Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
jan29

Totó-helper a 4. hétre

 Totó 1 hozzászólás

Bayern-Mainz: Ribéry egy félidőre már alkalmas lehet, három és fél hónap kihagyás után már ez is örömteli. Butt betegeskedett a hét elején, de ott lesz a csapatban. A Mainz ismét nyert, viszont elveszítette Hellert, aki fejsérülést szenvedett.
Frankfurt-Köln: csak nem akarnak felépülni az Eintracht sérültjei, de ennek ellenére hatos veretlenségi sorozatot épített a gárda. Főleg a védelem remekel, mint ahogy a Kölnnél is. Ám érdekes, az előző három fordulóban már elől sem volt gondja Soldo együttesének. A nyolc lőtt gól több, mint a korábbi tizenhat körben összesen elért találat. Podolski pedig nem is játszik.
Hertha-Bochum: a berliniek idén még nem kaptak gólt, szereztek is négy pontot. Pedig három légiós középpályás is sérült: Dárdai, Kacsar és Nicu. A Bochum roppant veszélyes idegenben, az előző négy kirándulásán 10 pontot szerzett (3-1-0). Az egyetlen hiányzójuk az algériai Jahia.
‘Gladbach-Werder: a Berlinben remiző Gladbachból Stalteri, Friend, és Matmur mellett Callsen-Bracker fog hiányozni. A Werder négy vereséggel a háta mögött készül a meccsre, valamint Boenisch nélkül.
Schalke-Hoffenheim: a királykékek kénytelenek három védős rendszert alkalmazni, mert három balbekk is kiesett: Pander, Zambrano és Westermann is. A Hoffenheim támadójátékán Obasi és Ba hiánya nagyon megérződik, lényegesen kevésbé hatékonyak. Hátul is lesz egy hiányzó, Simunicot ugyanis eltiltották.
Stuttgart-Dortmund: igen jót tett az edzőcsere a VfB-nek, azóta a csapat veretlen és az előző három meccsét meg is nyerte. Ráadásul most hiányzó is alig akad, egyedül Lanig sérült. A Dortmund ellen viszont nehéz dolguk lesz a sváboknak, mivel a sárga-feketék tizenkét forduló óta veretlenek és ennek zöme győzelem (9-3-0). Zsinórban hat győzelem van Barriosék mögött, pedig fontos játékosok hiányoznak: Kehl, Hajnal, Weidenfeller, Tinga, Rangelov sérült, Zidan pedig az ANK-n van. A magyar karmester a kispadon ott lesz.
Bayer-Freiburg: alighogy felépült Rolfes, ismét fekhet vissza a műtőasztalra. És mivel Bender, Castro és Zdebel is maródi, a középpályán nincs túl nagy variációs lehetősége a Bayernek. De nem is kell, mert akik játszanak, remekelnek. Meglepő hírrel szolgálhatok: a Freiburg örökös sérültje, Ömer Toplak kezdő volt a múlt héten.
Napoli-Genoa: igazi sikersztori, amit Walter Mazzarri fel tud mutatni Nápolyban: érkezése óta (okt. 6.) nem szenvedett vereséget a kék-fehér együttes! A Genoa ellen visszatérhet eltiltásából Quagliarella és Rinaudo, vagyis még erősödnek is. A Genoa idegenben november 1-e óta nem szerzett pontot. Hardzsa, Palladino és Jankovics sem egészséges.
Cagliari-Fiorentina: a szárdok hazai mérlege lenyűgöző – 5-2-0 az elmúlt hét meccsen -, az egy pont is siker lenne a liláknak. Conti visszatérhet a csapatba, Pisano és Lupatelli azonban nem biztos, hogy pályára tud lépni. A Fiorentinánál robbant a bomba, Mutu ismét megbukott a doppingteszten, lehet, hogy többet nem láthatjuk focipályán a románt. Jovetics helyettesítheti, aki felépült.
Milan-Livorno: elszalasztotta a felzárkózási lehetőséget a Milan, kikapott a derbin. Zambrotta felépült, Pato és Nesta játéka még mindig erősen kérdéses. A Livornónál mindenki ép, csak épp a tréner mondott le. Majd maradt…
Parma-Inter: erősített a Parma, mert idén nagyon gyengén megy neki. Jiménez éppen az Intertől érkezett. A milánóiak Snejder és Lúcio nélkül kénytelenek játszani, mivel a két srácot kiszórták a múlt héten. Eto’o viszont visszatért, Chivu hosszabb időre esett ki.
Roma-Siena: a Roma nagyon jó szériát tudhat maga mögött, így Toni kiesése ellenére nem lehet gond a Siena legyőzése, mely idegenben tökéletesen impotens.
Arsenal-Man. Utd.: nem bánták londonban, hogy Kamerun elhullott az ANK-n, mert így Song és Eboue visszatért a csapathoz. Diaby nincs tökéletes állapotban, ám a többiek – leszámítva a régóta hiányzókat – Wenger rendelkezésére állnak. A MU-ban szépen sorban felépültek a rehabosok, Ferdinand is visszatérhet a védelem közepébe.
Juventus-Lazio: végre elküldték Ferrarát, vele képtelen volt kilábalni a gödörből a Juve. Zaccheroni vezeti a csapatot a Lazio ellen, melyből rengetegen hiányoznak majd. A Lazio igazolt egy új fiút, Eguren a Villarreáltól jött. Floccari még sérült, Meghni pedig még nem tért vissza Angolából.


Címkék: ,

Hozzászólások
  • luigi11 január 29. 20:31 (#1) | Válaszolok

    7*2:

    1. Bayern München – Mainz 1
    2. Frankfurt – 1. FC Köln x1
    3. Hertha BSC – Bochum 2x
    4. Mönchengladbach – Werder Bremen 2
    5. Schalke – Hoffenheim 1x
    6. VfB Stuttgart – Dortmund x2
    7. Bayer Leverkusen – Freiburg 1
    8. Napoli – Genoa 1
    9. Cagliari – Fiorentina x1
    10. AC Milan – Livorno 1
    11. Parma – Internazionale 2x
    12. AS Roma – Siena 1
    13. Arsenal – Manchester Utd. x1
    +1 Juventus – Lazio 1

    “0″ találat:

    1. Bayern München – Mainz 2
    2. Frankfurt – 1. FC Köln 2
    3. Hertha BSC – Bochum 1
    4. Mönchengladbach – Werder Bremen 1
    5. Schalke – Hoffenheim 2
    6. VfB Stuttgart – Dortmund 1
    7. Bayer Leverkusen – Freiburg 2
    8. Napoli – Genoa 2
    9. Cagliari – Fiorentina 2
    10. AC Milan – Livorno 2
    11. Parma – Internazionale 1
    12. AS Roma – Siena 2
    13. Arsenal – Manchester Utd. 2
    +1 Juventus – Lazio 2

    GÓLTOTÓ:

    2. Frankfurt – 1. FC Köln 2:1
    3. Hertha BSC – Bochum 1:2
    4. Mönchengladbach – Werder Bremen 1:2
    10. AC Milan – Livorno 4:1
    12. AS Roma – Siena 2:1
    14. Juventus – Lazio 3:1


Szólj hozzá Te is!