Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
dec30

Totó – 53. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 189 hozzászólás

Jól megy mostanság Crouchnak és a Tottenhamnek

Jól megy mostanság Crouchnak és a Tottenhamnek

Az utolsó és egyben a 2010-es év első hetén visszatérnek a pályára a spanyol csapatok is, így az FA-kupa mellett ezek a meccsek teszik ki az 53. hét kínálatát. Zavaróan, gyanúsan sok fix-eséllyel.

Egész jó kis meccseket toltak be az FA-kupából a szelvényre, de azért a nagyok hazai győzelmét kénytelen leszek kivenni fixre. Az mindenképp borítékolható, hogy a Manchester United sihederekkel fog kiállni a Leeds ellen, jön majd Gibson, Welbeck, Obertan meg a többiek. És lenyomják a harmadosztály listavezetőjét. A Chelsea egy osztállyal feljebb vitézkedő egyletet fogad, mint a MU, ám a Watford sem tűnik veszélyesebb ellenfélnek. Pláne idegenben, ahol az előző öt meccsből négyet elveszített a sárga-piros társulat. A Stamfordon sansztalan.
A Tottenham a negyedik helyen áll a PL-ben, Redknapp mester rácba szedte a védekezést, 447 perce nem kapott gólt a Spurs. Be is söpört tíz pontot az elmúlt négy fordulóban. A Peterborough meg a második vonal legszánalmasabb csapata, idegenben tizenkét nekifutásból sem sikerült még nyernie.

A spanyoloknál a Valencia és a Barcelona hazai diadala senki sem lepne meg, de mivel már csak egy hely maradtak a fixek között, adjuk oda a Barcának. Mi baj lehet? A katalánok megnyerték a klub vb-t is, az afrikaiak még nem utaztak el, minden stimmel, hogy lenyomják a “sárga tengeralattjárókat”, akik 1-1-5-ös idegenbeli mérleggel égetik magukat. Messi lába még nem tökéletes, lehet, hogy Pedro játszik a helyén.
A Valencia furcsa módon lebénul a Mestallában, a hét meccsükből csak kettőt nyertek meg Joaquinék, így jogos az X is.

A Villa otthon, az Arsenal idegenben esélyes, az “ágyúsok” fiataljai már számtalanszor bizonyítottak, így a londoni derbin is nekik áll a zászló. Véleményem szerint a legkényesebb, a leginkább megosztó három párharc az Atleti-Sevilla, a Zaragoza-Depor és a Boro-City. A madridiak még mindig csak a 15. helyen állnak, de senki sem lehet kétsége, hogy ezzel a játékosállománnyal a dobogóért kellene harcolniuk Agüeróéknak. Ahogy azt a Sevilla is teszi. Csapatként utóbbi jelenleg jóval előrébb jár, ám képességben nincs nagy különbség a két gárda között. Ráadásul a Vicente Calderonban lesz az összecsapás.
A Zaragozánál kénytelenek voltak az edzőcsere-megoldást választani, mert sehogy sem tud elmozdulni a csapat a kiesőhelyről. A Depor most ütősebb, érettebb focit játszik és idegenben is eredményes (4-1-2).

Primera Division tabella

A 53. hét tipposzlopa:

1. Aston Villa – Blackburn 1x
2. Middlesbrough – Manchester City 2x
3. Tottenham – Peterborough 1
4. Wigan – Hull City 1x
5. Reading – Liverpool 2x
6. Chelsea – Watford 1
7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
8. West Ham Utd. – Arsenal 2x
9. Valencia – Espanyol 1x
10. FC Barcelona – Villarreal 1
11. Atlético Madrid – Sevilla x2
12. Real Zaragoza – Deportivo x2
13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
+1 Osasuna – Real Madrid 2

2009/53. hét Eddig 50 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp
1. Aston Villa - Blackburn 73% 18% 8% 1
2. Middlesbrough - Manchester City 10% 14% 76% 2
3. Tottenham - Peterborough 96% 4% 0% 1
4. Wigan - Hull City 53% 37% 10% 1
5. Reading - Liverpool 0% 17% 83% 2
6. Chelsea - Watford 100% 0% 0% 1
7. Manchester Utd. - Leeds Utd. 90% 10% 0% 1
8. West Ham Utd. - Arsenal 6% 22% 71% 2
9. Valencia - Espanyol 82% 10% 8% 1
10. FC Barcelona - Villarreal 88% 8% 4% 1
11. Atlético Madrid - Sevilla 12% 47% 41% x
12. Real Zaragoza - Deportivo 10% 31% 59% 2
13. Mallorca - Athletic Bilbao 59% 35% 6% 1
+1. Osasuna - Real Madrid 4% 8% 88% 2



Hozzászólások
  • Firestarter december 30. 15:53 (#1) | Válaszolok

    Meg tudnátok mondani , hogy az FA kupában hány meccsen dől el a továbbjutás ?

  • kokler december 30. 15:58 (#2) | Válaszolok

    1. Aston Villa – Blackburn x
    2. Middlesbrough – Manchester City x
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1
    5. Reading – Liverpool x
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. x
    8. West Ham Utd. – Arsenal 2
    9. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla x
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    Barcelona-nak már ki kéne kapnia, itt az ideje….másnaposok lesznek a sztárok :D

  • gabry december 30. 16:19 (#3) | Válaszolok

    1. Aston Villa – Blackburn 1
    2. Middlesbrough – Manchester City 2
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1
    5. Reading – Liverpool 2
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 2
    8. West Ham Utd. – Arsenal 2
    9. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 2
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • fortuna december 30. 18:15 (#4) | Válaszolok

    Válasz

    Úgy tudom, de ne vedd készpénznek, hogy egy mérkőzésen. Döntetlen estén
    újrajátszás következik foditott felállásban.

    Üdv. FORTUNA

  • Zsolessz december 30. 18:36 (#5) | Válaszolok

    Firestarter, úgy van ahogy fortuna mondja, egy meccsen dől el, és döntetlen esetén újrajátszás következik fordított felállásban.

  • brandboy december 30. 19:20 (#6) | Válaszolok

    Úgy van ahogy fortuna ndja, annyi kiegészítéssel, ha a második is döntetlen akkor már nincs újrázás,hanem extra time, majd 11-es.

  • storm december 30. 22:43 (#7) | Válaszolok

    Köszi

  • Niki december 30. 23:02 (#8) | Válaszolok

    1. Aston Villa – Blackburn 1
    2. Middlesbrough – Manchester City 2
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1
    5. Reading – Liverpool 2
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd.1
    8. West Ham Utd. – Arsenal 2
    9. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 2
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • Zsóti december 30. 23:32 (#9) | Válaszolok

    B.U.É.K egy “0″ végjáték:

    1. Aston Villa – Blackburn = 1
    2. Middlesbrough – Manchester City = 2
    3. Tottenham – Peterborough = 2
    4. Wigan – Hull City = 1
    5. Reading – Liverpool = 2
    6. Chelsea – Watford = 2
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. = 2
    8. West Ham Utd. – Arsenal = 1
    9. Valencia – Espanyol = 1
    10. FC Barcelona – Villarreal = 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla = 2
    12. Real Zaragoza – Deportivo = x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao = 2
    +1 Osasuna – Real Madrid = 1

  • Zsolessz december 31. 00:56 (#10) | Válaszolok

    jano, én átveszem a 0 találatos játék lebonyolítását, ha még nem jelentkezett rá senki, hogy átveszi.

  • totocsoda december 31. 07:53 (#11) | Válaszolok

    Boldog Új Évet Kivánok Mindenkinek!

  • jano47 december 31. 08:18 (#12) | Ez egy válasz erre: #10 | Válaszolok

    :o Zsolessz

    Ámen!

  • oroszi december 31. 09:34 (#13) | Válaszolok

    “0″

    1. Aston Villa – Blackburn 2
    2. Middlesbrough – Manchester City 1
    3. Tottenham – Peterborough 2
    4. Wigan – Hull City 2
    5. Reading – Liverpool 1
    6. Chelsea – Watford 2
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 2
    8. West Ham Utd. – Arsenal 1
    9. Valencia – Espanyol 2
    10. FC Barcelona – Villarreal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 2
    +1 Osasuna – Real Madrid 1

  • timanid december 31. 10:39 (#14) | Ez egy válasz erre: #10 | Válaszolok

    Én pedig az “üresjárat” alatt kiprobálnám ezt a játékot is.

    B.U.É.K.! mindenkinek!

  • 40tonnas december 31. 10:41 (#15) | Válaszolok

    1. Aston Villa – Blackburn 1
    2. Middlesbrough – Manchester City x
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1
    5. Reading – Liverpool x
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    8. West Ham Utd. – Arsenal 1
    9. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla x
    12. Real Zaragoza – Deportivo x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    A City meg a Pool szerintem ixszel, az Arsenal cumizni fog a csikókkal, mert a kalapács lesúlyt! A MU is megszenved, a Barcával együtt, de azért nyernek. A Chelsea, Valencia, Real Madrid trió magabiztos győzelmet arat!
    ÉN PEDIG NYEREK 4MISIT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Buék!

  • Gyula68 december 31. 11:30 (#16) | Válaszolok

    Szinte egész évben játszottunk ,akkor most miért ne?
    9/2:
    1. Aston Villa – Blackburn 12
    2. Middlesbrough – Manchester City x2
    3. Tottenham – Peterborough 1x
    4. Wigan – Hull City 12
    5. Reading – Liverpool x2
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    8. West Ham Utd. – Arsenal 12
    9. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1x
    11. Atlético Madrid – Sevilla x2
    12. Real Zaragoza – Deportivo x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    +1 Osasuna – Real Madrid 2
    “0″-ás:x,1,2,-x,1,2-2,x,2,-2,1,1,x,-1
    GÓÓÓÓL totó:
    3.Tottenham-Peter 2:0 6.Chelsea-Watford +:0 7.MU-Leeds 2:1 10.Barca-Villarreal 3:0 11.A.Madrid-Sevilla 1:1 12.Zaragoza-Depor 0.0
    SOKKAL SZERENCSÉSEBB,JÓ MEGÉRZÉSEKKEL TELI(!!!!) ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN TOTÓS TÁRSNAK!

  • Rédei Csaba december 31. 12:11 (#17) | Válaszolok

    2
    2
    1

    2
    1
    1

    1
    1
    1

    1
    1
    1
    1

    2

    :)

  • omis55 december 31. 13:05 (#18) | Válaszolok

    A 53. hét tipposzlopa:

    1. Aston Villa – Blackburn 1
    2. Middlesbrough – Manchester City 2
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1x
    5. Reading – Liverpool 2
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    8. West Ham Utd. – Arsenal 2
    9. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla x2
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • omis55 december 31. 13:09 (#19) | Válaszolok

    Istentől áldott boldog új esztendőt mindegyikőnknek!

  • jano47 december 31. 13:09 (#20) | Válaszolok

    BUÉK*2010*BUÉK*2010*BUÉK*2010*BUÉK*2010*BUÉK*2010*BUÉK

    :o Ha minden jól megy, akkor rövidesen jön az új GÓLTOTÓ.
    Addig is minden szerencsejáték kedvelőnek és szeretteinek nyereményáldásban gazdag, örömteli, H1N1-mentes Új Évet kívánok.

    BUÉK*2010*BUÉK*2010*BUÉK*2010*BUÉK*2010*BUÉK*2010*BUÉK

  • fortuna december 31. 13:55 (#21) | Válaszolok

    Üdv. Mindenkinek !

    Látszatra nagyon könnyű ez a hét, ezért az a megérzésem, hogy néhány helyen
    alaposan kifordul a papirforma !

    Az angoloknál a FA kupa midenekfelett, ezért senki nem adja könnyen a bőrét !

    Ennek ellenére valószínű lesz telitalálat, mert 4 – 5 országos fixet azért ki lehet venni, ami hozza is magát.

    A spanyolok is okozhatnak 1 – 2 meglepetést, így egy telitalálattal azért már
    szép összeget lehet kasszálni.

    MINDENKINEK KIVÁNOK SIKERÉLMÉNYEKBEN, NYEREMÉNYEKBEN GAZDAGABB BOLDOG ÚJÉVET !!

    FORTUNA

  • fortuna december 31. 14:05 (#22) | Válaszolok

    53. hét

    0 találat

    01. x
    02. 1
    03. 2
    04. x
    05. 1
    06. 2
    07. 2
    08. 1
    09. x
    10. 2
    11. 1
    12. 2
    13. 1
    + 1 1

  • totorobert december 31. 14:34 (#23) | Válaszolok

    53.hét “0″-s megpróba :

    01.Villa – B’burn…X
    02.’boro – City….1
    03.Spurs – P’brough…X

    04.Latics – Hull…X
    05.Reading – Pool…X
    06.Chelsea – Wattford…X

    07.MU – Leeds…X
    08.West Ham – Arsenal…1
    09.Valencia – Espanyol…2

    10.Barca – Villareal…2
    11.Atletico – Sevilla…X
    12.Zaragoza – Depor…1
    13.Mallorca – Bilbabo…X

    +1.Osasuna – Real…1

  • jano47 december 31. 14:46 (#24) | Válaszolok

    :D Mielőtt belemerülünk az előzetes áldomás gyakorlásba, egy gyors, de megfontolt tippsor:

    01. Aston Villa – Blackburn (1)
    02. Middlesbrough – Manchester City (2x)
    03. Tottenham – Peterborough (1)
    04. Wigan – Hull City (12)
    05. Reading – Liverpool (2x)
    06. Chelsea – Watford (1)
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. (1x)
    08. West Ham Utd. – Arsenal (2x)
    09. Valencia – Espanyol (1x)
    10. FC Barcelona – Villarreal (1x)
    11. Atlético Madrid – Sevilla (2x)
    12. Real Zaragoza – Deportivo (2x)
    13. Mallorca – Athletic Bilbao (x)
    +1 Osasuna – Real Madrid (2)

  • jano47 december 31. 14:49 (#25) | Válaszolok

    :D A “0″ találatos versenyhez:

    01. Aston Villa – Blackburn (2)
    02. Middlesbrough – Manchester City (1)
    03. Tottenham – Peterborough (2)
    04. Wigan – Hull City (x)
    05. Reading – Liverpool (1)
    06. Chelsea – Watford (2)
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. (2)
    08. West Ham Utd. – Arsenal (1)
    09. Valencia – Espanyol (2)
    10. FC Barcelona – Villarreal (2)
    11. Atlético Madrid – Sevilla (1)
    12. Real Zaragoza – Deportivo (1)
    13. Mallorca – Athletic Bilbao (2)
    +1 Osasuna – Real Madrid (1)

  • bavesz december 31. 15:44 (#26) | Válaszolok

    A 53. hét tippek csak, úgy megszokásból.!!!!!

    1. Aston Villa – Blackburn 1x
    2. Middlesbrough – Manchester City 2x
    3. Tottenham – Peterborough 1x
    4. Wigan – Hull City 1x
    5. Reading – Liverpool 2x
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    8. West Ham Utd. – Arsenal 2x
    9. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 21
    12. Real Zaragoza – Deportivo 21
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    Mindenkinek!!!
    Szerencsés Boldog Új Esztendőt Kivánok !!!!!!

  • Zsolessz december 31. 17:25 (#27) | Válaszolok

    a 0 találatos játék újrainduljon vagy folytatjuk ott ahol jano abbahagyta?

  • tippfix december 31. 17:40 (#28) | Válaszolok

    Zsolessz!

    Szerintem kezdjük újra, tiszta lappal. Végül is új év van! Vagyis még nincs majd csak lesz éjféltől! :)

  • tippfix december 31. 17:49 (#29) | Válaszolok

    “0″

    1. Aston Villa – Blackburn x
    2. Middlesbrough – Manchester City 1
    3. Tottenham – Peterborough x
    4. Wigan – Hull City 2
    5. Reading – Liverpool x
    6. Chelsea – Watford 2
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. x
    8. West Ham Utd. – Arsenal 1
    9. Valencia – Espanyol 2
    10. FC Barcelona – Villarreal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1
    12. Real Zaragoza – Deportivo x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 2
    +1 Osasuna – Real Madrid x

    Itt ragadom meg az alkalmat, hogy utólag is gratuláljak a JANO vezette maszek játék minden résztvevőjének, különösen a győztes NESZ-nek. Szép volt! És külön köszönet a felajánlásért!

    Az olal minden tagjának és a szerkesztőknek is nyerő szelvényekben gazdag, NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!

  • Rédei Csaba december 31. 18:11 (#30) | Válaszolok

    egy gyors 0-találatos

    1. Aston Villa – Blackburn x
    2. Middlesbrough – Manchester City 1
    3. Tottenham – Peterborough 2
    4. Wigan – Hull City x
    5. Reading – Liverpool 1
    6. Chelsea – Watford 2
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 2
    8. West Ham Utd. – Arsenal x
    9. Valencia – Espanyol 2
    10. FC Barcelona – Villarreal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla x
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 2
    +1 Osasuna – Real Madrid x

    Boldog Új Évet Minden Tippelőnek!

  • Ghastly december 31. 20:21 (#31) | Válaszolok

    Sziasztok!
    Milyen újonnan induló játékokra lehet számítani 2010-ben?:)
    Szívesen kipróbálnám magamat!:)
    Üdv

  • Zsolessz január 01. 03:19 (#32) | Válaszolok

    Szerintem is induljon újra a 0 találatos játék, én is így gondoltam :D Jövő héten indul akkor. B.Ú.É.K.

  • Howkins január 01. 10:23 (#33) | Válaszolok

    Sziasztok!

    Először is mindenkinek SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok!!!

    Tippjeim a hétvégére:

    1. Aston Villa – Blackburn 1x
    2. Middlesbrough – Manchester City 12
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1x
    5. Reading – Liverpool 2x
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 12
    8. West Ham Utd. – Arsenal 2x
    9. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 2x
    12. Real Zaragoza – Deportivo x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    Kell hogy legyen valami meglepetés, mert ez így elég sima hétnek tűnik… szerintem a Valencia nem biztos hogy megveri az Espanyolt, és a Liverpool, Manchester City győzelmében sem lennék biztos, de majd meglátjuk…

  • Ruszky január 01. 11:11 (#34) | Válaszolok

    ’0′ találat:

    1. Aston Villa – Blackburn 2
    2. Middlesbrough – Manchester City 1
    3. Tottenham – Peterborough 2
    4. Wigan – Hull City 2
    5. Reading – Liverpool 1
    6. Chelsea – Watford 2
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 2
    8. West Ham Utd. – Arsenal 1
    9. Valencia – Espanyol 2
    10. FC Barcelona – Villarreal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 2
    +1 Osasuna – Real Madrid 1

  • Toden január 01. 13:12 (#35) | Válaszolok

    01. Aston Villa – Blackburn x2
    02. Middlesbrough – Manchester City 2
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City 12
    05. Reading – Liverpool 2
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal x2
    09. Valencia – Espanyol 12
    10. FC Barcelona – Villarreal x2
    11. Atlético Madrid – Sevilla 12
    12. Real Zaragoza – Deportivo x2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 12
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • ubisonka január 01. 13:35 (#36) | Válaszolok

    B.Ú.É.K. mindenkinek….

    01. Aston Villa – Blackburn 1x
    02. Middlesbrough – Manchester City 2x
    03. Tottenham – Peterborough 1x
    04. Wigan – Hull City 1x
    05. Reading – Liverpool 2x
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal x2
    09. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla x2
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid x

    Előre a pénzhegy tetejére!!!!!!!!

  • Rudy 17 január 01. 15:01 (#37) | Válaszolok

    01. Aston Villa – Blackburn Rovers x1
    02. Middlesbrough – Manchester City 2x
    03. Tottenham Hotspur – Peterborough 1
    04. Wigan Athletic – Hull City x1
    05. Reading – Liverpool 21
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester United – Leeds United 1
    08. West Ham United – Arsenal 2
    09. Valencia – Espanyol 21
    10. FC Barcelona – Villareal x1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 21
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 12
    +1. Osasuna – Real Madrid 2x

  • Andras január 01. 15:52 (#38) | Válaszolok

    BUÉK
    01. Aston Villa – Blackburn (12)
    02. Middlesbrough – Manchester City (21)
    03. Tottenham – Peterborough (1)
    04. Wigan – Hull City (1x)
    05. Reading – Liverpool (2x)
    06. Chelsea – Watford (1)
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. (1)
    08. West Ham Utd. – Arsenal (2x)
    09. Valencia – Espanyol (12)
    10. FC Barcelona – Villarreal (1)
    11. Atlético Madrid – Sevilla (21)
    12. Real Zaragoza – Deportivo (2x)
    13. Mallorca – Athletic Bilbao (1x)
    +1 Osasuna – Real Madrid (2)

    A “0″ találatos versenyhez:
    01. Aston Villa – Blackburn (2)
    02. Middlesbrough – Manchester City (1)
    03. Tottenham – Peterborough (1)
    04. Wigan – Hull City (x)
    05. Reading – Liverpool (2)
    06. Chelsea – Watford (1)
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. (1)
    08. West Ham Utd. – Arsenal (x)
    09. Valencia – Espanyol (2)
    10. FC Barcelona – Villarreal (1)
    11. Atlético Madrid – Sevilla (1)
    12. Real Zaragoza – Deportivo (2)
    13. Mallorca – Athletic Bilbao (x)
    +1 Osasuna – Real Madrid (2)

    Góltoto
    02. Middlesbrough – Manchester City (1:0)
    08. West Ham Utd. – Arsenal (2:0)
    09. Valencia – Espanyol (1:0)
    11. Atlético Madrid – Sevilla (1:1)
    12. Real Zaragoza – Deportivo (+:0)
    13. Mallorca – Athletic Bilbao (+:0)

  • juannavi január 01. 16:22 (#39) | Válaszolok

    01. Aston Villa – Blackburn (12)
    02. Middlesbrough – Manchester City (12)
    03. Tottenham – Peterborough (1)
    04. Wigan – Hull City (1x)
    05. Reading – Liverpool (x2)
    06. Chelsea – Watford (1)
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. (1x)
    08. West Ham Utd. – Arsenal (21)
    09. Valencia – Espanyol (1)
    10. FC Barcelona – Villarreal (1x)
    11. Atlético Madrid – Sevilla (2x)
    12. Real Zaragoza – Deportivo (1x)
    13. Mallorca – Athletic Bilbao (1)
    +1 Osasuna – Real Madrid (2)

    A “0″ találatos versenyhez:
    01. Aston Villa – Blackburn (x)
    02. Middlesbrough – Manchester City (x)
    03. Tottenham – Peterborough (2)
    04. Wigan – Hull City (2)
    05. Reading – Liverpool (1)
    06. Chelsea – Watford (2)
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. (2)
    08. West Ham Utd. – Arsenal (x)
    09. Valencia – Espanyol (2)
    10. FC Barcelona – Villarreal (2)
    11. Atlético Madrid – Sevilla (1)
    12. Real Zaragoza – Deportivo (2)
    13. Mallorca – Athletic Bilbao (2)
    +1 Osasuna – Real Madrid (1)

    Góltoto
    02. Middlesbrough – Manchester City (3:1)
    08. West Ham Utd. – Arsenal (1:2)
    09. Valencia – Espanyol (2:1)
    11. Atlético Madrid – Sevilla (2:3)
    12. Real Zaragoza – Deportivo (2:1)
    13. Mallorca – Athletic Bilbao (3:1)

  • luigi11 január 01. 16:39 (#40) | Válaszolok

    Boldog Új Évet Kívánók mindenkinek!!!!!

    1. Aston Villa – Blackburn 1X
    2. Middlesbrough – Manchester City 2X
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1X
    5. Reading – Liverpool 2
    6. Chelsea – Watford 1X
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd.1
    8. West Ham Utd. – Arsenal 2X
    9. Valencia – Espanyol 1X
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 2X
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1X
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 12
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    “0″találat:

    1. Aston Villa – Blackburn 2
    2. Middlesbrough – Manchester City 1
    3. Tottenham – Peterborough 2
    4. Wigan – Hull City 2
    5. Reading – Liverpool 1
    6. Chelsea – Watford 2
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd.2
    8. West Ham Utd. – Arsenal 1
    9. Valencia – Espanyol 2
    10. FC Barcelona – Villarreal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao X
    +1 Osasuna – Real Madrid 1

    GÓLTOTÓ:

    3. Tottenham – Peterborough +:1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd.2:1
    9. Valencia – Espanyol 2:1
    10. FC Barcelona – Villarreal +0
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1:2
    +1 Osasuna – Real Madrid 1:+

  • tovizi41 január 01. 19:34 (#41) | Válaszolok

    Boldog Új Évet Kívánók mindenkinek,sok-sok nyereményt!!!!!

    1. Aston Villa – Blackburn 12
    2. Middlesbrough – Manchester City 21
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 12
    5. Reading – Liverpool 2x
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd.1
    8. West Ham Utd. – Arsenal 2X
    9. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 12
    11. Atlético Madrid – Sevilla 21
    12. Real Zaragoza – Deportivo X2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • timanid január 01. 19:39 (#42) | Válaszolok

    Egy “0″ találatos teszt:

    01. Aston Villa – Blackburn Rovers 2
    02. Middlesbrough – Manchester City 1
    03. Tottenham Hotspur – Peterborough 2
    04. Wigan Athletic – Hull City 2
    05. Reading – Liverpool 1
    06. Chelsea – Watford 2
    07. Manchester United – Leeds United 2
    08. West Ham United – Arsenal x
    09. Valencia – Espanyol 2
    10. FC Barcelona – Villareal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla x
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 2
    +1. Osasuna – Real Madrid 1

  • badalassi január 01. 20:30 (#43) | Válaszolok

    9*2

    1. Aston Villa – Blackburn 1
    2. Middlesbrough – Manchester City x2
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1x
    5. Reading – Liverpool 2x
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1x
    8. West Ham Utd. – Arsenal 1x
    9. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla x2
    12. Real Zaragoza – Deportivo x2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 12
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    góltotó:

    1. Aston Villa – Blackburn 2-1

    7. Manchester Utd. – Leeds Utd +-1

    5. Reading – Liverpool 0-1

    +1 Osasuna – Real Madrid 0-+

    10. FC Barcelona – Villarreal +-0

    9. Valencia – Espanyol 2-1

    B.U.É.K. MINDEN TOTÓS KOLLÉGÁNAK!

  • fortuna január 01. 20:40 (#44) | Válaszolok

    Üdv. Mindenkinek !

    53. hét 9 x 2

    01. 12
    02. x2
    03. 1
    04. 12
    05. x2
    06. 1
    07.. 1
    08. x2
    09. 12 /kockázatos ! /
    10. 1
    11. x2
    12. 1x
    13. x2
    +1 2

  • Miklós január 01. 21:53 (#45) | Válaszolok

    Szia Jano és a Többiek,

    szerintetek erre a hétre is kapunk Helpert?

  • jano47 január 01. 22:06 (#46) | Válaszolok

    :o Szerintem igen,csak késik egy napot a Szilveszter miatt. :D

  • John Doe január 01. 22:20 (#47) | Válaszolok

    csapó 1:

    1. Aston Villa – Blackburn 12
    2. Middlesbrough – Manchester City 1x
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 12
    5. Reading – Liverpool 12
    6. Chelsea – Watford 1x
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    8. West Ham Utd. – Arsenal x2
    9. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 12
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • Miklós január 01. 22:36 (#48) | Válaszolok

    Kinek a tippje a legmegbízhatóbb a statisztika alapján?
    Ki érez rá a legjobban általában?

  • jano47 január 01. 23:34 (#49) | Válaszolok

    7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2

    :o 7*2 ESÉLYES JÁTÉK kis tétben játszó totós társaknak

    A beküldött kétesélyes tippeknél minden esetben az első helyen megadott tipp kerül az 1-esek és a 2. helyen megadott tipp kerül a 2-esek helyére.
    A 7*2 esély játék 1 hibapontos bontása, melybe behelyettesítem a beküldött tippeket a következő.
    (A játék élesben 800Ft-ba kerül)

    1/1,1,1,1,1,1,1,1,2,2,2,2,2,2,2,2
    2/1,1,1,1,2,2,2,2,1,1,1,1,2,2,2,2
    3/1,1,2,2,1,1,2,2,1,1,2,2,1,1,2,2
    4/1,2,1,2,1,2,1,2,1,2,1,2,1,2,1,2
    5/1,2,2,1,1,2,2,1,2,1,1,2,2,1,1,2
    6/1,2,2,1,2,1,1,2,1,2,2,1,2,1,1,2
    7/1,2,1,2,2,1,2,1,2,1,2,1,1,2,1,2

    Fontos, hogy a beküldött alaptippben 7 db 2esély legyen megjelölve.
    Küldhetitek a megszokott 9*2 esélyes varit is, csak tegyétek zárójelbe azt a két 2. helyen álló tippet, amit nem játszanátok meg a 7*2 esély játékban. Pl.:
    Milan-Lazio 1(x) (az x-et nem veszem figyelembe)
    Bari-Bologna x(2) (a 2-est nem veszem figyelembe)

    Pontozás:

    Csak 10 találattól jár pont, a variációval elért összes nyertes oszlop után, a következők szerint:

    1 pont: 10 találatos oszloponként
    3 pont: 11 találatos oszloponként
    7 pont: 12 találatos oszloponként
    15 pont: 13 találatos oszloponként
    +3 pont: csak telitalálat esetén az eltalált +1 eredményért

    Az összeadott pontszámok adják a heti végleges pontszámot.

    A játék tartama (kellő érdeklődés esetén): 2010. 1. héttől-21. hétig és 31. héttől 51. hétig tart.
    Havonta a legjobbnak feladok egy 800Ft-os 7*2 kétesélyes, 1 hibapontos, előzőekben ismertetett varit a saját tippjével. Az esetleges nyeremény teljes egészében Őt illeti, melyet átutalással küldök el részére.

    Sok sikert kívánok az új játékhoz mindenkinek.

    7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2—7*2

  • jano47 január 01. 23:49 (#50) | Válaszolok

    :o Próbatipp a 7*2 esély játékhoz:

    01. Aston Villa – Blackburn 1
    02. Middlesbrough – Manchester City 2x
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City 12
    05. Reading – Liverpool 2x
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 2x
    09. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 2x
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • Zsolessz január 02. 02:23 (#51) | Válaszolok

    Ez a 7×2 még nehezebb mint a 9×2, itt már 6 fixet kell eltalálni. 4-et is alig bírok, nemhogy 6-ot :D
    Mellesleg mit kap a győztes?

  • Andras január 02. 07:23 (#52) | Válaszolok

    BUÉK! 7*2
    01. Aston Villa – Blackburn (1x)
    02. Middlesbrough – Manchester City (2x)
    03. Tottenham – Peterborough (1)
    04. Wigan – Hull City (1x)
    05. Reading – Liverpool (2)
    06. Chelsea – Watford (1)
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. (1)
    08. West Ham Utd. – Arsenal (2x)
    09. Valencia – Espanyol (1)
    10. FC Barcelona – Villarreal (1)
    11. Atlético Madrid – Sevilla (2x)
    12. Real Zaragoza – Deportivo (2x)
    13. Mallorca – Athletic Bilbao (1x)
    +1 Osasuna – Real Madrid (2)

  • Vaszil január 02. 08:27 (#53) | Válaszolok

    BÚÉK! 7×2 tippek:

    01. Aston Villa – Blackburn 1x
    02. Middlesbrough – Manchester City 2
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City 1x
    05. Reading – Liverpool 2
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 21
    09. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 2x
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • jano47 január 02. 08:35 (#54) | Ez egy válasz erre: #51 | Válaszolok

    :o Zsolessz !!!

    Olvasd végig.

  • Benyó január 02. 09:36 (#55) | Válaszolok

    7*2

    01. Aston Villa – Blackburn 1x
    02. Middlesbrough – Manchester City 21
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City 12
    05. Reading – Liverpool 2x
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 2
    09. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 12
    12. Real Zaragoza – Deportivo 21
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    9*2

    01. Aston Villa – Blackburn 1x
    02. Middlesbrough – Manchester City 21
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City 12
    05. Reading – Liverpool 2x
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 2x
    09. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 12
    12. Real Zaragoza – Deportivo 21
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    0 találat

    01. Aston Villa – Blackburn 2
    02. Middlesbrough – Manchester City x
    03. Tottenham – Peterborough 2
    04. Wigan – Hull City x
    05. Reading – Liverpool 1
    06. Chelsea – Watford 2
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 2
    08. West Ham Utd. – Arsenal 1
    09. Valencia – Espanyol 2
    10. FC Barcelona – Villarreal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla x
    12. Real Zaragoza – Deportivo x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 2
    +1 Osasuna – Real Madrid 1

    góltotó

    03. Tottenham – Peterborough 3-1
    06. Chelsea – Watford +-0
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 3-1
    09. Valencia – Espanyol 1-0
    10. FC Barcelona – Villarreal 2-0
    +1 Osasuna – Real Madrid 1-3

  • Borsos8 január 02. 09:39 (#56) | Válaszolok

    01. Aston Villa – Blackburn (1x)
    02. Middlesbrough – Manchester City (2x)
    03. Tottenham – Peterborough (1)
    04. Wigan – Hull City (x1)
    05. Reading – Liverpool (2)
    06. Chelsea – Watford (1)
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. (1)
    08. West Ham Utd. – Arsenal (2x)
    09. Valencia – Espanyol (1)
    10. FC Barcelona – Villarreal (1)
    11. Atlético Madrid – Sevilla (12)
    12. Real Zaragoza – Deportivo(2x)
    13. Mallorca – Athletic Bilbao (1x)
    +1 Osasuna – Real Madrid (2)

    BUÉK!

  • Habor január 02. 09:50 (#57) | Válaszolok

    9×2 tippek:

    1. Aston V.-Blackburn 1X
    2. Middlesbrough-M.City 2
    3. Tottenham-Peterborough 1
    4. Wigan-Hull 1X
    5. Reading-Liverpool 2
    6. Chelsea-Watford 1
    7. M.United-Leeds 1X
    8. West Ham-Arsenal X2
    9. Valencia-Espanyol 1X
    10.Barcelona-Villarreal 1X
    11.Atl.Madrid-Sevilla X2
    12.Zaragoza-Deportivo X2
    13.Mallorca-Atl.Bilbao 1X
    +1.Osasuna-Real M. 2

  • Habor január 02. 09:54 (#58) | Válaszolok

    Góltotó:

    2. Middlesbrough-M.City 0:2
    3. Tottenham-Peterborough 4:0
    5. Reading-Liverpool 0:3
    6. Chelsea-Watford 3:1
    8. West Ham-Arsenal 1:2
    12.Zaragoza-Deportivo 2:2

  • Habor január 02. 09:55 (#59) | Válaszolok

    “0″ találatos:

    2
    1
    2

    2
    1
    2

    2
    1
    2

    2
    X
    1
    2

    1

  • Habor január 02. 09:58 (#60) | Válaszolok

    B Ú É K ! mindenkinek.

    Tipikusan olyan hét amikor a holtbiztos országos fixeket háromesélyre kell venni és a többit megpróbálni fixre venni.

  • zso január 02. 10:07 (#61) | Válaszolok

    7*2 teszt:

    01. Aston Villa – Blackburn 12
    02. Middlesbrough – Manchester City 2
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City 1x
    05. Reading – Liverpool x2
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1x
    08. West Ham Utd. – Arsenal x2
    09. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1x
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao x2
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • totocsoda január 02. 10:17 (#62) | Válaszolok

    7*2

    01. Aston Villa – Blackburn 1
    02. Middlesbrough – Manchester City 2x
    03. Tottenham – Peterborough 1

    04. Wigan – Hull City 1x
    05. Reading – Liverpool 2
    06. Chelsea – Watford 1

    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 2x
    09. Valencia – Espanyol 1x

    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 2x
    12. Real Zaragoza – Deportivo x2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x

    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    9*2

    01. Aston Villa – Blackburn 12
    02. Middlesbrough – Manchester City 2x
    03. Tottenham – Peterborough 1x

    04. Wigan – Hull City 1x
    05. Reading – Liverpool 2
    06. Chelsea – Watford 1

    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 2x
    09. Valencia – Espanyol 1x

    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 2x
    12. Real Zaragoza – Deportivo x2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x

    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    0 találat

    01. Aston Villa – Blackburn 2
    02. Middlesbrough – Manchester City 1
    03. Tottenham – Peterborough 2

    04. Wigan – Hull City x
    05. Reading – Liverpool 1
    06. Chelsea – Watford 2

    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 2
    08. West Ham Utd. – Arsenal 1
    09. Valencia – Espanyol 2

    10. FC Barcelona – Villarreal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 2

    +1 Osasuna – Real Madrid 1

  • otto január 02. 10:30 (#63) | Válaszolok

    BUÉK !

    *

    01. Aston Villa – Blackburn 12
    02. Middlesbrough – Manchester City 21
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City 1x
    05. Reading – Liverpool x2
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1x
    08. West Ham Utd. – Arsenal x1
    09. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1x
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • vorako január 02. 11:05 (#64) | Válaszolok

    7*2

    01. Aston Villa – Blackburn 1
    02. Middlesbrough – Manchester City 2x
    03. Tottenham – Peterborough 1

    04. Wigan – Hull City 1x
    05. Reading – Liverpool 2x
    06. Chelsea – Watford 1

    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 2x
    09. Valencia – Espanyol 1

    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1x
    12. Real Zaragoza – Deportivo x2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x

    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • Howkins január 02. 11:09 (#65) | Válaszolok

    Szerintem lesz éredeklődés a 7*2-es játékra is, király ötletnek tartom :)
    Teszek is egy próbát:

    01. Aston Villa – Blackburn 1
    02. Middlesbrough – Manchester City 12
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City 1x
    05. Reading – Liverpool x2
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 2
    09. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 12
    12. Real Zaragoza – Deportivo 12
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • bavesz január 02. 11:12 (#66) | Válaszolok

    01. Aston Villa – Blackburn 1x
    02. Middlesbrough – Manchester City 2x
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City 1x
    05. Reading – Liverpool 2
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 2x
    09. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 2x
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid x

    7×2 Sok sikert mindenkinek 2010-ben !!!

  • Marica január 02. 11:21 (#67) | Válaszolok

    Mindenkinek BUÉK!
    Néhány hétig nehezen jutok gépközelbe, de úgy látom, hogy a tippelés a régi mederben folyik tovább.
    9*2
    01. Aston Villa – Blackburn 1
    02. Middlesbrough – Manchester City 1x
    03. Tottenham – Peterborough 1

    04. Wigan – Hull City 12
    05. Reading – Liverpool 2x
    06. Chelsea – Watford 1

    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal x2
    09. Valencia – Espanyol 1x

    10. FC Barcelona – Villarreal 1x
    11. Atlético Madrid – Sevilla 12
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x

    +1 Osasuna – Real Madrid 2
    Góltotó:
    9*2

    01. Aston Villa – Blackburn 2-1-
    02. Middlesbrough – Manchester City 2-1
    06. Chelsea – Watford 3-0
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd.2-0
    10. FC Barcelona – Villarreal 2-1
    +1 Osasuna – Real Madrid 1-3

  • nama január 02. 11:24 (#68) | Válaszolok

    janó47!

    Amit a 49. hozzászólásnál írtál totókulcs az nem 2 hibapontos?

  • John Doe január 02. 11:26 (#69) | Válaszolok

    7×2

    01. Aston Villa – Blackburn 12
    02. Middlesbrough – Manchester City x1
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City 1
    05. Reading – Liverpool 2
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 21
    08. West Ham Utd. – Arsenal 12
    09. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1x
    11. Atlético Madrid – Sevilla 21
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • jano47 január 02. 11:36 (#70) | Ez egy válasz erre: #68 | Válaszolok

    :o nama !!!

    Ez a 2 hibapontos vari (350Ft):

    1/1,1,2,1,1,1,1
    2/1,1,2,1,1,2,1
    3/1,2,1,2,2,1,2
    4/2,1,1,2,2,2,2
    5/2,1,2,1,1,1,1
    6/2,2,1,1,2,2,2
    7/2,2,2,2,1,2,1

  • fortuna január 02. 11:44 (#71) | Válaszolok

    Akkor kezdjük !

    7 x 2

    01. 1
    02. x2
    03. 1
    04. 12
    05. x2
    06. 1
    07. 1
    08. x2
    09. 1
    10. 1
    11. x2
    12. 1x
    13. x2
    + 1 2

  • nama január 02. 11:54 (#72) | Válaszolok

    janó47!

    Az 1 hibapontos kulcs nem azt jelenti , hogy minden variációhoz képest 2 eltérés van?

    pl:
    1111……
    1111……
    1111…..
    1122…..
    1122…..
    1212…..
    1212…..

  • jano47 január 02. 11:55 (#73) | Válaszolok

    :o Elnézést, az előbb vízszintesen írtam az oszlopokat.

    1/1,1,1,2,2,2,2
    2/1,1,2,1,1,2,2
    3/2,2,1,1,2,1,2
    4/1,1,2,2,1,1,2,
    5/1,1,2,2,1,2,1
    6/1,2,1,2,1,2,2
    7/1,1,2,2,1,2,1,

  • Rédei Csaba január 02. 11:55 (#74) | Válaszolok

    7 x 2

    01. Aston Villa – Blackburn x2
    02. Middlesbrough – Manchester City 2x
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City x2
    05. Reading – Liverpool x2
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1x
    08. West Ham Utd. – Arsenal 21
    09. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1x
    12. Real Zaragoza – Deportivo x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • jano47 január 02. 11:56 (#75) | Ez egy válasz erre: #72 | Válaszolok

    :o Az 1 hibapont azt jelenti, hogy ha minden mérkőzést eltalálsz az alaptippeden, akkor legalább 1 db 12-esed van.

  • jano47 január 02. 11:58 (#76) | Válaszolok

    :o Értelemszerűen a 2 hibapont azt jelenti, hogyha minden mélrkőzést eltalálsz az alaptippeden akkor legalább 1 db 11-esed van.
    Te nem kevered a hibapontos bontást a vezetéses játékkal?

  • nama január 02. 12:00 (#77) | Válaszolok

    köszi a segítséget, már értem.

  • Galaxisjack január 02. 12:02 (#78) | Válaszolok

    1. Aston Villa – Blackburn 1
    2. Middlesbrough – Manchester City 2
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1
    5. Reading – Liverpool 2
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd.1
    8. West Ham Utd. – Arsenal 2
    9. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla x
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • Galaxisjack január 02. 12:05 (#79) | Válaszolok

    7 x 2

    01. Aston Villa – Blackburn x1
    02. Middlesbrough – Manchester City 2x
    03. Tottenham – Peterborough 1
    04. Wigan – Hull City x1
    05. Reading – Liverpool x2
    06. Chelsea – Watford 1
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 2
    09. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1x
    12. Real Zaragoza – Deportivo x2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • fortuna január 02. 12:27 (#80) | Válaszolok

    Üdv. MINDENKIT

    Sajnos tényként lehet megállapítani, hogy a hatalmas nyereséggel dolgozó
    Szerencsejáték Felügyelet a fogadókat egyre jobbban romló szinvonalon szolgálja ki. Ma direkt azért mentem több kilómétert Nemzeti Sportért, hogy
    friss információkat kapjak a FA kupa fordulóról. Erre kaptam egy nagyon gyenge szinvonalon megírt példányt nagy fényképekkel ! / annak a helyét már megírni ! / Természetes 125.- Ft helyett 135.- Ft / A FA kupáról kiemeli LINCOLN CITY : BOLTON mérkőzést, amely a fogadók szemszögéől érdektelen !

    30 – 40 évvel ezelőtt 36 Ft -ért vettem egy zöld borítású 253 oldalas totókulcs könyvet, amely 417 egy, kettő és háromhibás variációt tartalmaz,
    valamint vezetéses játékot. Valószínű azóta többször is kiadták jóval drágábbban, változatlan formában, mert szellemi tevékenységet nem igényelt, de profitot hozott ! Tudom hozzá kell szokni ehhez a világhoz, ma erről szól minden !
    FORTUNA

  • jano47 január 02. 12:37 (#81) | Válaszolok

    :o Kedves fortuna változik a világ!

    Fekete L. László 1988-ban kiadott Totókulcsok könyvében még 10 oszlop 50 Ft-ba került a mai 500 Ft-tal szemben. ;)

  • Bátraké a szerencse január 02. 12:38 (#82) | Válaszolok

    1.—-1x
    2.—-x2
    3.—-1

    4.—-12
    5.—-x2
    6.—-1

    7.—-1
    8.—-x2
    9.—-1

    10.—1
    11.—12
    12.—12
    13.—12

    14.——–2
    Az az érzésem,hgy papirforma hét lesz.

  • Achilles,x2 január 02. 12:51 (#83) | Válaszolok

    Megkésve bár,de törve nem..9×2 esély:):):)
    1. Aston Villa – Blackburn 1x
    2. Middlesbrough – Manchester City x2
    3. Tottenham – Peterborough 12
    4. Wigan – Hull City 12
    5. Reading – Liverpool x2
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd.1
    8. West Ham Utd. – Arsenal 12
    9. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1x
    12. Real Zaragoza – Deportivo x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 12
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • andorka január 02. 13:08 (#84) | Válaszolok

    1. Aston Villa – Blackburn 12
    2. Middlesbrough – Manchester City 1
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 12
    5. Reading – Liverpool x1
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd.1x
    8. West Ham Utd. – Arsenal 21
    9. Valencia – Espanyol x2
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla x1
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    +1 Osasuna – Real Madrid x

    A 7×2-re küldeném

    BÚÉK minden totós kollégának!

  • badalassi január 02. 13:12 (#85) | Válaszolok

    Na erről a 7*2- ről lemaradtam, de nagyon tetszik!!!

    7*2

    1. Aston Villa – Blackburn 1
    2. Middlesbrough – Manchester City x2
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1
    5. Reading – Liverpool 2x
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1x
    8. West Ham Utd. – Arsenal 1x
    9. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla x
    12. Real Zaragoza – Deportivo x2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 12
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

  • pityesz január 02. 13:17 (#86) | Válaszolok

    Boldog Új, 13+1- ben gazdag Évet Kívánok Mindenkinek!!
    Pityesz vagyok, és szeretnék az idén csatlakozni hozzátok, ha engeditek!

    9 x 2

    01. Aston Villa – Blackburn 1x
    02. Middlesbrough – Manchester City 1x
    03. Tottenham – Peterborough 1x
    ——————————————————-
    04. Wigan – Hull City 2
    05. Reading – Liverpool 21
    06. Chelsea – Watford 1
    ——————————————————-
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal x2
    09. Valencia – Espanyol 1
    ——————————————————-
    10. FC Barcelona – Villarreal 1x
    11. Atlético Madrid – Sevilla 2x
    12. Real Zaragoza – Deportivo 2x
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1x
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    7 x 2

    01. Aston Villa – Blackburn 1x
    02. Middlesbrough – Manchester City 1x
    03. Tottenham – Peterborough 1x
    ——————————————————-
    04. Wigan – Hull City 2
    05. Reading – Liverpool 2
    06. Chelsea – Watford 1
    ——————————————————-
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal x2
    09. Valencia – Espanyol 1
    ——————————————————-
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla x2
    12. Real Zaragoza – Deportivo x2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 12
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    0 találat

    01. Aston Villa – Blackburn 2
    02. Middlesbrough – Manchester City 2
    03. Tottenham – Peterborough 2
    ——————————————————-
    04. Wigan – Hull City x
    05. Reading – Liverpool x
    06. Chelsea – Watford x
    ——————————————————-
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. x
    08. West Ham Utd. – Arsenal 1
    09. Valencia – Espanyol x
    ——————————————————-
    10. FC Barcelona – Villarreal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1
    13. Mallorca – Athletic Bilbao x
    +1 Osasuna – Real Madrid x

    7×2 Különösen tetszik mert ezt játszom évek óta kicsit megerősítve.

    Vez 13 12 11 10 %
    0 7 0.8
    1 1 3 4 5.4
    2 1 3 4 16.4
    3 1 3 4 21.8
    3 1 7 5.4
    4 1 3 4 21.8
    4 1 7 5.4
    5 1 3 4 16.4
    6 1 3 4 5.4
    7 1 7 0.8

  • fortuna január 02. 13:35 (#87) | Válaszolok

    ÜDV. MINDENKIT !

    Ha valaki tudja az 1. hét műsorát, írja meg, köszönettel venném. Természetes a sport minden szombati számában közöni szokta, ma ez sem volt benn !

    FORTUNA

  • amigo január 02. 13:39 (#88) | Válaszolok

    Boldog Új Évet az oldal minden látogatójának és a szerkesztő(k)nek!

    Látom a válság ide is elért, a játék már csak 7×2-es! :D

    7 x 2

    01. Aston Villa – Blackburn 12
    02. Middlesbrough – Manchester City x2
    03. Tottenham – Peterborough 1
    ——————————————————-
    04. Wigan – Hull City 1x
    05. Reading – Liverpool 2
    06. Chelsea – Watford 1
    ——————————————————-
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1
    08. West Ham Utd. – Arsenal 2
    09. Valencia – Espanyol 1x
    ——————————————————-
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla x2
    12. Real Zaragoza – Deportivo 12
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    ——————————————————-
    +1 Osasuna – Real Madrid 2

    0 találat

    01. Aston Villa – Blackburn x
    02. Middlesbrough – Manchester City 1
    03. Tottenham – Peterborough x
    ——————————————————-
    04. Wigan – Hull City 2
    05. Reading – Liverpool 1
    06. Chelsea – Watford 2
    ——————————————————-
    07. Manchester Utd. – Leeds Utd. 2
    08. West Ham Utd. – Arsenal 1
    09. Valencia – Espanyol 2
    ——————————————————-
    10. FC Barcelona – Villarreal 2
    11. Atlético Madrid – Sevilla 1
    12. Real Zaragoza – Deportivo 1
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 2
    ——————————————————-
    +1 Osasuna – Real Madrid 1

  • jano47 január 02. 13:46 (#89) | Válaszolok

    :o amigo !!!
    Ez nem a válság jele, sőt a választék bővülése. :D
    Gondolom olvastad a 49. hozzászólásomban a beharangozót! Ez nem az a játék, hanem azon felül egy új játék.
    A szerkesztőség kompetenciája, hogy mikor indítja a 9*2-t, a két játék nem übereli egymást.
    Nem árt egy kis változatosság.

  • John Doe január 02. 13:49 (#90) | Válaszolok

    úgy érzem, hogy vagy szinte teljesen papír lesz, vagy “foghatatlan”

    így kettő darab két kétesélyes kombi szelvénnyel játszom csak, mert ugye az esélyt meg kell adni :)

    egy kalappal mindenkinek!!!

  • jano47 január 02. 13:49 (#91) | Ez egy válasz erre: #87 | Válaszolok

    :o fortuna !!!

    Itt megtalálod:

    https://bet.szerencsejatek.hu/Info/wtoto.aspx?type=0

  • amigo január 02. 13:55 (#92) | Válaszolok

    értem én jano :)

  • jano47 január 02. 13:55 (#93) | Válaszolok

    :o amigo csak 6 kétesélyt adtál meg,persze nincs jelentősége, mert ez a hét csak próbajáték.

  • Zsolessz január 02. 14:11 (#94) | Válaszolok

    7×2-es próba:

    1. Aston Villa – Blackburn 1
    2. Middlesbrough – Manchester City 2
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 1X
    5. Reading – Liverpool 2X
    6. Chelsea – Watford 1
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 12
    8. West Ham Utd. – Arsenal 12
    9. Valencia – Espanyol 1
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla X2
    12. Real Zaragoza – Deportivo X2
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1X
    +1 Osasuna – Real Madrid X

  • Gyula68 január 02. 14:21 (#95) | Válaszolok

    7/2 PRÓBA
    *

    1. Aston Villa – Blackburn 12
    2. Middlesbrough – Manchester City x2
    3. Tottenham – Peterborough 1
    4. Wigan – Hull City 12
    5. Reading – Liverpool 2
    6. Chelsea – Watford 1x
    7. Manchester Utd. – Leeds Utd. 1x
    8. West Ham Utd. – Arsenal 2
    9. Valencia – Espanyol 1x
    10. FC Barcelona – Villarreal 1
    11. Atlético Madrid – Sevilla X1
    12. Real Zaragoza – Deportivo X
    13. Mallorca – Athletic Bilbao 1
    +1 Osasuna – Real Madrid X

  • amigo január 02. 14:45 (#96) | Ez egy válasz erre: #93 | Válaszolok

    jól kezdem :)
    az ötödikhez odabigyesztenél egy 1-est, köszi

  • jano47 január 02. 14:46 (#97) | Ez egy válasz erre: #96 | Válaszolok

    :o Oké!

  • Rédei Csaba január 02. 16:54 (#98) | Válaszolok

    félidőben
    Aston-Blackburn:2-0
    Wigan-Hull:0-1
    Tottenham-Peterb.:1-0
    M,brough-M-City:0-1

  • Rédei Csaba január 02. 17:56 (#99) | Válaszolok

    eddig erősen papírforma :)

  • Maistro január 02. 18:00 (#100) | Válaszolok

    4/4 papír, most jöhetne egy Pool x, és egy Atletico siker

  • ATB január 02. 18:20 (#101) | Válaszolok

    eddig papír !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Maistro január 02. 19:08 (#102) | Válaszolok

    Na a Pool a félidőben x, de a Valencia fix 1-en van, hajrá :)

  • Zsolessz január 02. 19:56 (#103) | Válaszolok

    Hát a Valencia csak begyötört egy gólt a 93.percben, ha ez így megy tovább, megint lósz@rt sem fog fizetni :D

  • Howkins január 02. 20:03 (#104) | Válaszolok

    Naná, hogy a Valencia a 93. percben szerez gólt, simán kivettem 0-0-ra lehet ezért… :)
    Így legalább az ötödik fix is megvan :)

  • Howkins január 02. 20:04 (#105) | Válaszolok

    Bízom benne, hogy a Liverpool döntetlent játszik

  • Howkins január 02. 20:09 (#106) | Válaszolok

    végre valami :D

  • Maistro január 02. 20:12 (#107) | Válaszolok

    Megvan a Pool x, de simán lehetett x2-re venni, ez még kevés kell az Atletico siker :D

  • Maistro január 02. 20:18 (#108) | Válaszolok

    Mondjuk lehet itt még kavarodás, holnap neccesebb meccsek vannak sokkal..
    (Barca persze, hogy vezet :) )

  • dux január 02. 20:18 (#109) | Válaszolok

    Ha végig papirforma lesz, kb. mennyit fizet a 10-es,11-es?
    Már örültem a Valencia X-nek, erre jött a 93. perc :(

  • Maistro január 02. 20:23 (#110) | Válaszolok

    40 Ft-ot kb

  • Zsolessz január 02. 20:36 (#111) | Válaszolok

    Azért a Barcelona nyerjen. Majd más meglepi lesz, de ne a Barcelona legyen az :D

  • fortuna január 02. 20:39 (#112) | Válaszolok

    Üdv. MINDENKIT !

    Akkor megmondom, hogy 10 találatért egy doboz cigarettát sem adnak !

    Már nem tud úgy alakulni a műsor,amiért jól fizessen a totó.

    CHELSEA, MU, ARSENAL papír, esetleg az ARSENAL lehet necces.

    Mi marad ? Az utólsó három spanyol meccs. Itt lehet meglepetés, de 1 – 2
    döntetlen lesz benne, esetleg egy kettes

    Szerettem volna optimistább információt adni, de inkább a realizmus felé hajlok!

    FORTUNA

  • Maistro január 02. 20:40 (#113) | Válaszolok

    Arsenal x-szeljen és hozza a Depor :P
    Ha az Atletico-Sevilla meccset valamelyik megnyeri, akkor még hibátlanul várom a holnapot, aztán majd jön a pofáraesés :D

  • fortuna január 02. 21:26 (#114) | Válaszolok

    Kedves Janó !

    Kösz az információt, legalább már a jövő héten töröm a fejemet.

    FORTUNA

  • Maistro január 02. 22:01 (#115) | Válaszolok

    Ott az első hibás fix, csak x a Barca…

  • AkinhoCFC január 02. 22:07 (#116) | Válaszolok

    Barca X… elmehetnek a pi….ba,
    amatőr banda:@:@ Messi nélkül már nem is tudnak legyőzni egy Villarealt, ráadásul otthon, tiszta szégyen…:@:@

  • Zsolessz január 02. 22:20 (#117) | Válaszolok

    Elég baj, hogy nem tudott nyerni a Barcelona :S Már telim nem lesz… Nagyon bízok Vadóczékba, hogy valahogy leverik a köcsög realt, úgy mint tavaly.

  • jano47 január 03. 08:12 (#118) | Válaszolok

    :o A 7*2 próbajátékra tippet küldő 20 próbálkozó közül egy csak egy legény maradt a gáton.
    “Zso”-nak eddig 8-ból 8 találata van, s egy oszlopon még lehet telije.
    Gratulálok!

  • Howkins január 03. 08:51 (#119) | Válaszolok

    Maistro!

    A Barca x-et eltaláltad? Szerencsémre az egyik szelvényen döntelenre vettem :D Az Atletico is csak talált egy gólt az utolsó utáni percben tegnap :) Nekem mindegy volt, a Sevillara tettem, egy darabig jó is lett volna de ilyen gólt nem lehet kapni…
    Eddig ez ment csak el, remélem az angoloknál marad a papír, a Mallorca behúzza, a Depor pedig kikap Zaragozában :)

  • zso január 03. 09:44 (#120) | Ez egy válasz erre: #118 | Válaszolok

    Akkor ez pusztán vakszerencse, mert ha jól számoltam, “otto” is 8/8 találatnál jár, esetleg mások is.
    Ezzel együtt tetszik a játék, köszönjük és jó egészséget, sok türelmet “Jano47″!

  • Howkins január 03. 10:13 (#121) | Válaszolok

    Jano47!

    Leírnád röviden, hogy mi az a “vezetéses játék” mert ezt nem ismerem?
    Előre is köszönöm a választ!

  • jano47 január 03. 10:21 (#122) | Ez egy válasz erre: #120 | Válaszolok

    :o zso !!!

    Olvasd el figyelmesebben a kiírást! ;)
    Nem az alaptippek játszanak, hanem a közölt variba behelyettesített kombináció 16 oszlopa.
    Mivel a variáció 1 hibapontos, így egyedül Neked van 8-asod.
    ottonak bejött az 1 hibapont, így csak 12-ese lehet, eddig 4 oszlopon.
    Lehet, hogy mások is így állnak, de a vége a lényeg: a 10-esek, 11-esek 12-esek és 13-asok száma, szorozva hozzájuk rendelt értékekkel. :)

  • jano47 január 03. 10:25 (#123) | Ez egy válasz erre: #121 | Válaszolok

    :o Howkins !!!

    A Menüben kattints a Totó-suli-ra és mindent megtudsz két szakértő játékosunk jóvoltából.

  • Howkins január 03. 10:44 (#124) | Válaszolok

    Köszi Jano47!

    Máris nézem :)

  • fortuna január 03. 14:55 (#125) | Válaszolok

    Üdv. Mindenkit !

    Ha a MU 1 félidei eredmény marad, úgy a nyeremény prognózisomat tisztelettel
    visszavonom ! Ez hasonlít a MU : B ESIKTAS BL meccshez !

    FORTUNA

  • Miklós január 03. 15:43 (#126) | Válaszolok

    Sziasztok,

    a vezetékes játékot én is elolvastam, egy kukkot sem értek belőle…na mindegy…

    Tud valaki olyan oldalt, ahol az összes meccset látni lehet?

    Az eredmények.com-on nincsen fent a fele sem…?

    Segítségeteket előre is köszönöm.

  • ATB január 03. 15:55 (#127) | Válaszolok

    MU -nak is VEGE!

  • andorka január 03. 16:00 (#128) | Válaszolok

    legalább döntetlen lehetett volna a MU, aki ezt a meccset kettesre húzta,hát marha nagy mákja van

  • Zsolessz január 03. 16:02 (#129) | Válaszolok

    Szerencsére kikapott a mu. Jó h 12-be raktam. Ha lesz legalább egy tizesem, már többet fog fizetni :D

  • dux január 03. 16:02 (#130) | Válaszolok

    FA kupa: http://news.bbc.co.uk/sport2/hi/football/8438039.stm
    Spanyol: http://sportgeza.hu/futball/eredmenyek/liga/la_liga/2009/

  • timanid január 03. 16:04 (#131) | Válaszolok

    Miklós:

    http://futbol24.com/f24_livenow/LiveNow.html

  • Maistro január 03. 16:21 (#132) | Válaszolok

    Sziasztok. A telinek lőttek, 10-12 szerintem egész jól fog fizetni :)

  • Miklós január 03. 16:23 (#133) | Válaszolok

    Köszönöm!

  • Galaxisjack január 03. 16:36 (#134) | Válaszolok

    http://www.livescore.com/

  • Maistro január 03. 16:59 (#135) | Válaszolok

    Howkins!
    Nem találtam el a Barca x-szet, azt fix 1-re vettem, de az Atletico-t 1-2 re :)
    Nyerjen a Depor :P

  • Miklós január 03. 17:03 (#136) | Válaszolok

    Már várom az 1. hetet!

    Vissza megszokott Bundesligához és az Olasz A-hoz!

    Hajrá!:)

  • jano47 január 03. 17:07 (#137) | Ez egy válasz erre: #136 | Válaszolok

    :o Miklós !!!

    Akor csalódni fogsz, mert az 1. hét műsora angol és olasz mérkőzésekből áll.

  • Miklós január 03. 17:10 (#138) | Válaszolok

    Oh, mikor lesz fent?
    Remélem Premier Liga…!
    Már keresem az Szerencsejáték Zrt. oldalán…

  • Miklós január 03. 17:15 (#139) | Válaszolok

    Hát, érdekes…
    ez a hét után…
    mármint az angolokra gondolok…
    hajrá, hajrá!

  • Miklós január 03. 17:19 (#140) | Válaszolok

    First Round! Go!

    01 Arsenal – Everton Premier Liga
    02 Birmingham – Manchester Utd. Premier Liga
    03 Wigan – Aston Villa Premier Liga
    04 Liverpool – Tottenham Premier Liga
    05 Roma – Chievo Olasz A
    06 Internazionale – Siena Olasz A
    07 Bologna – Cagliari Olasz A
    08 Fiorentina – Bari Olasz A
    09 Genoa – Catania Olasz A
    10 Livorno – Parma Olasz A
    11 Napoli – Sampdoria Olasz A
    12 Palermo – Atalanta Olasz A
    13 Udinese – Lazio Olasz A
    +1 Juventus – Milan Olasz A

  • Maistro január 03. 17:54 (#141) | Válaszolok

    Hát ez nagyon kemény lesz :D

  • nama január 03. 18:06 (#142) | Válaszolok

    Van olyan aki a West Ham-re tett?
    Lassan már az is kérdéses lesz hogy lesz-e 12-s a totón.

  • Maistro január 03. 18:11 (#143) | Válaszolok

    Na kezd elmenni a 10-es is…
    Arsenal x2-n van, Depor 0-0 gyanús eddig

  • nama január 03. 18:17 (#144) | Válaszolok

    én is a 10-re hajtók :(
    nekem Arsenal X,2 Depor X,2 Mallorca 1,X

  • piqet január 03. 18:22 (#145) | Válaszolok

    Én 1-re vettem a west ham-et,de már mindegy,mert csak 9-em lehet. A Zaragoza nyerni fog szerintem.Ha jól emlékszem tavaly is ilyenkor játszottak és akkor is ez volt a felállás.1-0 lett a vége.Bár akkor az erőviszonyok is mások voltak.A mu-leeds meccset meg 1-1-re vettem a góltotón,úgyhogy az is elment.Erősen gondolkozok,hogy abbahagyom a totózást.Inkább játszok hatos lottót,azon már egyszer volt ötösöm,a totón még sosem nyertem annyit….Ide is igaz,hogy annak nagyobb az esélye,akinek sok pénze van a játékra.Vagy rohadt nagy mák kell,hogy a 14 meccs 3 esélyeiből eltalálod az összes helyes tippet.És ahhoz képest lószart se fizet ami 13 találat alatt van.Szóval kezd elmenni a kedvem az egésztől….De nem akarom a ti kedveteket is elvenni,néha azért majd benézek,max feladok két hasábot 100-ért a játék kedvéért oszt annyi….Na hajrá mindenkinek!

  • nama január 03. 18:53 (#146) | Válaszolok

    csak megvan a Depor X, és az Arsenal is!!!!!!!!!!!!!!!!:)

  • Maistro január 03. 18:56 (#147) | Válaszolok

    Az Arsenal egyenlített, innen már csak nem kapnak ki…
    Ha a Mallorca-Bilbao 1 vagy x akkor megvan a 10-es, de kétlem, hogy visszahozná a rárakott 4800 Ft-ot

  • nama január 03. 18:58 (#148) | Válaszolok

    Maistro!
    Én úgyan úgy vagyok mint te, csak 1750ft-t kell visszahoznia

  • Maistro január 03. 19:03 (#149) | Válaszolok

    Az valószínű meglesz, bár a fene tudja, teli biztos nem lesz, és a 13-as is erősen kétséges nekem, meglátjuk :)

  • gyuri bátya január 03. 19:11 (#150) | Válaszolok

    piqet és társai !
    Egy összehasonlítás a totó esélyekhez:
    A lehetséges kimenetelek száma (kerekítve) 1,5 millió oszlop.
    Ha képzeletben minden oszlopot 1 méternek veszel,akkor 1500 km-nek felel meg.
    Tehát képzeletben az 1500 km-es autópályán minden játékos kifeszít egy 10-100 méteres(500-5000 Ft,10-100 oszlop) “mentőponyvát” amelybe a repülőgépről kiugró ejtőernyős(13 találat) landolni fog…Ennyit az esélyekről.
    Lehet latolgatni a szélsebességet,ernyő átmérőjét stb.
    Annyiban demokratikus hogy mindenki oda helyezi a képzeletbeli ponyváját ahová akarja..
    Röviden:részt kell venni a játékban de kis pénzzel,mert a gond nem játék.
    Önuralom kell ide is mint sok más dologhoz.
    A Szerencsejáték zrt pedig….
    Janó és mások is biztos tudják:a 80-as években hetente 8 millió oszlop lett hetente befizetve ,5FT/oszlop= 40M Ft./hét
    Jelenleg 800 ezer oszlop x 50 Ft/oszlop= 40MFT
    Igazán kreatív változás.
    A kis ember nem tud egy 6-7 kétesélyt egyenesbe befizetni.
    A “manegament” munkája bravúr a javából.
    A 100 misit az okosságukért nyilván felveszik (év/fő)
    Tehát csak kis pénzzel gyerekek…
    Mindenkinek Boldog Új Évet !

  • piqet január 03. 19:27 (#151) | Válaszolok

    Akkor én max lepkehálóval kapkodom majd el az “ejtőernyősöket” ezentúl…..

  • Howkins január 03. 19:29 (#152) | Válaszolok

    A 13+1 valószínű bent marad többek között a Barca és az MU miatt. Aki ezeket egy szelvényen eltalálta, megspékelve még a Poollal és az Atletico győzelmével az meg is érdemli a nagy a lét.
    Úgy néz ki a Mallorca az utolsó esélyem, hogy legyen egy tizesem, de én nem adom fel, a foci azért valamelyest kézzel foghatóbb mint a számhúzogatós szerencsejátékok és legalább van izgalom is benne. Meg persze idegeskedés is gazdagon :)
    Góltotót viszont többet nem játszom az is biztos, akkor már tényleg inkább a hatos lottó…

  • Maistro január 03. 19:33 (#153) | Válaszolok

    A legszebb kis téttel, nagyot nyerni! Kérdés kinek mi számít kis tétnek :)
    Azért most nem esne rosszul, ha szépen fizetne a 10-es, kell hozzá még egy Mallorca x

  • Maistro január 03. 19:34 (#154) | Válaszolok

    Ha nyer a Bilbao 12-es se lesz :D :D:D

  • Howkins január 03. 19:43 (#155) | Válaszolok

    Én max 2000 Ft-os téttel játszom, többet nem vagyok hajlandó rááldozni.
    A tizesnek is örülnék, mert jó ideje ehhez sem volt szerencsém…ez most meglehet bár amilyen pocsék ez a Mallorca is, tuti hogy leikszelnek :)

  • andorka január 03. 19:55 (#156) | Válaszolok

    Howkins

    Ez a pocsék Mallorca 7 hazai meccséből 7-et nyert, a gólaránya pedig 20 rúgott, 3 kapott gól

    De azért bírnám, ha nyerne a Bilbaó, mert én már kiszálltam az elején….

    Talán nem lenne telis.

  • Maistro január 03. 19:59 (#157) | Válaszolok

    Telis??
    Már rég elment a 13 as is…
    Amúgy igaz a Mallorca parádézik otthon, bár ez a mostani felállása kicsit sem meggyőző :)

  • John Doe január 03. 20:02 (#158) | Válaszolok

    szerintem lesz teli a végén

  • Howkins január 03. 20:13 (#159) | Válaszolok

    Andorka

    Én a meccsen nyújtott teljesítményére értettem hogy pocsék, a hazai 7/7-es mutatójával tisztában vagyok, épp ezért vettem ki egyesre :)
    Szerencsére már vezetnek, maradjon is így

  • Howkins január 03. 20:16 (#160) | Válaszolok

    Hozzátenném hogy a Barca mutatója is hasonló volt, mégsem tudtak nyerni

  • Howkins január 03. 20:24 (#161) | Válaszolok

    jól van 2-0, mindent visszaszívtam :D

  • fortuna január 03. 20:37 (#162) | Válaszolok

    JELENTKEZEM !

    13 találat az lesz ! A + 1 akkor elmehet, ha az OSASUNA megveri a REALT ?

    Nem valószínű ez a szcenárió.

    Üdv. FORTUNA

  • nama január 03. 20:55 (#163) | Válaszolok

    fortuna!

    szerintem nem lesz teli, de 13-s sem.
    Liverpool-Manchester-Barca hármasból szerintem mindenki hibázott legalább egyet, de szerintem a többség kettőt

  • Maistro január 03. 21:03 (#164) | Válaszolok

    Létezik olyan ember, aki egy szelvényen megtette, hogy kikap a MU és x-szel a Barca Fortuna? :)
    Ha létezik, akkor vagy össze-vissza rakott, vagy nagyon sok pénze van…

  • nama január 03. 21:05 (#165) | Válaszolok

    piqet!

    a totó a pénz játéka, kis pénz kis játék, nagy pénz nagy játék
    én hétköznap összenyerem a tippmixen a pénzt és hétvégén azt teszem fel, így biztos nem megyek minuszba, ha pedig nem érzem a totó meccseket, akkor hétvégén is tippmix és akkor következő héten többől gazdálkodom

  • nama január 03. 21:08 (#166) | Válaszolok

    Maistro!

    inkább sok pénze van, de lehet hogy látnok vagy ő vette meg a meccseket

  • John Doe január 03. 21:10 (#167) | Válaszolok

    tyuhéj :) a próba 7×2-ben szerény 10 találat az alaptippem, de jött a hibapont, így a szokásos kilences

    szerintem lesz teli, továbbra is ez a véleményem, valakinek jól kezdődik az év, még jó hogy csak négyszázért játszottam

  • AkinhoCFC január 03. 21:12 (#168) | Válaszolok

    van egy 10esem xD remélem fizetni fog vmit…

  • Maistro január 03. 21:21 (#169) | Válaszolok

    A Barcát meglehetett tenni végülis nagy nehezen 1X-re, és a Manchestert is a Leeds múltját, és a harmadosztályban mutatott teljesítményét figyelembe véve, de a 2-es sansztalan volt fogadási szempontból…
    Fizessen 5 ezret a 10 es és nem leszek elégedetlen :D

  • jano47 január 03. 21:25 (#170) | Válaszolok

    :o A 7*2esélyes próbajáték végeredménye:

    zso/ 1/ 120
    Vorako/ 1/ 120
    Galaxisjack/ 1/ 120

    jano47/ 1/ 112
    Zsolessz/ 0/ 120
    Benyó/ 0/ 112
    Howkins/ 0/ 112
    John Doe/ 0/ 112
    Rédei Csaba/ 0/ 112
    Gyula68/ 0/ 112
    Borsos/ 0/ 104
    otto/ 0/ 104
    badalassi/ 0/ 104
    Andras/ 0/ 96
    Vaszil/ 0/ 96
    totocsoda/ 0/ 96
    bavesz/ 0/ 96
    amigo/ 0/ 96
    andorka/ 0/ 88
    pityesz/ 0/ 72

    At első szám (továbbiakban alapszám) a 10, 11, 12, 13 és +1-ért járó pontok összesítése, ennek alapján dől el havonta az elsőség.
    A második szám (továbbiakban segédszám) az egy játék 16 oszlopán lévő összes találat száma. Ez alapján döl el majdan a holtverseny.
    Remélem kedvet csináltam a játékhoz!
    Jövő héten indulunk élesben, akkor majd kiderül.

  • fortuna január 03. 21:39 (#171) | Válaszolok

    KEDVES MAISTRÓ !

    RÁTAPINTOTTÁL a LÉNYEGRE ! SOK PÉNZZEL JÁTSZÓK SZÉP SZÁMMAL VANNAK !

    Igaz, a totójáték lényege kis pénzzel sokat nyerni . Nyilván ide türelem kell,és a fixek hibátlan kiválasztása. Nem árt ha egy – két meglepetést fixen megérez az ember !

    Nekem az a bajom, hogy mániákusan keresem a meglepetést, igy az óvatos duhajok mindig előbbre tartanak. Pl : most MALLORCA : ATL.ILBAÓ x2 !

    Van egy statisztikai mérőszám amit a JANÓ is tud, amelyből következtetni lehet
    a telitalálat valószinűsitésére.

    Üdv. FORTUNA

  • piqet január 03. 21:47 (#172) | Válaszolok

    nama! Ezzel nem mondtál újat! :) Minden szerencsejátékra igaz,nem csak a totóra.Csak az a bosszantó,amilyen elosztásba az szrt kiosztja a nyereményeket. Én x-re vettem a + meccset,a héten az egyik barátomnak mondtam,hogy a barca és a real meccseket érzem fix x-re.Ebből a barca bejött,remélem a real sem fog nyerni.

  • caozu január 03. 21:51 (#173) | Válaszolok

    Nekem lett 3 darab 10-esem és 1 darab 11-esem. Sajnos 11 találatos oszlopba ManUTD. 1-es, a Pool meg 2es. Pedig Liverpoolt x2 re vettem. Na mind1. Sok szerencsét, de rem nem lesz +1es, meg 13as se.

  • piqet január 03. 21:51 (#174) | Válaszolok

    Amúgy honnan tudod,hogy érzed-e a totó meccseket? Mert szerintem mindenki úgy van vele,hogy érzi,aztán hét végén kiderül,hogy nem jól érezte…
    Persze ha bejön egy meglepetés amit megérzett annak örül az ember,de általában kevesebbet érez meg jól ahhoz,hogy sokat nyerjen.De azért vannak kivételek…

  • fortuna január 03. 21:54 (#175) | Válaszolok

    KEDVES JANÓ !

    NEM nagyon izgat húsz nevet soroltál fel, én 9 találatot értem el és egyáltalán nem szerepelek ! Igaz néhányan 11 találatig jutottak, de van aki csak 8 találatot
    ért el.

    BOCS ha rfosszul szóltam. FORTUNA

  • Maistro január 03. 21:55 (#176) | Válaszolok

    Fortuna!

    Nekem pedig az a hibám, hogy nem merem behúzni sokszor a megérzéseimet, amikor nagyobb téttel játszok… Nem egyszer buktam már emiatt, Tippmixen 200 ból nyertem 20 ezret, 3-4es oddsokkal, ugyanazokat a meccseket a Totón papírra vettem…
    Aki nem mer az nem is nyer, ez az örök igazság :)

  • Radics13 január 03. 21:58 (#177) | Válaszolok

    Sziasztok!
    Már elég régen nem írtam ide,meg a lapot is régen láttam,talán ezután több időm lesz rá:)

    Nekem is lett 1db 11 ,meg 1db 10-es-em,bár szerintem nem fizet valami sokat.MU sajna 1-esbe volt,meg depor 2-esbe,többi jött.

  • jano47 január 03. 22:08 (#178) | Ez egy válasz erre: #175 | Válaszolok

    :o fortuna !!!

    Nem szóltál rosszul, sőt köszi. Elsikkadtam a tipped fölött, tanulság: ezután minden szombaton 12 óra után leközlöm a tippet küldők névsorát, hogy a hasonló eseteket elkerüljem.
    Egyébként gyorsan beírtalak értékelő progiba, az eredményed: 0/104

  • fortuna január 03. 22:15 (#179) | Válaszolok

    KÖSZ. JANÓ !

    SEMMI PROBLÉMA. EZ csak egy jó szórakozás.

    ÜDVÖZÖL : FORTUNA

  • Miklós január 03. 23:05 (#180) | Válaszolok

    Sziasztok,

    mint mindenhol az életben itt is energiákról van szó, rezgésekről…most nem akarok itt egy könyvet írni, rengeteg spirituális könyv van erről a témáról…a pénznek is van egy rezgése, mennyiségtől függően…az embernek is, még a széknek is…

    A lényeg, hogy most nem hallgattam a belső hangomra, 9*2-öt akartam feladni, a feladás napján lehúztam két x-et, mert sajnáltam a pénzt rá…az Pooltól, meg a Barcától…csak a Leeds ment volna el…ennyit erről!

    Üdv.: Erdélyi Miklós

  • Radics13 január 03. 23:53 (#181) | Válaszolok

    Találat Darab Nyeremény
    13+1 0 0
    13 1 3 231 710
    12 58 41 790
    11 1185 2 045
    10 11695 345

  • fortuna január 04. 08:14 (#182) | Válaszolok

    Üdvözlet !

    Elég volt az, hogy REÁL nem nyert ahhoz , hogy ne legyen teli ! Kb erre
    számitottam. Így érdemesebb lesz a következő hétre odafigyelni.

    Fortuna

  • andorka január 04. 09:04 (#183) | Válaszolok

    middlesbrough 1, man.u. 1x, valencia x2, barcelona 1, zaragoza 1

    ezek a meccsek mentek el a 7×2-ben

    Az a baj,hogy ebből az 5 meccsből 2 db kétesély is elvérzett

    Janó!

    Az eheti 7×2-es játékot ide írjam majd be,vagy elküldjem mailban?

  • Hobbytotós január 04. 10:59 (#184) | Válaszolok

    Kedves Janó!

    Örömmel üdvözlöm az általad meghirdetett 9*2 játékot, mert én élesben is ezt szoktam játszani egy hibaponttal és nem nagy sikerrel. Kérdésem, hogy kell-e rá külön jelentkezni, vagy elegendő ezen az oldalon eszerint tippelni.

    Üdv. és BUÉK

  • Hobbytotós január 04. 11:01 (#185) | Válaszolok

    Bocsánat, elírtam, nem 9*2 hanem 7*2.

  • jano47 január 04. 11:12 (#186) | Ez egy válasz erre: #184 | Válaszolok

    :o Hobbytotós !!!

    Üdv a játékban. Nem kell külön jelentkezni.

  • Achilles,x2 január 04. 13:23 (#187) | Válaszolok

    7×2 esély!!!!
    01 Arsenal – Everton 1x
    02 Birmingham – Manchester Utd.2x
    03 Wigan – Aston Villa 2x
    04 Liverpool – Tottenham 1x
    05 Roma – Chievo 12
    06 Internazionale – Siena 1
    07 Bologna – Cagliari 1x
    08 Fiorentina – Bari 1
    09 Genoa – Catania x
    10 Livorno – Parma x
    11 Napoli – Sampdoria x2
    12 Palermo – Atalanta 1
    13 Udinese – Lazio 1
    +1 Juventus – Milan 1

  • caozu január 04. 15:10 (#188) | Válaszolok

    Szeretnék én is játszani a tippelősdibe! Jó tippelést :)

    7×2 esély:

    01 — 1x — Arsenal – Everton
    02 — x2 — Birmingham – Manchester
    03 — 2 — Wigan – Aston Villa
    04 — x2 — Liverpool – Tottenham
    05 — 1 — Roma – Chievo
    06 — 1 — Inter – Siena
    07 — 1x — Bologna – Cagliari
    08 — x2 — Fiorentina – Bari
    09 — 1 — Genoa – Catania
    10 — 1x — Livorno – Parma
    11 — 12– Napoli – Sampdoria
    12 — 1 — Palermo – Atalanta
    13 — 1 — Udinese – Lazio
    +1 — 1 — Juventus – Milan

    Kiváncsi leszek! Ezt élesbe is befogom így dobni :)

  • Darkon január 05. 12:11 (#189) | Válaszolok

    7×2 esély!!!!
    01 Arsenal – Everton 1
    02 Birmingham – Manchester Utd.2
    03 Wigan – Aston Villa 12
    04 Liverpool – Tottenham 1x
    05 Roma – Chievo 1
    06 Internazionale – Siena 1
    07 Bologna – Cagliari 1x
    08 Fiorentina – Bari 1x
    09 Genoa – Catania 1
    10 Livorno – Parma 1x
    11 Napoli – Sampdoria 1x
    12 Palermo – Atalanta 1
    13 Udinese – Lazio 1x
    +1 Juventus – Milan 1


Szólj hozzá Te is!