Totó – 5. hét
Totó-tippek, Totó-esélyek 149 hozzászólás
Szép nagy, zsíros pénzköteget emeltek le a múlt héten a ‘lóherések’ számlájáról, több mint tizenöt milliót ért a telitalálat, de a tizenhármas is milliós léptékű volt. Ugye már senkinek sincs kétsége, hogy megéri totózni!?
Ritkán akad egymás után két hétvége, mikor nagy kaszálás van, de azért hajrá, van ott még lóvé bőven, hozzátok el. Nagy segítség lehet ebben, ha fogjátok a meglepiket, például egy Arsenal-győzelmet a Stamford Bridge-en! Na ki meri bevállalni?… Én kihagyom, viszont a Bayer Leverkusen bochumi győzelmére bátran merek tenni, a Bayer idén betölti a Bayern München szerepét, bármikor oda lehet tolni a fixet neki. A “bőrnadrágosok” Wolfsburgban játszanak, egy éve ez még majdnem fix 1-es volt, most majdnem fix 2. Dzekóék agonizálnak, közelebb állnak a kieséshez, mint a címvédéshez. Pedig a csapat együtt maradt. Egyszezonosak a “farkasok”. Hazai mérlegük 3-2-5-ös, ami gyenge közepes.
De maradjunk a fixeknél: a Dortmund formája meggyőző, noha múlt héten nap pofonba szaladtak bele Hajnalék Stuttgartban, mellyel egy tizenkét körös veretlenség zárult le. A teher lehullott. Ám a hazai veretlenség építése még tart, a Frankfurt legyőzhető.
Az Interről külön kár is említést tenni, Mourinho csapata otthon, mármint Olaszországban szinte legyőzhetetlen. Most a Cagliarit fogadják a Mancinit kölcsönadó, de Marigát megszerző milánóiak. Na és ott van még a londoni rangadó, ami minden bizonnyal kiélezettebb lesz, mint az Arsenal hétközi égése a Man. United ellen. Wenger fiatal tanítványai még egyszer nem játszhatnak olyan kilátástalanul, mint a “vörös ördögök” ellen. De a lényegesen magasabb színvonalú, tartalmasabb játék sem biztos, hogy elegendő a Chelsea otthonában. Terryék elképesztően erősek, fizikailag, mentálisan és játékban is. Gyanús, hogy otthon marad a három pont.
Akinek nagyon nehéz dolga lesz, az a Van Nistelrooyjal megerősített Hamburg, mivel a Köln az elmúlt hét forduló csak egyszer hagyta el a gyepet pont nélkül. A Hoffenheim belecsusszant egy olyan durva dögkútba, amikor ha nem kecmereg ki gyorsan, bajba kerülhet. Talán a Hannover ellen. A 96-osok egy pontot gyűjtöttek az előző nyolc fordulóban. Obasi visszatérése jót tehet a Hoffenheimnek.
A Juventus az új edzővel se tud nyerni, igaz, ennyi hiányzóval roppant nehéz. Livornóban is izzadni fognak Del Pieróék, az egy pont se lenne nekik rossz, de a toszkánok otthon nem osztoznak a pontokon!
A góltotós meccsek húzósak lesznek, az Udinese-Napoli különösen, de a Roma firenzei kiruccanása is háromesélyes. A Napolit én képesnek tartom a sikerre, az északiak nincsenek topformában. A Roma annál inkább, viszont a Mutut elveszítő, ám helyette három fiatalt (Ljajics, Bolatti, Keirrison) igazoló Fior otthon bármire képes. Tényleg bármire.
A 5. hét tipposzlopa:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke x2
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg x1
5. Wolfsburg – Bayern München 2x
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 12
10. Bologna – AC Milan 2x
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma x
dőlt betűvel jeleztem a Góltotóban résztvevő mérkőzéseket
További hírek
-
Cefre
február 03. 15:39 (#1) |
7*2 és 9*2
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg 12
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2 (x)
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 12
10. Bologna – AC Milan 2 (x)
11. Internazionale – Cagliari 1x
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1
+1. Fiorentina – AS Roma x“0″ találatos játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen x
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg x
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal 2
+1. Fiorentina – AS Roma 1Góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2:3
2. Freiburg – Schalke 0:1
3. Hoffenheim – Hannover 2:1
12. Udinese – Napoli 1:1
13. Chelsea – Arsenal 3:1
+1. Fiorentina – AS Roma 1:1 -
adi5
február 03. 17:21 (#2) |
goltotó
1. 1-3
2. 0-2
3. 2-0
12. 1-2
13. 2-0
+1. 1-2 -
jano47
február 03. 17:26 (#3) |
A “7*2esély” JÁTÉKRÓL azoknak, akik esetleg most szállnak be:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~A beküldött kétesélyes tippeknél minden esetben az első helyen megadott tipp kerül az 1-esek és a 2. helyen megadott tipp kerül a 2-esek helyére.
A 7*2 esély játék 1 hibapontos bontása, melybe előfordulásuk sorrendjében behelyettesítem a beküldött tippek 2esélyeseit.1/1,1,1,1,1,1,1,1,2,2,2,2,2,2,2,2
2/1,1,1,1,2,2,2,2,1,1,1,1,2,2,2,2
3/1,1,2,2,1,1,2,2,1,1,2,2,1,1,2,2
4/1,2,1,2,1,2,1,2,1,2,1,2,1,2,1,2
5/1,2,2,1,1,2,2,1,2,1,1,2,2,1,1,2
6/1,2,2,1,2,1,1,2,1,2,2,1,2,1,1,2
7/1,2,1,2,2,1,2,1,2,1,2,1,1,2,1,2Fontos, hogy a beküldött alaptippben 7 db 2esély legyen megjelölve.
Küldhetitek a megszokott 9*2 esélyes varit is, csak tegyétek zárójelbe azt a két 2. helyen álló tippet, amit nem játszanátok meg a 7*2 esély játékban. Pl.:
Milan-Lazio 1(x) (az x-et nem veszem figyelembe)
Empoli-Bologna x(2) (a 2-est nem veszem figyelembe)Pontozás:
Csak 10 találattól jár pont, a variációval elért összes nyertes oszlop után, a következők szerint:
1 pont: 10 találatos oszloponként
3 pont: 11 találatos oszloponként
7 pont: 12 találatos oszloponként
15 pont: 13 találatos oszloponként
+3 pont: csak telitalálat esetén az eltalált +1 eredményértAz összeadott pontszámok adják a heti végleges pontszámot.
Pl. a pontszám: 5/112
Az első szám (továbbiakban alapszám) a 10, 11, 12, 13 és +1-ért járó pontok összesítése, ennek alapján dől el havonta az elsőség.
A második szám (továbbiakban segédszám) az összes megjátszott oszlopon lévő összes találat száma. Ez alapján döl el majdan a holtverseny.
Az alap- és segédpontok összegzése havonta újraindul.
A játék tartama (kellő érdeklődés esetén): 1. szakasz az 1. héttől-21. hétig és 2.szakasz a 31. héttől 51. hétig tart.
Havonta a legjobbnak feladok egy 800Ft-os 7*2 kétesélyes, 1 hibapontos, előzőekben ismertetett varit a saját tippjével. Az esetleges nyeremény teljes egészében Őt illeti, melyet az elküldött szelvényekkel Ő vált ki.Sikeres tippelést!
-
Zsolessz
február 03. 17:49 (#4) |
7×2 játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2X
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg X2
5. Wolfsburg – Bayern München 12
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus X2
10. Bologna – AC Milan 2X
11. Internazionale – Cagliari X1
12. Udinese – Napoli X1
13. Chelsea – Arsenal 1
+1. Fiorentina – AS Roma 2góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-3
2. Freiburg – Schalke 1-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-0
12. Udinese – Napoli 1-1
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1. Fiorentina – AS Roma 1-2 -
Zsolessz
február 03. 17:51 (#5) |
0 találatos játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München X
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 2
13. Chelsea – Arsenal 2
+1. Fiorentina – AS Roma 1 -
Gyula68
február 03. 19:33 (#6) |
A 5. hét , 7/2
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2x
2. Freiburg – Schalke 12
3. Hoffenheim – Hannover x1
4. 1. FC Köln – Hamburg x
5. Wolfsburg – Bayern München 12
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan 21
11. Internazionale – Cagliari 1x
12. Udinese – Napoli x1
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma 1
“O”-ás játék
1. Bochum Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke x
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München x
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan x
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 2
13. Chelsea – Arsenal 2
+1 Fiorentina – AS Roma 2
GÓÓÓL TOTÓ
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-1
2. Freiburg – Schalke 1-0
3. Hoffenheim – Hannover 0-0
12. Udinese – Napoli 1-1
13. Chelsea – Arsenal 2-0
+1. Fiorentina – AS Roma 2-1 -
jano47
február 03. 21:25 (#7) |
A GÓLTOTÓ játékról azoknak akik esetleg most szállnak be:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~Miről szól a játék?
Minden indulni kívánó játékos az aktuális heti magyar Totó-szelvény 1.,2.,3. és 12.,13., valamint a +1. mérkőzésének a pontos végeredményét kell megtippelnie.
A mérkőzések végeredményére a legegyszerűbb módon kell megadni a tippet: le kell írni a két csapat góljainak a számát. Példa: AS Roma-Juventus (1-1), (2-0) vagy (4-2), etc…Pontozás
• hazai vagy vendég gólok eltalálása 2 pont
• gólkülönbség eltalálása 2 pont
• kimenetel eltalálása (H,D,V) 1 pont
• a mérkőzés telibe találása 9 pontA játékban csak az a játékos kerül értékelésre aki a 10 fordulóból legalább 8 héten küld érvényes tippet. A helyezéseket az átlag pontok alapján (összes pont osztva a megjátszott hetek számával) állapítjuk meg.
Holtverseny esetén az összesítésben több előkelőbb heti helyezés dönt. Ha ez is egyenlő, akkor holtversenyt hirdetünk és mindkét játékos megkapja a helyezést és a vele járó nyereményt, megosztva.
Az oldalon jelentkező esetleges műszaki hiba esetén, ha az lényegesen befolyásolja az eredmény alakulását, a heti forduló törlésre kerül, s automatikusan eggyel csökken a kötelező fordulók száma is.
Határidő
A tippeket most is, akárcsak az összes korábbi Totó-játékban minden héten szombat déli 12.00-ig kell beírni, a könnyebb feldolgozás miatt lehetőleg a Totó-esélyek aktuális cikkéhez. Csak a hozzászólásba beírt tippeket fogadjuk el, nem kell e-mailt írni.
Természetesen, ha a játék vége felé szorosan alakul a verseny, akkor az érintettek mélben adják majd le tippjeiket.
A 3. héttel rajtolunk! A játék 10 héten át fog tartani, tehát a 12. hét lesz az utolsó!Nyeremény
1. hely – 10.000 HUF
2. hely – 5.000 HUF
3. hely – 2.000 HUFA szerkesztőség fenntartja a jogot arra, hogy jelen szabályokat a tetszése szerint megváltoztassa, módosítsa, vagy kibővítse, mégpedig úgy, hogy az újonnan érvényes szabályokat megjelenteti a Tippek.com weboldalán
Jó tippelést, jó szórakozást!
-
mosijatti
február 03. 21:28 (#8) |
5. heti tippjeim:
7*2 ( 9*2 )
1. X2
2. X2
3. 1 (X)
4. X1
5. 2 (X)
6. 12
7. 1X
8. 1
9. X2
10. X2
11. 1
12. X
13. 1
+
14. X“0″
1. 1
2. 1
3. 2
4. 2
5. 1
6. 2
7. 2
8. 2
9. 1
10. 1
11. 2
12. 2
13. 2
+
14. 2Góltoto:
1. 1 – 2
2. 1 – 2
3. 2 – 1
12. 1 – 1
13. 2 – 1
14. 1 – 1Ennyi. Sziasztok, sok találatot: mosijatti
-
Almás
február 04. 00:11 (#9) |
Tippjeim:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2x
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg1x
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 12
10. Bologna – AC Milan x
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma 2 -
szarvas66
február 04. 10:24 (#10) |
7×2 játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1
+1. Fiorentina – AS Roma xgóltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-2
2. Freiburg – Schalke 0-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-1
12. Udinese – Napoli 1-1
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1. Fiorentina – AS Roma 0-1 -
nesz
február 04. 12:32 (#11) |
Üdv mindenkinek !
Tippjeim a “7*2″ játékra:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2x
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg 12
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 12
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 2x
10. Bologna – AC Milan 2x
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 1x
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma xTippjeim a “0″ találatra:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg x
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 2
13. Chelsea – Arsenal 2
+1 Fiorentina – AS Roma 1Góltoto:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1:2
2. Freiburg – Schalke 0:2
3. Hoffenheim – Hannover 1:0
12. Udinese – Napoli 1:1
13. Chelsea – Arsenal 2:1
+1 Fiorentina – AS Roma 1:1 -
Lacika
február 04. 12:40 (#12) |
Üdv Mindenkinek
7*2 :
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke x2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg 12
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1x
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1
+1. Fiorentina – AS Roma x0-találatra :
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg x
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal 2
+1. Fiorentina – AS Roma 1Góltótra:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1:3
2. Freiburg – Schalke 1:2
3. Hoffenheim – Hannover 2:1
12. Udinese – Napoli 2:3
13. Chelsea – Arsenal 4:2
+1. Fiorentina – AS Roma 2:2Egyesélyes tippek:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München x
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 2
13. Chelsea – Arsenal 1
+1. Fiorentina – AS Roma xSok szerencsét mindenkinek
-
bavesz
február 04. 13:35 (#13) |
Üdv mindenkinek !
Tippjeim a “7*2″ játékra:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2x
2. Freiburg – Schalke x
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 21
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan x2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 12
13. Chelsea – Arsenal 1x
+1 Fiorentina – AS Roma 1 -
bavesz
február 04. 13:38 (#14) |
Góltótra:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1:2
2. Freiburg – Schalke 1:1
3. Hoffenheim – Hannover 2:1
12. Udinese – Napoli 2:2
13. Chelsea – Arsenal 2:1
+1. Fiorentina – AS Roma 1:0
Szerencsés hétvégét mindenkinek !!! -
euroaron
február 04. 14:10 (#15) |
1. Bochum – Bayer Leverkusen = 1:2
2. Freiburg – Schalke = 0:2
3. Hoffenheim – Hannover = 1:1
12. Udinese – Napoli = 1:0
13. Chelsea – Arsenal = 2:1
+1 Fiorentina – AS Roma = 2:1 -
totoboy
február 04. 14:21 (#16) |
Szépnapot minden sporinak. 7*2 es tippeim 1 Bochum-Bayer leverkusen 2 2 Freiburg-Schalke 2x 3 Hoffenheim-Hannover 1 4 1 FC Köln-Hamburg x2 5 Wolsburg-Bayer München 2 6 Nürnberg-VFB Suttgart 2 7 Mainz-Mönchengladbac 1x 8 Dortmund-Frankfurt 2x 9 Livorno-Juventus 2x 10 Bologna-AC Milan 2 11 Internazionale-Cagliari 1 12 Udinese-Napoli 2x 13 Chelsea-Arsenal 1x +1 Fiorentina-AS Roma x
-
totoboy
február 04. 14:23 (#17) |
Bocsi nem értem , hogy miért irja igy be a tippeimet mikor egymás alá irom mindegyiket
-
totolaci
február 04. 14:40 (#18) |
5.heti tippjeim a 7*2-es játékra:
01. Bochum-Leverkusen x2
02. Freiburg-Schalke 2
03. Hoffenheim-Hannover 1x
04. Köln-Hamburg 1x
05. Wolfsburg-Bayern M. 2
06. Nürnberg-Stuttgart 2
07. Mainz-M’gladbach 1x
08. Dortmund-Frankfurt 1
09. Livorno-Juventus x
10. Bologna-Milan x2
11. Inter-Cagliari 1x
12. Udinese-Napoli x2
13. Chelsea-Arsenal 1
14. Fiorentina-Roma x -
totolaci
február 04. 14:44 (#19) |
5.heti tippjeim a GÓLTOTÓ-ra:
01. Bochum-Leverkusen 1-1
02.Freiburg-Schalke 0-1
03. Hoffenheim-Hannover 0-0
12. Udinese-Napoli 0-0
13. Chelsea-Arsenal 2-0
14. Fiorentina-Roma 1-1 -
totolaci
február 04. 14:47 (#20) |
5.heti tippjeim a “0″találatos játékra:
01. 1
02. 1
03. 2
04. 2
05. 1
06. 1
07. 2
08. 2
09. 2
10 . 1
11. 2
12. 1
13. 2
14. 2 -
ubisonka
február 04. 14:55 (#21) |
5.heti tippjeim a 7*2-es játékra:
01. Bochum-Leverkusen 2
02. Freiburg-Schalke 2x
03. Hoffenheim-Hannover 1
04. Köln-Hamburg 12
05. Wolfsburg-Bayern M. 2x
06. Nürnberg-Stuttgart x2
07. Mainz-M’gladbach x
08. Dortmund-Frankfurt 1
09. Livorno-Juventus x2
10. Bologna-Milan x
11. Inter-Cagliari 1x
12. Udinese-Napoli 1x
13. Chelsea-Arsenal 1
14. Fiorentina-Roma xGóltotó.
01.Bochum-Leverkusen 1:3
02.Freiburg-Schalke 1:1
03. Hoffenheim-Hannover 2:0
12. Udinese-Napoli 1:1
13. Chelsea-Arsenal 2-1
14. Fiorentina-Roma 1-1 -
kovitoto
február 04. 16:05 (#22) |
5.heti tippjeim a 7*2-es játékra:
01. Bochum-Leverkusen x
02. Freiburg-Schalke 12
03. Hoffenheim-Hannover 1x
04. Köln-Hamburg 12
05. Wolfsburg-Bayern M. 12
06. Nürnberg-Stuttgart x
07. Mainz-M’gladbach 1
08. Dortmund-Frankfurt 1
09. Livorno-Juventus 1x
10. Bologna-Milan 1x
11. Inter-Cagliari 1
12. Udinese-Napoli 1
13. Chelsea-Arsenal 1x
14. Fiorentina-Roma x
Góltotó.
01.Bochum-Leverkusen 2:2
02.Freiburg-Schalke 0:3
03. Hoffenheim-Hannover 4:1
12. Udinese-Napoli 3:0
13. Chelsea-Arsenal 1:0
14. Fiorentina-Roma 0:0 -
Geszthelyi
február 04. 16:50 (#23) |
Üdv mindenkinek
7*2 és 9*2
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 21
3. Hoffenheim – Hannover 1 (x)4. 1. FC Köln – Hamburg x1
5. Wolfsburg – Bayern München x2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2 17. Mainz – Mönchengladbach x (2)
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 1x10. Bologna – AC Milan x1
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 21
13. Chelsea – Arsenal x+1. Fiorentina – AS Roma 2
“0″ találatos játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke x
3. Hoffenheim – Hannover 24. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 210. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli x
13. Chelsea – Arsenal 2+1. Fiorentina – AS Roma x
Góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1:3
2. Freiburg – Schalke 1:2
3. Hoffenheim – Hannover 2:1
12. Udinese – Napoli 1:2
13. Chelsea – Arsenal 2:2
+1. Fiorentina – AS Roma 0:1 -
tovizi41
február 04. 16:53 (#24) |
Üdv mindenkinek !
Tippjeim a “7*2″ játékra:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2,1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg 12
5. Wolfsburg – Bayern München 2x
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1x
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus x,2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari x
12. Udinese – Napoli 1x
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma x -
Gyula68
február 04. 18:49 (#25) | |
totóboy, javaslom,hogy másolj be egy teljes totó listát valamelyik kollégától és a tippeket változtasd meg a te tippeléseidre!!!!!!
-
jano47
február 04. 19:23 (#26) | |
vagy írd le Word-be és azt másold be!
-
tibor65
február 04. 20:14 (#27) |
0-ás játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München x
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach x
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 2
13. Chelsea – Arsenal x
+1 Fiorentina – AS Roma 17*2
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke 21
3. Hoffenheim – Hannover 12
4. 1. FC Köln – Hamburg x1
5. Wolfsburg – Bayern München 21
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach x
8. Dortmund – Frankfurt x
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan 2x
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 12
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma 1góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2:3
2. Freiburg – Schalke 1-1
3. Hoffenheim – Hannover 3-1
12. Udinese – Napoli 2-1
13. Chelsea – Arsenal 2-0
+1 Fiorentina – AS Roma 2-1
-
davidson
február 04. 21:02 (#28) |
Góltotó
1. Bochum – Bayer Leverkusen 0-2
2. Freiburg – Schalke 0-1
3. Hoffenheim – Hannover 3-0
12. Udinese – Napoli 1-2
13. Chelsea – Arsenal 2-0
+1. Fiorentina – AS Roma 2-1 -
Tyreece
február 04. 21:11 (#29) |
Góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-3
2. Freiburg – Schalke 0-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-1
12. Udinese – Napoli 1-1
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1 Fiorentina – AS Roma 1-1 -
tippfix
február 04. 22:33 (#30) |
Üdv mindenkinek!
7*2
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke x2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan x2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 12
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma x“0″
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli x
13. Chelsea – Arsenal 2
+1 Fiorentina – AS Roma 2 -
tippfix
február 04. 22:39 (#31) |
GÓLTOTÓ:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 0-2
2. Freiburg – Schalke 1-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-0
12. Udinese – Napoli 1-2
13. Chelsea – Arsenal 3-0
+1 Fiorentina – AS Roma 1-1 -
Miklós
február 05. 00:06 (#32) |
Szia Janó,
tippelj te is!
7×2
1. 2
2. X2
3. 1
4. 12
5. 2
6. 2
7. 1X
8. 1X
9. X2
10. 2
11. 1X
12. X2
13. 1 +1. 2 -
jano47
február 05. 06:42 (#33) |
Miklós én már egyszer tippeltem, de “közkívánatra” íme még egyszer:
Tippek az 5. heti 7*2-es játékhoz
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~01. Bochum – Bayer Leverkusen (2)
02. Freiburg – Schalke (21)
03. Hoffenheim – Hannover (12)
04. 1. FC Köln – Hamburg (2x)
05. Wolfsburg – Bayern München (2)
06. Nürnberg – VfB Stuttgart (2)
07. Mainz – Mönchengladbach (12)
08. Dortmund – Frankfurt (1)
09. Livorno – Juventus (21)
10. Bologna – AC Milan (2)
11. Internazionale – Cagliari (1)
12. Udinese – Napoli (2x)
13. Chelsea – Arsenal (12)
+1 Fiorentina – AS Roma (1)jano47
február 02. 20:47 (#22) | Válaszolok
Tippek az 5. heti GÓLTOTÓ játékhoz
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~01. Bochum – Bayer Leverkusen (1:2)
02. Freiburg – Schalke (1:2)
03. Hoffenheim – Hannover (2:2)12. Udinese – Napoli (1:2)
13. Chelsea – Arsenal (3:1)
+1 Fiorentina – AS Roma (1:1)jano47
február 02. 20:49 (#23) | Válaszolok
Tippek az 5. heti “0″ találat játékhoz:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~01. Bochum – Bayer Leverkusen (1)
02. Freiburg – Schalke (x)
03. Hoffenheim – Hannover (x)
04. 1. FC Köln – Hamburg (1)
05. Wolfsburg – Bayern München (1)
06. Nürnberg – VfB Stuttgart (1)
07. Mainz – Mönchengladbach (x)
08. Dortmund – Frankfurt (2)
09. Livorno – Juventus (x)
10. Bologna – AC Milan (1)
11. Internazionale – Cagliari (2)
12. Udinese – Napoli (1)
13. Chelsea – Arsenal (x)
+1 Fiorentina – AS Roma (2) -
jano47
február 05. 06:45 (#34) |
juannavi tippjei:
0 találatos játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg x
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus x
10. Bologna – AC Milan x
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 2
13. Chelsea – Arsenal 2
+1 Fiorentina – AS Roma 17*2 játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2(x)
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg 2(1)
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2x
7. Mainz – Mönchengladbach x1
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus 12
10. Bologna – AC Milan 12
11. Internazionale – Cagliari 1x
12. Udinese – Napoli 1x
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma xgóltotó játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1:3
2. Freiburg – Schalke 0:2
3. Hoffenheim – Hannover 2:0
12. Udinese – Napoli 2:1
13. Chelsea – Arsenal 4:2
+1 Fiorentina – AS Roma 1:2 -
szcsab1
február 05. 07:59 (#35) |
5. hét , 7*2 játék
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1x
+1 Fiorentina – AS Roma x -
gabry
február 05. 08:00 (#36) |
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke x
3. Hoffenheim – Hannover x
4. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus x
10. Bologna – AC Milan x
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 2
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma 1 -
szcsab1
február 05. 08:01 (#37) |
0 találatos játék 5.hét
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal 2
+1 Fiorentina – AS Roma 2 -
szcsab1
február 05. 08:04 (#38) |
5. heti GÓLTOTÓ
01. Bochum – Bayer Leverkusen 1-2
02. Freiburg – Schalke 0-1
03. Hoffenheim – Hannover 2-112. Udinese – Napoli 1-1
13. Chelsea – Arsenal 1-1
+1 Fiorentina – AS Roma 2-2 -
oroszi
február 05. 08:12 (#39) |
7X2
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2X
2. Freiburg – Schalke 2X
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg 2X
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2X
7. Mainz – Mönchengladbach 1X
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 2X
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 1X
13. Chelsea – Arsenal 1
+1. Fiorentina – AS Roma 1góltotó
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-2
2. Freiburg – Schalke 1-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-1
12. Udinese – Napoli 2-1
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1. Fiorentina – AS Roma 2-1 -
fortuna
február 05. 09:10 (#40) |
Üdv. Mindenkinek !
Szia Rédei Csaba ! A 0 játékban nem tippeltél a BOLOGNA : MILAN mérkőzésre !
FORTUNA
-
Andras
február 05. 09:33 (#41) |
7*2 és 9*2
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2(x)
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2x
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2x
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan 2(x)
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1
+1. Fiorentina – AS Roma 2“0″ találatos játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal 2
+1. Fiorentina – AS Roma 1Góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1:3
2. Freiburg – Schalke 2:2
3. Hoffenheim – Hannover 2:1
12. Udinese – Napoli 0:0
13. Chelsea – Arsenal 3:0
+1. Fiorentina – AS Roma 1:2 -
PUSKA
február 05. 09:42 (#42) |
7X2
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover X2
4. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München X2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach 12
8. Dortmund – Frankfurt 12
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan 2X
11. Internazionale – Cagliari 1X
12. Udinese – Napoli 2
13. Chelsea – Arsenal 12
+1. Fiorentina – AS Roma 2 -
PUSKA
február 05. 09:44 (#43) |
Ez bejön,akkor aratok!!!!!
-
totorobert
február 05. 09:59 (#44) |
5.héten,13-ból ,6 fixre tippsorom :
01.BOC-LEV…X2
02.FRE-S04…2X
03.HOF-HAN..1X04.KÖL-HAM..X2
05.WOL-BAY…2
06.NÜR-STU..2X07.M05-GLA…X
08.DOR-FRA…1
09.LIV-JUV…..210.BOL-MIL…2
11.INT-CAG…1
12.UDI-NAP…21
13.CHE-ARS..X1+1.FIO-ROM..2
És akkor egy “nem találom el egyiket sem
” oszlop :01.boc-lev..1
02.fre-s04…1
03.hof-han..204.köl-hsv..1
05.wol-bay..1
06.nür-VfB…107.m05-gla..1
08.dor-fra…2
09.liv-juv…110.bol-mil…1
11.int-cag…2
12.udi-nap…x
13.che-ars…2+1.fio-rom..x
Véleményem szerint a héten lesznek nagy borulások a Leverkusen,Dortmund,Milan,Inter mérkőzések valamelyikén!
-
totoboy
február 05. 10:15 (#45) |
Tippjeim a “7*2″ játékra:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2x
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt x2
9. Livorno – Juventus 2x
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 2x
13. Chelsea – Arsenal 1x
+1 Fiorentina – AS Roma x
köszi nektek Jano47 meg Gyula 68 igy legalább sikerült -
Ruszky
február 05. 10:29 (#46) |
7*2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg x1
5. Wolfsburg – Bayern München 2x
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2x
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 21
10. Bologna – AC Milan 2x
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma x‘0′ találat:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus x
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal 2
+1 Fiorentina – AS Roma 1Góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-2
2. Freiburg – Schalke 0-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-1
12. Udinese – Napoli 1-2
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1 Fiorentina – AS Roma 1-1 -
quares007
február 05. 10:43 (#47) | |
Góltotó:
1. 0:2
2. 0:2
3: 2:1
12. 0:1
13. 2:0
+1. 0:1 -
jano47
február 05. 11:49 (#48) |
~~~~~~~
szcsab1
~~~~~~~~A tippedet feladtam.
Mostmár az égieken, a totó-maffiózókon meg egy kicsit a csapatokon függ a tipped beteljesülése.
-
vargadalma
február 05. 11:55 (#49) |
01. Bochum-Leverkusen 2-3
02.Freiburg-Schalke 2-1
03. Hoffenheim-Hannover 2-2
12. Udinese-Napoli 1-2
13. Chelsea-Arsenal 3-1
14. Fiorentina-Roma 1-1 -
McLarenF1
február 05. 13:01 (#50) |
7×2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 12
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg x1
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 12
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 21
13. Chelsea – Arsenal 1+1 Fiorentina – AS Roma x
-
fortuna
február 05. 13:05 (#51) |
Góltotó 5. hét
01. 1 : 2
02. 1 : 2
03. 2 :012. 1:1
13. 1:1+1. 2.1
-
Sly
február 05. 14:22 (#52) |
7×2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg 1x
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 12
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1x
12. Udinese – Napoli 12
13. Chelsea – Arsenal 1+1 Fiorentina – AS Roma x
-
Sly
február 05. 14:27 (#53) |
Goltoto:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 0-2
2. Freiburg – Schalke 1-2
3. Hoffenheim – Hannover 1-1
2. Udinese – Napoli 2-1
13. Chelsea – Arsenal 3-1
+1 Fiorentina – AS Roma 1-1 -
Howkins
február 05. 14:40 (#54) |
7×2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2x
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg 1x
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt x
9. Livorno – Juventus 1x
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 1x
13. Chelsea – Arsenal 1+1 Fiorentina – AS Roma x
Goltoto:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-2
2. Freiburg – Schalke 1-1
3. Hoffenheim – Hannover 1-1
2. Udinese – Napoli 2-1
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1 Fiorentina – AS Roma 1-1 -
vlords
február 05. 14:50 (#55) |
7×2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 12
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München 12
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x2
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 1x
13. Chelsea – Arsenal 12
+1 Fiorentina – AS Roma 1 -
zsebi
február 05. 14:53 (#56) |
7×2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg 12
5. Wolfsburg – Bayern München 12
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x2
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 12
13. Chelsea – Arsenal 1x
+1 Fiorentina – AS Roma 1 -
Hobbytotós
február 05. 15:55 (#57) |
7×2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke 21
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x2
7. Mainz – Mönchengladbach 12
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus x
10. Bologna – AC Milan 2x
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x1
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma x -
vorako
február 05. 17:12 (#58) |
7×2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke x2
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1+1 Fiorentina – AS Roma 2
Goltoto:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-3
2. Freiburg – Schalke 0-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-0
12. Udinese – Napoli 1-2
13. Chelsea – Arsenal 2-0
+1 Fiorentina – AS Roma 1-2 -
kovti
február 05. 17:52 (#59) |
7×2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke x2
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2x
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1+1 Fiorentina – AS Roma x
-
kovti
február 05. 17:56 (#60) |
5.heti tippjeim a GÓLTOTÓ-ra:
01. Bochum-Leverkusen 1-2
02.Freiburg-Schalke 0-1
03. Hoffenheim-Hannover 2-0
12. Udinese-Napoli 1-1
13. Chelsea-Arsenal 2-1
14. Fiorentina-Roma 1-1 -
henry
február 05. 18:23 (#61) |
03. Hoffenheim-Hannover 3-1 05.Wolfsburg-B.München 2-3 07. Mainz-Mönchenglagbach 1-0 08.Dortmund-Franfurt 2-1 09.Livorno-Juventus 0-1 13.Chelsea-Arsenal 3-2
-
badalassi
február 05. 18:29 (#62) |
Hi
7×2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2x
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2x
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 12+1 Fiorentina – AS Roma 2
Goltoto:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-2
2. Freiburg – Schalke 0-1
3. Hoffenheim – Hannover 2-1
12. Udinese – Napoli 1-2
13. Chelsea – Arsenal 3-2
+1 Fiorentina – AS Roma 1-2‘0′ találat:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal x
+1 Fiorentina – AS Roma 1 -
Laci2000
február 05. 18:46 (#63) |
7×2
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan2x
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1+1. Fiorentina – AS Roma x
Góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-3
2. Freiburg – Schalke 0-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-1
12. Udinese – Napoli 1-1
13. Chelsea – Arsenal 3-1
+1. Fiorentina – AS Roma 2-2 -
vaccoc
február 05. 18:53 (#64) |
1. Bochum – Bayer Leverkusen = 1:3
2. Freiburg – Schalke = 0:2
3. Hoffenheim – Hannover = 1:0
12. Udinese – Napoli = 1:2
13. Chelsea – Arsenal = 2:0
+1 Fiorentina – AS Roma = 2:2 -
Zoli77
február 05. 19:04 (#65) |
7×2 játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2x
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München 21
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x1
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt x1
9. Livorno – Juventus x
10. Bologna – AC Milan x1
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 1x
13. Chelsea – Arsenal 1
+1. Fiorentina – AS Roma 1 -
jano47
február 05. 19:17 (#66) | |
henryha a góltotó játékra küldted a tippet, akkor másikat kell küldened, mert a játékszabály szerint csak az 1.,2.,3.,12.,13. és a +1-es mérkőzésre lehet tippelni.
-
Marica
február 05. 20:25 (#67) |
7*2
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2x
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg x
5. Wolfsburg – Bayern München 12
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1x
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan 21
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x1
13. Chelsea – Arsenal 1+1 Fiorentina – AS Roma 1
Goltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-3
2. Freiburg – Schalke 1-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-1
2. Udinese – Napoli 1-1
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1 Fiorentina – AS Roma 2-1 -
zso
február 05. 20:28 (#68) |
7*2 és góltotó, 5. hét:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke x2
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg 1x
5. Wolfsburg – Bayern München 12
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 12
10. Bologna – AC Milan x2
11. Internazionale – Cagliari 1x
12. Udinese – Napoli x
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma x1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-2
2. Freiburg – Schalke 0-1
3. Hoffenheim – Hannover 1-1
12. Udinese – Napoli 1-1
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1 Fiorentina – AS Roma 1-1 -
jano47
február 05. 20:32 (#69) | |
Marica ! ! ! !Eggyel több a kétesélyesed! !! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-
fortuna
február 05. 20:36 (#70) |
Üdv. Mindenkinek !
5. hét 7×2
01. 2
02. 12
03. 1
04. x2
05. 12
06. x
07. 1
08. 12
09. x2
10. 2
11. 1
12. 12
13. 1x
+1 1 -
Benyó
február 05. 20:43 (#71) |
7*2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 12
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 12
10. Bologna – AC Milan 12
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 1x
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma 29*2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München x2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 12
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 12
10. Bologna – AC Milan 12
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 1x
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma 20 találat:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus x
10. Bologna – AC Milan x
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 2
13. Chelsea – Arsenal 2
+1 Fiorentina – AS Roma xgóltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-3
2. Freiburg – Schalke 0-1
3. Hoffenheim – Hannover 2-1
12. Udinese – Napoli 1-1
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1 Fiorentina – AS Roma 1-2 -
Galaxisjack
február 05. 21:17 (#72) |
7*2:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2x
2. Freiburg – Schalke 21
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg 12
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 12
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan 12
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma 2 -
kiseri
február 05. 21:18 (#73) |
Sziasztok!
Talán még belefér a góltotó versenybe:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-3
2. Freiburg – Schalke 1-3
3. Hoffenheim – Hannover 2-012. Udinese – Napoli 0-1
13. Chelsea – Arsenal 1-0
+1 Fiorentina – AS Roma 1-2 -
Galaxisjack
február 05. 21:18 (#74) |
0 találat:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke x
3. Hoffenheim – Hannover 2
4. 1. FC Köln – Hamburg x
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x
7. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan x
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 2
13. Chelsea – Arsenal 2
+1 Fiorentina – AS Roma 1 -
Galaxisjack
február 05. 21:21 (#75) |
góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 0-1
2. Freiburg – Schalke 0-2
3. Hoffenheim – Hannover 1-1
12. Udinese – Napoli 0-0
13. Chelsea – Arsenal 3-1
+1 Fiorentina – AS Roma 1-2 -
kokler
február 05. 21:43 (#76) |
7*2
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 12
7. Mainz – Mönchengladbach 2x
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan 2x
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma xgóltotóm:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2:3
2. Freiburg – Schalke 0-2
3. Hoffenheim – Hannover 2:1
12. Udinese – Napoli 0-0
13. Chelsea – Arsenal 3-1
+1 Fiorentina – AS Roma 1-1 -
Atesz
február 05. 22:12 (#77) |
7×2 és 9×2 játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1x
2. Freiburg – Schalke 2 (x)
3. Hoffenheim – Hannover 14. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2x7. Mainz – Mönchengladbach 12
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus 1x10. Bologna – AC Milan x2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 2 (x)
13. Chelsea – Arsenal 1+1. Fiorentina – AS Roma 2
0 találat:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 24. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 17. Mainz – Mönchengladbach x
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 210. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal 2+1 Fiorentina – AS Roma 1
góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-0
2. Freiburg – Schalke 0-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-1
12. Udinese – Napoli 0-1
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1 Fiorentina – AS Roma 0-1 -
pozsilaci
február 05. 22:13 (#78) |
7 x 2 :
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke x2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg x1
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2x
7. Mainz – Mönchengladbach 1x
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus x2
10. Bologna – AC Milan x2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x1
13. Chelsea – Arsenal 1
+1 Fiorentina – AS Roma 1 -
pozsilaci
február 05. 22:15 (#79) |
góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1:1
2. Freiburg – Schalke 1:1
3. Hoffenheim – Hannover 1:112. Udinese – Napoli 0:1
13. Chelsea – Arsenal 1:1
+1 Fiorentina – AS Roma 2:1 -
Marica
február 05. 22:33 (#80) | |
Köszönöm Janó!
8. Dortmund – Frankfurt 1
Erre kérem javítani. -
Toden
február 05. 22:33 (#81) |
7×2 játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 21
4. 1. FC Köln – Hamburg X2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart X2
7. Mainz – Mönchengladbach X
8. Dortmund – Frankfurt 12
9. Livorno – Juventus X2
10. Bologna – AC Milan 1X
11. Internazionale – Cagliari X2
12. Udinese – Napoli X2
13. Chelsea – Arsenal 12
+1. Fiorentina – AS Roma Xgóltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-3
2. Freiburg – Schalke 0:3
3. Hoffenheim – Hannover 1:1
12. Udinese – Napoli 1-1
13. Chelsea – Arsenal 2-2
+1. Fiorentina – AS Roma 1-1 -
Toden
február 05. 22:36 (#82) |
0 találat:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 14. 1. FC Köln – Hamburg 1
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 17. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 210. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari X
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal X+1 Fiorentina – AS Roma 1
-
Darkon
február 05. 22:41 (#83) |
7×2 játék:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1x
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 14. 1. FC Köln – Hamburg x
5. Wolfsburg – Bayern München x2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1x7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus x210. Bologna – AC Milan x2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 12+1. Fiorentina – AS Roma x
0 találat:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
2. Freiburg – Schalke 1
3. Hoffenheim – Hannover 24. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München 1
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 27. Mainz – Mönchengladbach 2
8. Dortmund – Frankfurt 2
9. Livorno – Juventus 110. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal x+1 Fiorentina – AS Roma 2
-
jano47
február 05. 22:42 (#84) | |
Toden ez 9 kétesély!
Nem tetted zárójelbe a két meg nem játszandót! -
John Doe
február 05. 22:48 (#85) |
7×2
1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover x2
4. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach x2
8. Dortmund – Frankfurt 12
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1x
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 12+1. Fiorentina – AS Roma x
Góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 0:2
2. Freiburg – Schalke 0:2
3. Hoffenheim – Hannover 0:1
12. Udinese – Napoli 1:3
13. Chelsea – Arsenal 2:2
+1. Fiorentina – AS Roma 1:1(kösz jano, hogy a múlt héten utánanéztél a találataimnak, remélem a héten feljebb kúszok a 9,10-nél)
-
Anti
február 05. 22:52 (#86) |
7×2
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2x
2. Freiburg – Schalke x2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg 2x
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x2
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1x
9. Livorno – Juventus 2x
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1x
12. Udinese – Napoli x
13. Chelsea – Arsenal 1
+1. Fiorentina – AS Roma 1Góltotó
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-2
2. Freiburg – Schalke 0-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-0
12. Udinese – Napoli 0-0
13. Chelsea – Arsenal 3-1
+1. Fiorentina – AS Roma 1-2 -
Zolee26
február 06. 00:02 (#87) |
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-3
2. Freiburg – Schalke 1-2
3. Hoffenheim – Hannover 1-1
12. Udinese – Napoli 2-2
13. Chelsea – Arsenal 2-3
+1 Fiorentina – AS Roma 0-1 -
Zolee26
február 06. 00:03 (#88) |
Jajj, sorry! Nem irtam oda hogy GÓLTOTÓ tippek!
-
andorka
február 06. 08:19 (#89) |
jó reggelt mindenkinek!
7×2
1. Bochum – Bayer Leverkusen x
2. Freiburg – Schalke 1x
3. Hoffenheim – Hannover 12
4. 1. FC Köln – Hamburg x1
5. Wolfsburg – Bayern München 12
6. Nürnberg – VfB Stuttgart x
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 12
9. Livorno – Juventus x
10. Bologna – AC Milan 21
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x
13. Chelsea – Arsenal 12+1. Fiorentina – AS Roma 1
-
jano47
február 06. 08:43 (#90) | |
Zolee26
azért jó, ha odaírod, mert, ha hiba van a tippedben.akkor jelezzük.
Ha nem írod oda, hogy a GÓLTOTÓ játékra küldted, akkor nem szólok, mert azt hiszem, hogy csak úgy küldtél egy tippet.
Tudniilik nincs tippelődoboz ahova automatikusan mennek a tippek. -
totocsoda
február 06. 09:05 (#91) |
7×2 játékra
01. Bochum – Bayer Leverkusen 2
02. Freiburg – Schalke 2x
03. Hoffenheim – Hannover 104. 1. FC Köln – Hamburg x2
05. Wolfsburg – Bayern München 2
06. Nürnberg – VfB Stuttgart 2107. Mainz – Mönchengladbach 1x
08. Dortmund – Frankfurt 1
09. Livorno – Juventus 2x10. Bologna – AC Milan 2x
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli x1
13. Chelsea – Arsenal 1+1. Fiorentina – AS Roma x
-
Izolder
február 06. 10:41 (#92) |
Góltotó
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-3
2. Freiburg – Schalke 0-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-1
12. Udinese – Napoli 1-2
13. Chelsea – Arsenal 2-0
+1. Fiorentina – AS Roma 1-0 -
otto
február 06. 10:47 (#93) |
1. Bochum – Bayer Leverkusen 21
2. Freiburg – Schalke x1
3. Hoffenheim – Hannover 1x
4. 1. FC Köln – Hamburg x2
5. Wolfsburg – Bayern München 2x
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
7. Mainz – Mönchengladbach 1
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 1
10. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 1x
12. Udinese – Napoli x2
13. Chelsea – Arsenal 2
+1 Fiorentina – AS Roma 1 -
otto
február 06. 10:48 (#94) |
Góltotó
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-0
2. Freiburg – Schalke 3-2
3. Hoffenheim – Hannover 2-2
12. Udinese – Napoli 1-2
13. Chelsea – Arsenal 2-3
+1. Fiorentina – AS Roma 1-0 -
serleghajto
február 06. 10:49 (#95) |
Góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 0:1
2. Freiburg – Schalke 2:1
3. Hoffenheim – Hannover 3-1
12. Udinese – Napoli 2-1
13. Chelsea – Arsenal 2:2
+1. Fiorentina – AS Roma 2-2 -
laca 79
február 06. 10:52 (#96) |
7×2 játékra
01. Bochum – Bayer Leverkusen 1x
02. Freiburg – Schalke 2
03. Hoffenheim – Hannover 1x04. 1. FC Köln – Hamburg x2
05. Wolfsburg – Bayern München 12
06. Nürnberg – VfB Stuttgart x07. Mainz – Mönchengladbach 12
08. Dortmund – Frankfurt 2
09. Livorno – Juventus 1x10. Bologna – AC Milan 1x
11. Internazionale – Cagliari x
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal 1+1. Fiorentina – AS Roma 2
-
laca 79
február 06. 10:55 (#97) |
Góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2:1
2. Freiburg – Schalke 0:1
3. Hoffenheim – Hannover 2:2
12. Udinese – Napoli 2-1
13. Chelsea – Arsenal 2:0
+1. Fiorentina – AS Roma 1:2 -
totocsoda
február 06. 11:02 (#98) |
o-ás játékra
01. Bochum – Bayer Leverkusen
02. Freiburg – Schalke 1
03. Hoffenheim – Hannover 204. 1. FC Köln – Hamburg 1
05. Wolfsburg – Bayern München 1
06. Nürnberg – VfB Stuttgart 107. Mainz – Mönchengladbach 2
08. Dortmund – Frankfurt 2
09. Livorno – Juventus 110. Bologna – AC Milan 1
11. Internazionale – Cagliari 2
12. Udinese – Napoli 1
13. Chelsea – Arsenal x+1. Fiorentina – AS Roma 2
-
totocsoda
február 06. 11:03 (#99) |
Góltotó játékra
1. Bochum – Bayer Leverkusen 2:2
2. Freiburg – Schalke 1:1
3. Hoffenheim – Hannover 3:112. Udinese – Napoli 2-2
13. Chelsea – Arsenal 2:1
+1. Fiorentina – AS Roma 0:2 -
NoSza20
február 06. 11:05 (#100) |
5.heti Góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-2
2. Freiburg – Schalke 0-1
3. Hoffenheim – Hannover 1-1
12. Udinese – Napoli 0-1
13. Chelsea – Arsenal 2-1
+1. Fiorentina – AS Roma 1-2 -
serleghajto
február 06. 11:18 (#101) |
góltotó:
1. Bochum – Bayer Leverkusen 0-1
2. Freiburg – Schalke 2-1
3. Hoffenheim – Hannover 3-1
12. Udinese – Napoli 2-1
13. Chelsea – Arsenal 2-2
+1. Fiorentina – AS Roma 2-2 -
timanid
február 06. 11:31 (#102) |
üdv mindenkinek!
“O”
1;1;2; 2;1;1; 2;2;1; 1;2;1;2 + 1
7×2:
2;12;1; – 2x;2;21; – 1;1;x2; – x2;1;x2;1x; + x
góltotó:
1. 1-2
2. 1-2
3. 2:1
12. 1:1
13. 2:1
14. 1:1 -
Habor
február 06. 11:45 (#103) |
1. X2
2. 2
3. 1
4. X2
5. 2
6. 2
7. 1X
8. 1X
9. X2
10.2
11.1X
12.X2
13.1
+1.X -
jano47
február 06. 11:50 (#104) |
timanidEgymás alatt áttekinthetőbb -de Te tudod…
-
Habor
február 06. 11:55 (#105) |
“0″találatos:
1
1
21
X
12
2
11
2
1
22
-
jano47
február 06. 12:09 (#106) |
A GÓLTOTÓ játékra tippet küldtek ezen a héten:Achilles,x2
adi5
Andras
Anti
Atesz
badalassi
bavesz
Benyo
Borsos8
Cefre
COPYRIGHT
davidson
euroaron
fortuna
Galaxisjack
Geszthelyi
Gyula68
Howkins
Izolder
jano47
John Doe
juannavi
kiseri
kokler
kovitoto
kovti
laca79
Lacika
luigi11
Marica
mosijatti
nesz
NoSza20
oroszi
otto
pityesz
pozsilaci
Rédei Csaba
serleghajtó
Sly
szarvas66
szcsab1
taki1984
tibor65
timanid
tippfix
Toden
totocsoda
totolaci
Tyreece
ubisonka
vaccoc
vargadalma
vorako
vtomi78
Zolee26
Zovi76
zso
ZsolesszHa küldtél tippet, de nem találod a nevedet, kérlek jelezzed!
-
jano47
február 06. 12:13 (#107) |
A 7*2esély játékba tippet küldtek ezen a héten:Achilles,x2
andorka
Andras
Anti
Atesz
badalassi
bavesz
Benyo
Borsos8
Cefre
COPYRIGHT
Darkon
fortuna
Galaxisjack
Geszthelyi
Gyula68
Habor
Hobbytotós
janipapa
jano47
John Doe
Juannavi
kokler
kovitoto
laca79
Laci2000
Lacika
luigi11
Marica
McLarenF1
Miklós
mosijatti
nesz
oroszi
pityesz
pozsilaci
PUSKA
Rédei Csaba
Ruszky
Shulcz
Sly
szarvas66
szcsab1
taki1984
tibor65
timanid
tippfix
Toden
totoboy
totocsoda
totolaci
totorobert
tovizi41
ubisonka
vlords
vorako
Zoli77
Zovi76
zsebi
zso
ZsolesszHa küldtél tippet, de nem találod a nevedet, kérlek jelezzed!
-
zso
február 06. 12:20 (#108) | |
Ha jól számoltam a 61 játékos (nem a kulcsba behelyettesítve) 7808 oszlopot “küldött játékba”, amiből 5592 egyedi oszlop van.
-
jano47
február 06. 12:27 (#109) |
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Toden ez 9 kétesély!
Nem tetted zárójelbe a két meg nem játszandót!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ -
otto
február 06. 12:37 (#110) |
…és én ???
-
jano47
február 06. 12:45 (#111) | |
Melyik listán …és én?
Ja látom már: a 7*2esélyen hiányzol.
Nem írtad a tipped fölé, hogy a játékra küldted, ezért átsikkadtam fölötte.
Pótlólag beírva! -
Marica
február 06. 12:52 (#112) | |
totocsoda! Az első mérkőzést teljesen lenulláztad. Te tudsz valamit!?
-
otto
február 06. 13:18 (#113) |
jano köszi!
már a szívverésem is leállt, ne idegesíts….
ilyen tippeket nem találni minden bokorban !
csók a csapatnak!
-
Cefre
február 06. 14:15 (#114) |
Ezen a héten 2-6-5 kulcsot játszottam meg 2 hibaponttal 16 oszlopon. Remélem az árát (800 Ft-ot) visszahozza, de persze nagyobb summa miatt se bánkódnék.
Erre az alaptippre generáltam a sorokat:
2x
2
1
1×2
2
2x
x1
1x
x12
2
1x
x2
1
x -
VIKTORIA
február 06. 14:37 (#115) |
Índulok befizetni.
Vagy dobjam be a kukába.—–
Befizetem.
1.1x
2.12
3.14.2
5.1
6.127.x2
8.12
9.x210.2
11.1x
12.1
13.x214.1
-
Maistro
február 06. 16:03 (#116) |
Sziasztok!
1. Bochum – Bayer Leverkusen X2
2. Freiburg – Schalke 2
3. Hoffenheim – Hannover 1
4. 1. FC Köln – Hamburg 2
5. Wolfsburg – Bayern München 2
6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
7. Mainz – Mönchengladbach 1X2
8. Dortmund – Frankfurt 1
9. Livorno – Juventus 2
10. Bologna – AC Milan 2
11. Internazionale – Cagliari 1
12. Udinese – Napoli 1X2
13. Chelsea – Arsenal 1X2
+1 Fiorentina – AS Roma 2 -
totocsoda
február 06. 16:58 (#117) | |
sajnos ezt elkapkodtam
de most már késő
egyébként
a 0-ás játékra
01. Bochum – Bayer Leverkusen 1 -
Maistro
február 06. 17:22 (#118) |
Azon nem lepődök meg, hogy a Schalke nem tudott nyerni, de hogy a Hamburg 1-3 ról, képes volt leikszelni az elkeserítő

Ha jön a Stuttgart és Juve, lehet egy 11-es, de még a 2700 Ft-ot se fogja visszahozni…Ilyen a Totó
-
Maistro
február 06. 17:23 (#119) |
Persze, ha a holnapi meccsek hibátlanok
-
jano47
február 06. 18:10 (#120) |
Akiknek még lehet telijük a 7*2-ön:andorka
Anti
bavesz
luigi11
mosijatti
oroszi
totorobert -
jano47
február 06. 18:18 (#121) |
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Toden utoljára szólok, hogy 7 helyett 9 2esélyt adtál meg.!
Ha az olasz kétesélyek közül kettőt javítasz fixre, akkor még elfogadom a tippet!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ -
jano47
február 06. 18:25 (#122) |
A GÓLTOTÓ-ban félidőben a legjobb tippelők:Andras = 14
bavesz = 14
pozsilaci = 14
Rédei Csaba = 14
Atesz = 13
badalassi = 13
Benyo = 13
COPYRIGHT = 13
Izolder = 13
szarvas66 = 13
szcsab1 = 13
Tyreece = 13 -
Laci2000
február 06. 18:42 (#123) | |
Szia Janó
A góltotó játékban hiányzom a listáról,a góltotó tippjeimet a 7×2 tippekkel
együtt adtam le. -
jano47
február 06. 19:03 (#124) |
Laci200 javítottam.
Egyúttal közlöm, hogy Neked is 13 pontod van félidőben. -
jano47
február 06. 19:04 (#125) |
Persze Laci2000 (bocsi) -
Darkon
február 06. 20:33 (#126) |
szelvények máris a kukában.
nagyon nem hiányzott a bemákolt stuttgarti győzelem -
luigi11
február 06. 21:07 (#127) |
Nekem sem!!!!!!!Fix X-re vettem :S:S:S:S:S:S
-
Zolee26
február 06. 23:16 (#128) |
francos Juve… 5-böl 5 volt, most 6-bol 5 lett, bár mondjuk a hibapont miatt! Kiváncsi leszek a holnapra, szerintem az Arsenal lesz a meglepetés! Lehet rossz kiindulopont, de hét közben a Hull Cityvel X-elt a Chelsea!
-
Guts
február 07. 10:54 (#129) |
Jano!
Ha valaki nem vesz részt 2 fordulóban a 10-ből, akkor azokon amiken nem játszott az beleszámít 0 ponttal az átlagába? -
jano47
február 07. 11:08 (#130) | |
GutsNem. Beküldött tippek pontszáma osztva a megjátszott hetek számával.
Vagyis , ha 8 héten tippeltél, akkor a 8 héten elért összes pont osztva 8-cal. -
Maistro
február 07. 17:06 (#131) |
Na nekem most mehet a kukába a szelvény, ezzel a Milan x-szel
-
otto
február 07. 17:36 (#132) |
Szép estét!
Ha én tehetném, közölném olykor a pillanatnyi eredményeket.
Valahogy így :1. Bochum – Bayer Leverkusen Vége 1-1
2. Freiburg – Schalke Vége 0-0
3. Hoffenheim – Hannover Vége 2-1
4. 1. FC Köln – Hamburg Vége 3-3
5. Wolfsburg – Bayern München Vége 1-3
6. Nürnberg – VfB Stuttgart Vége 1-2
7. Mainz – Mönchengladbach Vége 1-0
8. Dortmund – Frankfurt 17.30-kor!
9. Livorno – Juventus Vége 1-1
10. Bologna – AC Milan Vége 0-0
11. Internazionale – Cagliari Vége 3-0
12. Udinese – Napoli Vége3-1
13. Chelsea – Arsenal 17 óra!
+1 Fiorentina – AS Roma 20,45-kor! -
jano47
február 07. 17:44 (#133) |
Szerintem felesleges, itt mindenki megtalálja: -
otto
február 07. 17:54 (#134) |
…akkor bocs !
-
Darkon
február 07. 19:05 (#135) |
ááá már ez a fostalicska dortmund se fog nyerni.
pedig előhalásztam a szelvényeket a kukából,mert lenne egy tizesem.
persze ilyenkor nincs hibapont:) -
Darkon
február 07. 19:06 (#136) |
azért,hogy tutira menjenek közben kaptak még egyet:)
remélem igy nem lesz 13-as -
otto
február 07. 19:26 (#137) |
Frankfurt odavert
) -
Darkon
február 07. 19:56 (#138) |
egyre undoritóbb a bundesliga
-
ATB
február 07. 20:08 (#139) |
aki 10 elert ezen a heten annak grat . amugy +1 legyen kizart , ha van is az nagy mak!!!!
-
jano47
február 07. 20:25 (#140) |
A 7*2esély játék február havi első fordulójának (5.hét) eredménye:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~01 tippfix = 3 / 128
02 Borsos8 = 1 / 104
“” mosijatti = 1 / 120
“” oroszi = 1 / 120
“” pozsilaci = 1 / 120
“” totocsoda = 1 / 120
“” Zsolessz = 1 / 12008 Achilles,x2 = 0 / 112
“” andorka = 0 / 112
“” Anti = 0 / 112
“” Atesz = 0 / 112
“” COPYRIGHT = 0 / 112
“” Hobbytotós = 0 / 112
“” nesz = 0 / 112
“” totoboy = 0 / 112
“” totolaci = 0 / 112
17 bavesz = 0 / 104
“” Benyo = 0 / 104
“” Darkon = 0 / 104
“” Habor = 0 / 104
“” kovitoto = 0 / 104
“” laca79 = 0 / 104
“” Laci2000 = 0 / 104
“” Marica = 0 / 104
“” szarvas66 = 0 / 104
“” timanid = 0 / 104
“” Zoli77 = 0 / 104
28 badalassi = 0 / 96
“” fortuna = 0 / 96
“” kokler = 0 / 96
“” Lacika = 0 / 96
“” luigi11 = 0 / 96
“” Miklós = 0 / 96
“” pityesz = 0 / 96
“” Shulcz = 0 / 96
“” ubisonka = 0 / 96
“” vorako = 0 / 96
“” Zovi76 = 0 / 96
“” zso = 0 / 96
40 Gyula68 = 0 / 88
“” janipapa = 0 / 88
“” McLarenF1 = 0 / 88
“” Rédei Csaba = 0 / 88
“” Ruszky = 0 / 88
“” Sly = 0 / 88
“” szcsab1 = 0 / 88
“” totorobert = 0 / 88
“” vlords = 0 / 88
“” zsebi = 0 / 88
50 taki1984 = 0 / 81
51 Andras = 0 / 80
“” Cefre = 0 / 80
“” Galaxisjack = 0 / 80
“” Geszthelyi = 0 / 80
“” jano47 = 0 / 80
“” Juannavi = 0 / 80
“” tibor65 = 0 / 80
“” tovizi41 = 0 / 80
59 John Doe = 0 / 64
“” PUSKA = 0 / 64
61 otto = 0 / 56
Az “örökranglista” élmezőnye:
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~01 szcsab1 = 10 / 504
02 Laci78 = 6 / 208
03 tippfix = 5 / 52804 Zsolessz = 4 / 536
05 Gyula68 = 4 / 456
06 nama = 4 / 432
07 vorako = 3 / 488
08 nesz = 2 / 504
09 Benyo = 2 / 496
10 totorobert = 2 / 488
11 McLarenF1 = 2 / 464
12 Drovi21 = 2 / 408
13 Roy Keane8 = 2 / 232
14 totolaci = 1 / 520
15 Laci2000 = 1 / 512
16 bavesz = 1 / 504
“” timanid = 1 / 504
18 Borsos8 = 1 / 496
“” Juannavi = 1 / 496
20 ubisonka = 1 / 488
21 Galaxisjack = 1 / 480
“” Lacika = 1 / 480
“” pozsilaci = 1 / 480
24 szarvas66 = 1 / 472
“” totocsoda = 1 / 472
26 andorka = 1 / 464
27 otto = 1 / 416
28 Achilles,x2 = 1 / 400
29 oroszi = 1 / 376
30 mosijatti = 1 / 328
31 evryka23 = 1 / 200 -
Marica
február 07. 20:36 (#141) |
Szinte hihetetlen, hogy 7 kétesélyből nem tudok egy 10-est összehozni.
-
jano47
február 07. 20:50 (#142) |
szcsab1Ugyan nem nyertél, de ha elküldöd a postai címedet szívesen feladom a szelvényeket.
MaricaPedig most a hibapopnt se jött, úgy lett 9-esed.
-
bogábor
február 07. 21:34 (#143) |
Helló Mindenkinek!
Szerintetek a 10-es mennyit fog fizetni?
-
andorka
február 07. 23:55 (#144) |
sztem 840 ft-ot
se 13+1-es
se 13-as -
bogábor
február 08. 00:08 (#145) |
Nevetséges ez az egész..
Nem éri meg totózni..
Nem volt se 13+1, se 13-as és ilyen 840Ft-ot adnak a 10-esre..
Hülyének nézik az embereket és sajnos megtehetik.. :@ -
Gyula68
február 08. 06:46 (#146) | |
bogábor, én azon lepődtem meg,hogy ilyen “sokat” fizet a 10-es!!!!Igazából szerintem csak a Dortmund veresége volt nagyobb meglepetés!!!!
-
jano47
február 08. 08:39 (#147) |
A 7*2 játék eddigi heti nyertesei:1.hét: szcsab1 = 10 / 144
2.hét: otto = 1 / 120
3.hét: ubisonka = 1 / 112
4.hét: Laci78 = 6 / 136
5.hét: tippfix = 3 / 128 -
totolaci
február 08. 17:02 (#148) |
jano47
Nem értem a GÓLTOTÓ pontozás rám vonatkozó eredményét.Ugyanjs az elözö
héten az első helyen álltam és most ugyanúgy, mint Atesz és szarvas66 két találatot értem el. Valószinü nem vetted figyelembe tippjeimet.Kérlek nézz utána.. -
jano47
február 08. 18:29 (#149) | |
totolaciElőször is nem 2 hanem 22 pontot értél el az 5. héten. A versenyben azonban az átlagpontok szerint rangsorolunk.
A Te átlagpontod alakulása:
3.hét: 11 pont
4.hét: 34 pont
5.hét: 22 pont
~~~~~~~~~~
Össz 67 pont
Átlagpont: 67/3= 22,3 pontAtesz átlagpontja (mivel csak egyszer küldött tippet):
5.hét: 27 pont
Átlagpont: 27/1= 27 pontEzért van kikötve, hogy a 10 fordulóból legalább 8 fordulóban tippelni kell, nehogy valaki egy kiugró eredménnyel megnyerhesse a játékot.
Úgyhogy a második helyed csak átmeneti állapot.
További jó tippelést!
Szólj hozzá Te is!
