 2
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 2
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 1
10. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari 2
12. Napoli – Lazio 2
13. AS Roma – Bari 2
+1 Juventus – Udinese 2Góltotó:
3. Schalke – Hannover 2-1
5. Wolfsburg – Nürnberg 2-1
8. Hamburg – Bochum 2-0
9. Bologna – Internazionale 1-2
10. Fiorentina – Parma 2-1
11. AC Milan – Cagliari 2-1 -
Hobbytotós
november 20. 11:01 (#39) |
A játék kedvéért:
1. Freiburg – Werder Bremen 21
2. 1. FC Köln – Hoffenheim X
3. Schalke – Hannover 12
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz X1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x2
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2x
10. Fiorentina – Parma 1x
11. AC Milan – Cagliari 1
12. Napoli – Lazio 12
13. AS Roma – Bari 12
+1 Juventus – Udinese 1 -
Benyó
november 20. 12:18 (#40) |
9*2
1. Freiburg – Werder Bremen 2x
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 12
3. Schalke – Hannover 1x
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz 1x
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 1x
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 21
10. Fiorentina – Parma 1
11. AC Milan – Cagliari 1
12. Napoli – Lazio x1
13. AS Roma – Bari 1x
+1 Juventus – Udinese 1 -
DANI4
november 20. 13:21 (#41) |
Hétvégére egy pár meccs csak úgy:
Juventus-Udinese (0-1) H
Hamburg-Bochum (0-1) H
Milan-Cagliari(0-1) D
Manchester U.-Everton (0-1) D
Chelsea-Wolwerhampton (0-1) H -
BergeR
november 20. 13:50 (#42) |
Freiburg – Werder Bremen 21
1. FC Köln – Hoffenheim 21
Schalke – Hannover 1
VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
Wolfsburg – Nürnberg 1
Dortmund – Mainz X2
Bayern München – Bayer Leverkusen 12
Hamburg – Bochum 12
Bologna – Internazionale 21
Fiorentina – Parma 12
AC Milan – Cagliari 1
Napoli – Lazio X2
AS Roma – Bari 1
Juventus – Udinese X -
totorobert
november 20. 15:40 (#43) |
47.hét “0″-s tippek :
01. 1
02. 1
03. 204. 2
05. x
06. 207. x
08. x
09. 110. 2
11. 2
12. 2
13. 2+1. 2
Éles 47.hét, 7 kéteséllyel :
01. 2x
02. 2x
03. 104. 1
05. 1
06.1x07.12
08. 1
09. 210.1x
11.1x
12. 1
13.1x+1.1
-
danyly
november 20. 16:08 (#44) | |
Én 10 tipposzlopot töltöttem ki ezért ezeket nem írnám le, de viszont ezer év után megpróbáltam egy GólTotót hátha lesz belőle valami. Szerintetek?
4. 2 – 0,1
5. 2 – 1
6. 2 – 0
7. 1 – 1,2
8. + – 0,1
12. 2 – 0 -
bavesz
november 20. 17:37 (#45) |
A 47. hét tipposzlopa:
1. Freiburg – Werder Bremen 2
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 2x
3. Schalke – Hannover 1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz x1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 12
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2x
10. Fiorentina – Parma 1x
11. AC Milan – Cagliari 12
12. Napoli – Lazio x1
13. AS Roma – Bari 1
+1 Juventus – Udinese 1A góltoto tippjeim:
1. 1-3
5. 2-1
8. 2-0
9.0-2
12.1-1
13.1-0
Szerencsés hétvégét mindenkinek !!!!
- -
Zsolessz
november 20. 17:43 (#46) |
9×2:
1. Freiburg – Werder Bremen 2X
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 12
3. Schalke – Hannover 1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1X
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz X1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen X2
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2X
10. Fiorentina – Parma 1X
11. AC Milan – Cagliari 12
12. Napoli – Lazio 1X
13. AS Roma – Bari 1
+1 Juventus – Udinese 1 -
Zsolessz
november 20. 17:44 (#47) |
de hülye vagyok, most jutott eszembe, hogy már nincs 9×2 játék
Na mindegy, játékon kívül jó lesz. -
Zsolessz
november 20. 17:47 (#48) |
0 találatos játék:
1. Freiburg – Werder Bremen 1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim X
3. Schalke – Hannover 2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 2
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 2
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 1
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 1
10. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari X
12. Napoli – Lazio 2
13. AS Roma – Bari 2
+1 Juventus – Udinese 2góltotó:
1. Freiburg – Werder Bremen 1-2
3. Schalke – Hannover 2-0
5. Wolfsburg – Nürnberg 2-0
6. Dortmund – Mainz 1-1
8. Hamburg – Bochum 3-1
13. AS Roma – Bari 2-1 -
Drovi21
november 20. 18:01 (#49) |
9×2:
1. Freiburg – Werder Bremen 2x
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 12
3. Schalke – Hannover 1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz 1x
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x1
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2x
10. Fiorentina – Parma 1x
11. AC Milan – Cagliari 1x
12. Napoli – Lazio 1x
13. AS Roma – Bari 1
+1 Juventus – Udinese 1goltoto
3. Schalke – Hannover 1:1
5. Wolfsburg – Nürnberg 3:1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 1:1
9. Bologna – Internazionale 2:3
11. AC Milan – Cagliari 1:1
+1 Juventus – Udinese 3:00 találat
1. Freiburg – Werder Bremen 1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 1
3. Schalke – Hannover 2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 2
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 2
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 1
10. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari 2
12. Napoli – Lazio 2
13. AS Roma – Bari 2
+1 Juventus – Udinese 2 -
zso
november 20. 21:38 (#50) |
góltotó, 47. hét:
1. Freiburg – Werder Bremen 1-3
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 0-2
5. Wolfsburg – Nürnberg 2-0
8. Hamburg – Bochum 2-0
12. Napoli – Lazio 2-1
+1 Juventus – Udinese 2-0 -
Geszthelyi
november 21. 07:11 (#51) |
9*2
1. Freiburg – Werder Bremen 21
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 12
3. Schalke – Hannover 1x4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
5. Wolfsburg – Nürnberg x2
6. Dortmund – Mainz 127. Bayern München – Bayer Leverkusen 12
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale x10. Fiorentina – Parma 1x
11. AC Milan – Cagliari 1
12. Napoli – Lazio x1
13. AS Roma – Bari 1+1 Juventus – Udinese 1
“0″ találat
1. Freiburg – Werder Bremen x
2. 1. FC Köln – Hoffenheim x
3. Schalke – Hannover 24. VfB Stuttgart – Hertha BSC 2
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz x7. Bayern München – Bayer Leverkusen x
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 110. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari 2
12. Napoli – Lazio 2
13. AS Roma – Bari 2+1 Juventus – Udinese 2
GÓLTOTÓ:
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 2:1
3. Schalke – Hannover 1:1
5. Wolfsburg – Nürnberg 1:2
10. Fiorentina – Parma 2:0
13. AS Roma – Bari 2:1
+1 Juventus – Udinese 2:1 -
Habor
november 21. 08:17 (#52) |
9×2:
1. Freiburg-Bremen 12
2. Köln-Hoffenheim X2
3. Schalke-Hannover 1X
4. Stuttgart-Hertha 1X
5. Wolfsburg-Nürnberg 1
6. Dortmund-Mainz 1X
7. B.München-Leverkusen 1X
8. Hamburg-Bochum 1
9. Bologna-Inter 2
10.Fiorentina-Parma 1X
11.Milan-Cagliari 1
12.Napoli-Lazio 1X
13.Roma-Bari 1X
+1.Juventus-Udinese 1 -
Habor
november 21. 08:23 (#53) |
Góltotó:
1. Freiburg-Bremen 0:2
2. B.München-Leverkusen 1:1
8. Hamburg-Bochum 3:0
9. Bologna-Inter 1:2
10.Fiorentina-Parma 1:0
+1.Juventus-Udinese 2:1 -
Habor
november 21. 08:25 (#54) |
“0″ TALÁLATOS:
X
1
22
2
22
2
12
2
2
22
-
fortuna
november 21. 09:01 (#55) |
o találatos tippjeimet korrigálom,ez megy élesben,bocs Jano!
1
1
2X
2
X2
2
12
2
2
11
A játék kedvéért 9X2:1 = 2
2 = X2
3 = 1X4 = 12
5 = 1X
6 = 127 = 1X
8 = 1
9 = X210 = X
11= 1
12= 1X
13= X2+1= 1
-
McLarenF1
november 21. 09:19 (#56) |
1. Freiburg – Werder Bremen 2
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 12
3. Schalke – Hannover 1x
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz 1x
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 12
8. Hamburg – Bochum 1x
9. Bologna – Internazionale 2
10. Fiorentina – Parma 1
11. AC Milan – Cagliari 12
12. Napoli – Lazio 1x
13. AS Roma – Bari x1+1 Juventus – Udinese 1
-
totocsoda
november 21. 09:32 (#57) |
9×2
1. Freiburg-Bremen 2x
2. Köln-Hoffenheim 21
3. Schalke-Hannover 1X4. Stuttgart-Hertha 1X
5. Wolfsburg-Nürnberg 1
6. Dortmund-Mainz 1X7. B.München-Leverkusen 1X
8. Hamburg-Bochum 1
9. Bologna-Inter 210.Fiorentina-Parma 1X
11.Milan-Cagliari 1
12.Napoli-Lazio 1X
13.Roma-Bari 1X+1.Juventus-Udinese 1
-
Sly
november 21. 09:52 (#58) |
1. Freiburg-Bremen 0-2
5. Wolfsburg-Nürnberg 3-1
7. B.München-Leverkusen 1-1
8. Hamburg-Bochum 2-1
12.Napoli-Lazio 2-1
+1.Juventus-Udinese 3-0 -
totocsoda
november 21. 10:01 (#59) |
“0″ találatra ha lehet:
1. Freiburg-Bremen 1
2. Köln-Hoffenheim x
3. Schalke-Hannover 24. Stuttgart-Hertha 2
5. Wolfsburg-Nürnberg 2
6. Dortmund-Mainz 27. B.München-Leverkusen 2
8. Hamburg-Bochum 2
9. Bologna-Inter 110.Fiorentina-Parma 2
11.Milan-Cagliari 2
12.Napoli-Lazio 2
13.Roma-Bari 2+1.Juventus-Udinese 2
-
kokler
november 21. 10:02 (#60) |
Egyesélyeim:
1. Freiburg – Werder Bremen 2
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 1
3. Schalke – Hannover 2
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz x
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 2
10. Fiorentina – Parma x
11. AC Milan – Cagliari 1
12. Napoli – Lazio 1
13. AS Roma – Bari 1
+1 Juventus – Udinese 1Góóóltotóóó:
1. Freiburg – Werder Bremen 1:2
5. Wolfsburg – Nürnberg 3:1
9. Bologna – Internazionale 1:2
12. Napoli – Lazio 2:1
13. AS Roma – Bari 3:1
+1 Juventus – Udinese +:1 -
badalassi
november 21. 10:17 (#61) |
9*2
1. Freiburg – Werder Bremen 1x
2. 1. FC Köln – Hoffenheim x2
3. Schalke – Hannover 1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz x1
7. Bayern München – Bayer Leverkusen x2
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 2x
10. Fiorentina – Parma x2
11. AC Milan – Cagliari 1
12. Napoli – Lazio 1x
13. AS Roma – Bari 1x
+1 Juventus – Udinese 1góltotó:
5. Wolfsburg-Nürnberg 2-0
9. Bologna – Internazionale 1-2
12. Napoli – Lazio 1-0
6. Dortmund-Mainz 1-1
11.Milan-Cagliari 2-1
1. Freiburg – Werder Bremen 1-1
-
Marica
november 21. 10:50 (#62) |
1. Freiburg – Werder Bremen 12
2. 1. FC Köln – Hoffenheim x2
3. Schalke – Hannover 1
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
5. Wolfsburg – Nürnberg 1x
6. Dortmund – Mainz 12
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 1
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 12
10. Fiorentina – Parma 1x
11. AC Milan – Cagliari 1x
12. Napoli – Lazio x2
13. AS Roma – Bari 1
+1 Juventus – Udinese 13. Schalke – Hannover 1-0
7. Bayern München – Bayer Leverkusen 2-1
8. Hamburg – Bochum 2-0
11. AC Milan – Cagliari 2-1
13. AS Roma – Bari 3-1
+1 Juventus – Udinese 2-1 -
macomaco
november 21. 11:10 (#63) |
Nem sok kettes lesz, maximum 2 db. és az sem ott ahol most
várják sokan. 1-es azonban lesz bőven, akár meglepetésként is.
MOTTÓ : fix tipp csak akkor van, amikor a biró lefujta a mérközést. -
otto
november 21. 11:58 (#64) |
5. Wolfsburg-Nürnberg 2-2
9. Bologna – Internazionale 1-0
12. Napoli – Lazio 1-1
6. Dortmund-Mainz 2-2
11.Milan-Cagliari 2-1
1. Freiburg – Werder Bremen 1-0
-
amigo
november 21. 12:18 (#65) |
A heti kilenc kétesély:
1. Freiburg – Werder Bremen x2
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 1x
3. Schalke – Hannover 124. VfB Stuttgart – Hertha BSC x2
5. Wolfsburg – Nürnberg 1
6. Dortmund – Mainz 127. Bayern München – Bayer Leverkusen 1x (elsőre fix 2-t gondoltam)
8. Hamburg – Bochum 1
9. Bologna – Internazionale 210. Fiorentina – Parma 1x
11. AC Milan – Cagliari 12
12. Napoli – Lazio 1x
13. AS Roma – Bari 1+1 Juventus – Udinese 1
A heti 0-ás oszlop:
1. Freiburg – Werder Bremen 1
2. 1. FC Köln – Hoffenheim 2
3. Schalke – Hannover x4. VfB Stuttgart – Hertha BSC x
5. Wolfsburg – Nürnberg 2
6. Dortmund – Mainz 27. Bayern München – Bayer Leverkusen 2
8. Hamburg – Bochum 2
9. Bologna – Internazionale 110. Fiorentina – Parma 2
11. AC Milan – Cagliari x
12. Napoli – Lazio 2
13. AS Roma – Bari 2+1 Juventus – Udinese 2
A heti góltotó:
1. Freiburg – Werder Bremen 1:+
4. VfB Stuttgart – Hertha BSC 0:0
5. Wolfsburg – Nürnberg 2:0
8. Hamburg – Bochum 3:0
9. Bologna – Internazionale 0:2
+1 Juventus – Udinese 2:1 -
Marica
november 21. 20:43 (#66) |
Kedves Tipptársak!

Erdei Zsolt hol nézhető? Külföldi csatorna is érdekel. Tudja valaki? -
John Doe
november 21. 20:51 (#67) |
RTL KLUB
-
piqet
november 21. 21:29 (#68) |
Erdei esélyesebb? A bwin-en kisebb odds van rá.Meg is játszottam,hogy kikap
Ha nyer,akkor meg annak fogok örülni. -
John Doe
november 21. 21:37 (#69) |
well, piqet az x-hez mit szólsz? én arra tennék
-
piqet
november 21. 21:45 (#70) |
húú én is szemeztem vele
de azt kicsit merésznek tartottam
-
piqet
november 21. 21:51 (#71) |
megjátszottam,hogy a 7-9. menetben eldől a meccs.8-as odds-al. Remélem bejön már valami ma,mert ez a wolfsburg meccs katasztrófa volt.
-
piqet
november 21. 22:49 (#72) |
ÁÁÁÁÁ! Ez a büdös parma.!!! Annnyira x-es meccs volt.
-
John Doe
november 21. 22:58 (#73) |
két szelvényt adtam fel, az egyiken fix 1, a másikon fix 2, meccs előtt 6/7 és 5/7, a meccs után így mindkettőn 6/8
viszont így jobban fog fizetni a tizes, remélem az azért összejön
-
John Doe
november 21. 23:02 (#74) |
a sárgának eddig két fixe borult, 1-es helyett 2-es lett. a parma-ra gondoltam, de a wolfsburgnál nem tartottam valószínűnek, pláne így együtt, szerintem nem lesz teli a héten, mert még nincs vége! érted
-
John Doe
november 21. 23:13 (#75) |
te hogy állsz piqet?
-
piqet
november 21. 23:20 (#76) |
Wolfsburg ment el meg ez a szutyok parma. Az egyiken x-re vettem a másikon 1x-re az olaszt.A wolfsburgot fix 1-re.mert eddig sose vettem fixre,gondoltam most megteszem.Rohadt anyjukat!
-
John Doe
november 21. 23:55 (#77) |
ááá KO lesz
-
John Doe
november 21. 23:59 (#78) |
gyanús nekem ez a meccs, már az oddsok is azok voltak, végülis tél van
-
piqet
november 22. 00:05 (#79) |
nagyon kész a Zsolti
-
John Doe
november 22. 00:07 (#80) |
piqet eljött a te időd
jól érezted, jön a holtpont
-
piqet
november 22. 00:11 (#81) |
ha ezt Erdei kibírja megeszem a monitort.Bár ha bevisz egy jó ütést,azzal is lehet nyerni,de ebben az állapotban….
-
piqet
november 22. 00:15 (#82) |
hát ezt buktam
-
John Doe
november 22. 00:19 (#83) |
a 12-ben lesz vége vagy …???
-
piqet
november 22. 00:35 (#84) |
Na hozok be egy kis majonézt és nekilátok a monitornak
De előtte még nagy gratula Erdeinek! Nagyon nagy meccs volt! -
John Doe
november 22. 00:35 (#85) |
épp hogy. le a kalappal.
-
John Doe
november 22. 00:36 (#86) |
Jó étvágyat!
-
piqet
november 22. 00:41 (#87) |
Köszi
Hát ez a szombat egy nagy szar volt fogadás szempontjából.Az atletico pr is a 91-be kap gólt,hogy még ma az a szelvény is elmenjen.Komolyan gondolkozok rajta,hogy abbahagyom ezt a szerencsejátékozást,mert ez már hihetetlen,ahogyan elmennek a tippjeim.Nem is tudom mikor nyertem utoljára.Nem nekem való ez úgy látszik….hát még ha bundáznak is ezek a szemetek,na akkor még annyi esélyem sincs hogy nyerjek…. -
John Doe
november 22. 01:02 (#88) |
szerintem te jó meglepetésvadász vagy, ne add fel, egyszer összejön
de az igaz, hogy amit teszel fel, azt nem veszted el!!!
jó éjszakát! és legközelebb nagyobb szerencsét!
-
John Doe
november 22. 01:04 (#89) |
… amit nem teszel fel …
-
totorobert
november 22. 08:46 (#90) |
maco(#63)
remélem a következő héten is közzé teszed a megérzéseidet,mert azokat ellentétes kimenetellel megjátszva nagy pénzt lehet kaszálni!
-
Habor
november 22. 08:56 (#91) |
Nem baj Piqet,majd két év múlva kivizsgálják a te meccseidet is.
Feladtam egy hat háromesély,hét fixes három hibás 300 Ft-os szelvényt és meglepődtem.Eddig 8-ból 8 egy soron.Persze a nyilvánvaló fixeket vettem háromesélyre.Na nem mintha sok esélyem lenne rá hogy ma folytatódik a sor,ahhoz a Hamburgnak és a Milannak is ki kellene kapnia otthon(merthogy erre a sorra a 2-es tippet hozta a bontás)..Na és persze Bayern és Napoli X-re,Roma hazaira.Álom,álom…….. -
John Doe
november 22. 11:06 (#92) |
veszélyes a szelvényed Habor, de sokat ér!!!
-
fortuna
november 22. 11:59 (#93) |
Sajnos ezen a héten eltévedtem. Igaz 40 év játék után hozzászokhattam
volna. A Stuttgart a józan ésszel ellentéten döntetlenezett , míg a Mainz a hatos sorszámon ismét remizett. A Wolfsurg és a Fiorentina csak hab a tortán.Szerintem az egyik római csapat még rátesz egy lapáttal.Ettől szép ez a játék, hogy a sok csalódás, ritka sikerélmény után minden héten ujrakezdjük. -
Hobbytotós
november 22. 12:28 (#94) |
Habor! Érdekelne, hogy ha a nyilvánvaló fixeket vetted háromesélyre, akkor mi volt a hét fixed? Én általában egy hibapontos hét kétesélyt és hat fixet játszom, de a hat fixet sem tudom eltalálni és sajnos a kétesélyből pedig sokszor a harmadik jön be.
-
piqet
november 22. 12:55 (#95) |
A bayern napoli meccsek nálam is fix x.Meg a milan is.Lehet,hogy túl sok meglepit raktam?
Éjszaka hirtelen felindulásból megjátszottam 8 meccset bwin-en.139ezerre jött ki.Reggel kiváncsian néztem meg nyertem-e.Hát kettő elment a 8-ból.Akkor esett volna rosszul,ha csak 1 megy el
De így annyira nem bánt a dolog.Végülis hülyének áll a szerencse,úgyhogy nem is csodálkozom,hogy nem nyertem
-
jano47
november 22. 15:21 (#96) | |
macomaco !!!Úgy látom ez a “MOTTÓ” a Te tippelésedet sem kíméli.
-
piqet
november 22. 15:25 (#97) |
Totti is felépült…
-
piqet
november 22. 15:31 (#98) |
Cagliari sem semmi….
-
piqet
november 22. 15:33 (#99) |
egypár bundameccs akit érdekel… http://www.pepsifoci.hu/node/49562
-
piqet
november 22. 15:35 (#100) |
egyébként ezért is nem szeretek másodosztályú meccseket játszani.A holland 2.osztályban szoktak még érdekes eredmények születni
-
piqet
november 22. 17:22 (#101) |
Srácok,szerintetek a 10-es hogy fog fizetni? Lesz egy ezres? Vagy kevesebb?
-
piqet
november 22. 17:25 (#102) |
Tottenham H. 5 – 1 Wigan Athletic és még van 25 perc.Nagyon jó kis meccs.Pláne hogy már csak ez kell ahhoz,hogy nyerjek
-
John Doe
november 22. 17:29 (#103) |
mondtam habor hogy sokat ér a szelvényed, gratulálok hozzá
nekem eddig egy darab tizes van, nálam a Hamburg 1-ben van egy 4 kétesélyes szelvényen, a Milan meccs 12-ben volt, a kettes jobban fizetett volna, érthető okokból te is jobban örültél volna
, de így is szép a 11/12, főleg ha jön a Hamburg bukta, na akkor táskával menj a kasszához -
John Doe
november 22. 17:31 (#104) |
szerintem ezer körül lesz, ha nyer a hamburg, ha x, akkor 2-3, ha 2-es lesz, akkor 4 fölött
-
John Doe
november 22. 17:34 (#105) |
de az is meglehet, hogy még jobban fog fizetni
-
John Doe
november 22. 17:38 (#106) |
habor, nem is tudom, hogy irigyeljelek-e, vagy ne, mert ha 2-es lesz, akkor azon kívül, hogy fél millát biztos ér a 12-es, mennyire lehet bosszantó a milan meccs, ahol a cagliari akár nyerhetett volna is, de hát min. fél milla, az min. fél milla, van miért szurkolnod
-
piqet
november 22. 17:50 (#107) |
Defoe nagy napja.7 perc alatt mesterhármas.5 rúgott gól.Ja és már 8-1 a tottenham.Durva.
-
piqet
november 22. 17:54 (#108) |
és ott a 9.
-
piqet
november 22. 17:55 (#109) |
45 perc alatt 8 gól! Aszongyák még a PL-ben nem lőtt ennyit egyik csapat se egy meccsen.
-
John Doe
november 22. 19:09 (#110) |
beszarok, 2-es lesz, hát inkább mint x, habor!!!!!!!! pénz áll a házhoz
-
John Doe
november 22. 19:14 (#111) |
3 hibapontból csak egy jön, ha így marad, nem semmi, gratulálok,
szurkolok én is, hogy így maradjon -
John Doe
november 22. 19:17 (#112) |
nem sok 12-es lesz
-
piqet
november 22. 19:27 (#113) |
Azért elég érdekes volt itt is a bíró.Nem ad meg egy szabályos gólt.Rohadt anyját!! Elcseszte a 11-esem meg a 6 10-esem-et Semmi nem jött össze a hamburgnak,a bochum meg egyetlen helyzetét berúgja.A tököm tele van az egésszel! Habor gratulálok neked,legalább közülünk nyert valaki sokat.Remélem a +1-es meccsed nem jön be,nehogy te mag azon mérgelődj,hogy egy meccs miatt nem lett +1-ed.
-
John Doe
november 22. 19:32 (#114) |
Habor gratulálok, hidd el ez felér egy +1-essel, inkább egy ilyen 12-es, mint egy 50ezres +1.
Piqet, nekem is vitte a 11-est és a 4 tizest, de az a szóló tizes is “sokat” ér. Grat. neked is.
-
tejesember
november 22. 19:35 (#115) |
én inkább azért szurkoltam h 1-es legyen a Hamburg-Bochum de ez az idióta Hamburg megint kikapott otthon…
-
piqet
november 22. 19:35 (#116) |
köszi,neked is.Jövő héten nekünk jön majd össze
-
piqet
november 22. 19:36 (#117) |
Hol is vizsgálják a bundabotrányt? Bochum-ban?
-
Rédei Csaba
november 22. 19:38 (#118) |
Habor ez gyönyörű… rám is rám férne már egy ilyen szerencse!Szerintem is nagyot kaszálsz mindjárt tippelek is neked…. Mennyi 12 11 10-es van össz? gondolom 12 egy… aminek nem is lesz sok párja a héten… Adhatnál köcccsön egy kis pénzt
-
John Doe
november 22. 19:45 (#119) |
tíz alatt lesz a 12-esek száma, mondjuk 5 db, +-2, szerintem
-
Rédei Csaba
november 22. 19:48 (#120) |
Habor nekem a 44. hétre hasonlít a mostani… pl akkor is otthon kapott ki a Hamburg gyenge csapattól az Inter idegenben nyert a milan roma otthon a mainz akkor szintén X-elt idegenben a Freiburg otthon kapott ki szintén a Fio-Parmát hasonlítsuk a Juve-Napolihoz sőt ezen a héten még itt van a Wolfsburgi 2-3 akkor 2-2-t játszott otthon úgyhogy itt erősebb a bayern,Leverkusen,stuttgart akkor szintén döntetlenezett… hm akkor 7 számjegyű volt a nyeremény és egy 12-es volt …. szerintem ez a hét egy grammal se könnyebb sőt… nem leszek olyan merész de totómilliomos könnyen lehetsz
-
piqet
november 22. 19:48 (#121) |
millás nyeremény lesz.Hol vagy Habor? Remélem már ünnepelsz
-
tejesember
november 22. 19:50 (#122) |
szerintem meg nem is lesz 12-es.
-
Rédei Csaba
november 22. 19:50 (#123) |
John… próbáld a 44. héthez hasonlítani… szerintem egy erősségű… szerintem nem sok párja lesz!
piqet… szerintem is benne van a millió feletti nyeremény,de ne kiabáljuk el neki!
-
piqet
november 22. 19:52 (#124) |
De jó,hogy van köztünk valaki,akinek sikerülhet sok pénzt nyerni.Drukkolok,hogy minél több legyen.
-
John Doe
november 22. 19:58 (#125) |
igazad van Csaba, nagyon sok hasonlóság van
legyen igazad, és csak 1 db 12-es legyen, habor, ezt nagyon telibecsaptad!!!
így hasonlítgatva, talán azért nem hiszem, hogy egy lesz, mert most a németeknél is volt egy két papíreredmény, talán ennyi a különbség
-
Rédei Csaba
november 22. 19:59 (#126) |
Nekem is szurkolhatnátok… most elég lenne úgy 5-6száz ezer
De nem értem ezt a 300forintból 7 fix stb…. most az össz játéka 300ft-be került? az csak 6 sor lenne képtelenség annyi 2 és 3 esélyt lebontani akár csak 3 hibásra is!
-
John Doe
november 22. 20:00 (#127) |
bár lehet, nem tudom, szurkolok
talán úgy mi is jobban járunk a tizesünkkel
-
Vendég
november 22. 20:00 (#128) |
Jövőhéten kezdődhet a 9*2 bajnokság????
-
John Doe
november 22. 20:02 (#129) |
annyi az Csaba 6 háromesély 3 hibaponttal az pontosan 6 oszlop
-
Rédei Csaba
november 22. 20:04 (#130) |
Figyu John még ebben sincs igazad… a fix meccsek most Schalke-Hannover Milan-Cagliari,Roma Bari Bologna Inter akkor Fiorentina-Catania Milan-Parma Roma-Bologna livorno-Inter ez is 4-4 de ha még iderakjuk a Freibur-Brement akkor is ott a párja a freiburg-Hoffenheim személyében
-
piqet
november 22. 20:09 (#131) |
Na a jövő heti étlap se semmi….
-
Rédei Csaba
november 22. 20:12 (#132) |
John ezt akkor se értem 6 oszlop háromesélekkel
pl1 1 1 1 1 1
x x x x x x
1 x 1 x 1 x
2 x x x x 2
2 2 2 2 2 2
2 2 1 1 2 2
1 1 x x 2 2
x 2 x 2 x 2
x x x 1 1 1
1 1 1 2 2 2
2 x 1 x 2 2
2 x 1 2 2 x
1 x x x x x
1 x x x x 1
2 x 1 1 2 x
és még kb pár száz variáció a vízszinteseket értsük oszlopnak… csak pár variáció a rengetegből 6 háromesély bontásából szóval továbbre se értem hogy bontod ezt 6 oszlopon mikor több száz variáció lehet -
John Doe
november 22. 20:15 (#133) |
47. hét
most Bremen, Hoffenheim, Schalke, Inter, Milan, Roma
most esetleg még x gyanúsak voltak: Stuttgart, Dortmund, Bayern, Napolimost: 6 esélyes + 4 x esélyes
44. hét
akkor Hoffenheim, Milan, Fiorentina, Inter, Roma
akkor esetleg még x gyanúsak voltak: Schalke, Stuttgartakkor: 5 esélyes + 2 x esélyes
szerintem
mindegy, lényeg, hogy legalább habor most kaszál
most hány tizes lesz? akkor 494 darab volt
-
John Doe
november 22. 20:18 (#134) |
egész pontosan 3 a hatodikon 729 oszlop
pl. itt egy 6 háromesély 6 oszlopon 3 hibaponttal:
1. 11xx11
2. 11xxx2
3. x2122x
4. x212xx
5. 2×2112
6. 2×2121habornak szerencséje volt, csak 1 hibapont jött, de megérdemli, szép volt
-
John Doe
november 22. 20:22 (#135) |
jó volna ha az szrt már most kiírná, mi mennyit fizet, illetve miből hány darab volt, hányan izgulnak a +1-ért, illetve a három verziónál a lehetséges nyereményeket, csak pár perc lenne
-
Rédei Csaba
november 22. 20:22 (#136) |
Igen 729 oszlop tehát ez a 3 hibapontos játék gyakorlatilag találomra kiválasztott 6 oszlop a 729-ből?
-
Gyuri báttya
november 22. 20:24 (#137) |
Rédei Csaba !
Itt ingyen letöltheted az összes totókulcs előállítására alkalmas programot.
http://www.brothersoft.com/games/toto-wizard.html
(6 háromesély három hibaponttal 6 oszlop) -
jano47
november 22. 20:27 (#138) | |
Nem nagy ügy a 3 hibapontos vari, csak mikor lesz ebből teli? 
Íme a vari (vízszintesen vannak az oszlopok):1,1,1,1,1,1
x,x,x,x,x,x
2,2,2,2,2,2
1,1,x,1,1,1
1,1,2,1,1,1
x,x,1,x,x,x -
John Doe
november 22. 20:27 (#139) |
dehogy Csaba, nyilván nem, hanem úgy választják ki a 6 oszlopot, hogy a 729 oszlopból bármelyik jön be, a 6 oszlopból biztosan legyen egy minimum 3 találatos oszlop
-
Gyuri báttya
november 22. 20:27 (#140) |
A +1 meccs 20.45-kor kezdődik…. addig nincs nyereménylista
-
Rédei Csaba
november 22. 20:29 (#141) |
Köszi Gyuri báttya…. bár nekem ez a 3 hibapontos találat valahol a fakszerencsáhez hasonlít.. és a szerencse mellett persze a 7 fixet is ki kell lőni…. kiváncsi lennék egy egy oszlopnál mennyi eséllyel jön 6 5 4 3 stb találat szerintem kicsi…. és gyakorlatilag hetente játszok legalább 50 oszlopot hibapont nélkül még se alkottam még maradandót egy gyenge 13+1 et leszámítva
-
Rédei Csaba
november 22. 20:37 (#142) |
Kiváncsi vagyok Habor 7 fixére ebből a programból
-
Rédei Csaba
november 22. 20:47 (#143) |
Én ezen a héten csináltam telit 3200 forintból!
1. Magyarország – Albánia 1
2. Svédország – Portugália X
3. Svájc – Lettország 1
4. Lengyelország – Csehország 1
5. Szlovénia – Észak-Írország 1
6. Észtország – Spanyolország 2
7. Törökország – Bosznia-Hercegovina 1
8. Ukrajna – Horvátország X
9. Románia – Franciaország X
10. Szerbia – Litvánia 1
11. Bulgária – Olaszország X
12. Hollandia – Izland 1
13. Skócia – Norvégia X
+1. Németország – Oroszország 1 -
John Doe
november 22. 20:53 (#144) |
Csaba, amit írtam kulcsot, annál a 729 oszlopból:
6 találat 6 oszlopnál, 0,82%
5 találat 65 oszlopnál, 8,916%
4 találat 284 oszlopnál, 38,957%
3 találat 374 oszlopnál, 51,3% -
tejesember
november 22. 23:38 (#145) |
4 db 12-es van 577.260 Ft
-
piqet
november 22. 23:40 (#146) |
13+1 0 0
13 0 0
12 4 577 260
11 72 32 070
10 1 120 3 435 -
John Doe
november 22. 23:42 (#147) |
ja, kb jól saccoltam, reménykedtem, hogy a tizes kicsit jobban fizet, na mindegy
-
piqet
november 22. 23:45 (#148) |
csak jobb lett volna az 1 11-es meg 6db 10-es.Még ha papírforma is lett volna a hamburg meccs.
-
John Doe
november 22. 23:47 (#149) |
hát igen, egy pár ezressel
-
John Doe
november 22. 23:54 (#150) |
volt egy tippmixszelóm
Stuttgart – Hertha D 3,35 1:1 jött
Middlesbrough – Nottingham D 3,25 1:1 jött
Napoli – Lazio V 4,00 0:0 nem jötteredő oddsz: 43,55
tét: 1.000,-most ezt sajnálom a leginkább
-
piqet
november 23. 00:21 (#151) |
hát nem csodálom
én még sosem mertem ezrest rakni tippmixre.Inkább a totóba teszem,de azzal sem megyek sokra. -
Zoolika
november 23. 07:57 (#152) |
Sziasztok!
Élesben megjátszott szelvényemen fogtam a Nürnberg,a Bochum és a Parma győzelmét is.Mégsem nyerek egy fillért sem, mivel ezekkel is csak 7 találatig jutottam!

Ez a méreg, nem a cián……..grrrrrr -
piqet
november 23. 11:25 (#153) |
Hát megértelek…
-
Habor
november 23. 15:35 (#154) |
Köszi a gratulációkat!
Elnézést hogy nem válaszoltam da csak most kerültem géphez.
Nos a hét fix a következő volt:
Köln-Hoffenheim 2
Schalke-Hannover 1
Stuttgart-Hertha X
Dortmund-Mainz X
B.München-Leverkusen X
Napoli-Lazio X
Roma-Bari 1
Szerencsés volt hogy csak egy hibapont jött,no de lehetett volna teli is.Ahogy a Milan meccset néztem…..A szelvény nagyon egyszerű volt:
1 1 1 2 X X
2 2 2 2 2 2
1 1 1 1 1 1X X X X X X
1 1 1 2 X X
X X X X X XX X X X X X
1 2 X 2 1 X
1 1 1 2 X X1 1 1 2 X X
1 1 1 2 X X
X X X X X X
1 1 1 1 1 11 1 1 1 1 1
Ebből is látszik hogy mekkora mázli kell hozzá de azért a hét fixet meg kellett fogni.
Szólj hozzá Te is!
