Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
feb05

Totó-helper az 5. hétre

 Totó 7 hozzászólás

Bochum-Bayer: a négy forduló óta veretlen Bochum a legerősebb csapatával fogadhatja a húsz forduló óta veretlen, élen álló Leverkusent. Melyből Rolfes, Zdebel és Gonzalo Castro hiányzik, viszont Bender felépült.
Freiburg-Schalke: a Freiburg is fel tud mutatni egy négyfordulós sorozatot, csakhogy a Bochummal ellentétben itt mindegyik zakó. Pedig a csapat teljes. Nem úgy a gelsenkirchenieké: Pander, Kenia, Pliacikasz, Jones és Westermann is sérült.
Hoffenheim-Hannover: ebben az esztendőben még gól sem ért el a Hoffenheim és már hét forduló óta nem nyertek a kékek. A Hannover verhető ellenfél, ráadásul Obasi ismét Rangnick rendelkezése áll, akárcsak a múlt héten eltiltott Simunic. Ba viszont még nem épült fel. A H96 még a Hoffenheimnél is mélyebben van, az elmúlt kilenc fordulóban két pontot zsebelt be… És hiányzóból is van bőven (Cherundolo, Konan Ya, Balitsch, Forssell, Vinícius, Andreasen, Lala).
Köln-Hamburg: érdekes csapat a Köln, vendégként szeptember óta veretlen, ám a saját pályáján rendre berezel. A 24 pontjából nyolcat gyűjtött otthon. A gárda Podolski nélkül nyert Wolfsburgban és Frankfurtban is. Most erre készülnek. A Hamburgnak is idegenben megy jobban, január végéig kellett várni az első vereségig. Az újonnan leigazolt Van Nistelrooy még nemigen alkalmas a pályára lépésre, akárcsak Guerrero, ám a Petric-Berg duó is meglehetősen erősnek tűnik.
Wolfsburg-Bayern: a “farkasok” nyolc fordulót nyomtak le egymás után győzelem nélkül, ugye mondanom sem kell, hogy a címvédésre igen csekély a sansz. Benaglio és az újonnan igazolt Réver sérült, Ziani és Martins viszont visszatért Afrikából. A Bayern viszont ismét a bajnoki címért küzdenek, tizenhárom forduló óta veretlen Van Gaal csapata. Ribéry felépült, a keret teljes.
Nürnberg-Stuttgart: az utolsó előtti helyen áll a Nürnberg, de legutóbb nyerni tudott Hannoverben. Frantz az egyetlen hiányzó, aki lesérült. A VfB összeszedte magát, Gross mesterrel megindult a csapat szekere, négy meccset nyertek zsinórban a svábok. Hitzlspergert, a csapat kapitányát elpasszolták a Laziónak, mert nem fért be a kezdőbe, Lanig pedig maródi. Marica viszont élvezi a bizalmat, három gólt lőtt az előző négy körben.
Mainz-’Gladbach: Lőw Zsolt egy ideig nem állhat a csapat rendelkezésére, igazolt is a Mainz gyorsan két bekket: Fathi és Zabavník érkezett. De nem csak a magyar hátvéd hiányzik, hanem a csapat legeredményesebb játékosa, Ivanschitz is. A ‘Gladbachban nincs hiányzó, ám az idegenbeli mérlege nem ad okot a bizakodásra: 2-2-6.
Dortmund-Frankfurt: tizenkét veretlen meccs után kapott ki a Borussia, a Stuttgart 4-1-re elporolta a sárgákat. A korábbi sérültek mellett Kuba és Santana játéka is kérdésessé vált. A Frankfurtnak is úgy megy jól, hogy közben elképesztően sok a sérültje – Fenin, Amanatidisz, Bajramovics, Vaszoszki, Ümit, Schwegler.
Livorno-Juventus: pontot szerzett a Livorno Milánóban, ám elveszítette Rivast, aki “besárgult”. Miglionco pedig tavasszal már nem játszik. A Juvénál több a hiányzó, Sissoko és Grygera eltiltás, Trezeguet, Iaquinta, Marchisio, Camoranesi és Poulsen sérülés miatt nem áll az új mester rendelkezésére.
Bologna-Milan: a Bologna önmagához képest kiváló állapotban van, ráadásul sérültje sincs. A Milan viszont megtorpant, és a fellendülésben sem Pato, sem pedig Pirlo nem segíthet. Borriello játéka is kérdőjeles.
Inter-Cagliari: pihent a múlt hét végén az Inter, de a kupában játszott. A Cagliari ellen elég sokan nem állnak majd Mourinho rendelkezésére, Eto’o, Sztankovics és Chivu sérült, Sneijder és Lúcio pedig nem töltötte le az eltiltását. A Cagliari hat veretlenül megvívott meccs után érkezik a San Siróba, ám két kapusa, Marchetti és Lupatelli nélkül. López sérült, Cossa pedig el van tiltva, pedig mindkettő alapember.
Udinese-Napoli: csütörtökön 2-0-ra kikapott az Udinese Rómában, így távol került a Kupa-döntőtől. Zapata és Alexis Sáchez sérült. A nápolyiak tizenöt forduló óta nem kapnak ki, így vélhetően az sem viseli meg őket, hogy Lavezzi és Santacroce után Aronica is kiesett.
Chelsea-Arsenal: a londoni rangadón egyértelműen a kékek a favoritok, 11-1-0-s a hazai mérlegük. Drogba, Kalou és Essien már visszatért a csapathoz, igaz utóbbi sérülten. Az “ágyúsoknál” az a legnagyobb gond, hogy a Van Persie kiesése miatti űrt nem nagyon tudják betölteni. Ki is kaptak csúnyán a MU-tól. Viszont az előző öt idegenbeli meccsükön nem verte meg őket senki.
Fiorentina-Roma: a 11. helyre csúsztak vissza a lilák, az előző három fordulóban egy pontot markoltak. Jovetics felépült, nagy szükség lesz rá Mutu kiesése miatt. A Roma csütörtökön 2-0-ra nyert a Coppa Italia elődöntőjében, így már hét meccset nyert zsinórban. Toni az egyetlen hiányzó, ám Totti és Vucsinics megoldja.

Címkék: ,

Hozzászólások
  • Sly február 05. 15:01 (#1) | Válaszolok

    hússal veretlen leverkusen.. :P

  • luigi11 február 06. 07:04 (#2) | Válaszolok

    7*2 és

    1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
    2. Freiburg – Schalke 1x
    3. Hoffenheim – Hannover 1
    4. 1. FC Köln – Hamburg x2
    5. Wolfsburg – Bayern München 2x
    6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2x
    7. Mainz – Mönchengladbach 1
    8. Dortmund – Frankfurt 1
    9. Livorno – Juventus 2
    10. Bologna – AC Milan 2
    11. Internazionale – Cagliari 1x
    12. Udinese – Napoli x2
    13. Chelsea – Arsenal 1
    +1. Fiorentina – AS Roma x

    “0″ találatos játék:

    1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
    2. Freiburg – Schalke 2
    3. Hoffenheim – Hannover 2
    4. 1. FC Köln – Hamburg 1
    5. Wolfsburg – Bayern München 1
    6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
    7. Mainz – Mönchengladbach 2
    8. Dortmund – Frankfurt 2
    9. Livorno – Juventus 1
    10. Bologna – AC Milan 1
    11. Internazionale – Cagliari 2
    12. Udinese – Napoli 1
    13. Chelsea – Arsenal 2
    +1. Fiorentina – AS Roma 1

  • luigi11 február 06. 07:07 (#3) | Válaszolok

    GÚLTOTÓ:

    1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-1
    2. Freiburg – Schalke 1-0
    3. Hoffenheim – Hannover 0-0
    12. Udinese – Napoli 1-1
    13. Chelsea – Arsenal 2-0
    +1. Fiorentina – AS Roma 1-1

  • janika február 06. 08:48 (#4) | Válaszolok

    Íme az én tippem:
    1. Bochum – Bayer Leverkusen 2
    2. Freiburg – Schalke 2
    3. Hoffenheim – Hannover 1
    4. 1. FC Köln – Hamburg X
    5. Wolfsburg – Bayern München 2
    6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2
    7. Mainz – Mönchengladbach 1
    8. Dortmund – Frankfurt 1
    9. Livorno – Juventus 2
    10. Bologna – AC Milan 2
    11. Internazionale – Cagliari 1
    12. Udinese – Napoli x
    13. Chelsea – Arsenal 1
    +1. Fiorentina – AS Roma 2

  • COPYRIGHT február 06. 09:48 (#5) | Válaszolok

    7*2 és

    1. Bochum – Bayer Leverkusen x2
    2. Freiburg – Schalke x2
    3. Hoffenheim – Hannover 1
    4. 1. FC Köln – Hamburg 12
    5. Wolfsburg – Bayern München 2
    6. Nürnberg – VfB Stuttgart 2x
    7. Mainz – Mönchengladbach 21
    8. Dortmund – Frankfurt 1
    9. Livorno – Juventus x
    10. Bologna – AC Milan x2
    11. Internazionale – Cagliari 1x
    12. Udinese – Napoli x
    13. Chelsea – Arsenal 1
    +1. Fiorentina – AS Roma 2

  • COPYRIGHT február 06. 09:50 (#6) | Válaszolok

    góltotó:
    1. Bochum – Bayer Leverkusen 1-2
    2. Freiburg – Schalke 0-2
    3. Hoffenheim – Hannover 2-1
    12. Udinese – Napoli 1-1
    13. Chelsea – Arsenal 2-1
    +1. Fiorentina – AS Roma 1-3

  • COPYRIGHT február 06. 09:53 (#7) | Válaszolok

    O TALÁLAT:
    1. Bochum – Bayer Leverkusen 1
    2. Freiburg – Schalke 1
    3. Hoffenheim – Hannover 2
    4. 1. FC Köln – Hamburg X
    5. Wolfsburg – Bayern München 1
    6. Nürnberg – VfB Stuttgart 1
    7. Mainz – Mönchengladbach X
    8. Dortmund – Frankfurt 2
    9. Livorno – Juventus 1
    10. Bologna – AC Milan 1
    11. Internazionale – Cagliari 2
    12. Udinese – Napoli 1
    13. Chelsea – Arsenal 2
    +1. Fiorentina – AS Roma 1


Szólj hozzá Te is!



Heti totó tippek (10. hét)

1. Bochum – Dortmund - x
2. Hertha BSC – Nürnberg - 1
3. Mainz – 1. FC Köln - 1
4. Mönchengladbach – Wolfsburg - 2
5. Bayern München – Freiburg - 1
6. Hoffenheim – Werder Bremen - x
7. Bayer Leverkusen – Hamburg - 1,x
8. Napoli – Fiorentina - 1,x
9. Genoa – Cagliari - 1
10. Juventus – Siena - 1
11. Lazio – Bari - 1
12. Livorno – AS Roma - 2
13. Udinese – Palermo - 1
+1. AC Milan – Chievo - 1

Kiemelt tippmixek

Totó eredmények (9. hét)

1. Werder Bremen – VfB Stuttgart - x
2. Frankfurt – Schalke - 2
3. Hamburg – Hertha BSC - 1
4. 1. FC Köln – Bayern München - x
5. Wolfsburg – Bochum - 1
6. Dortmund – Mönchengladbach - 1
7. Nürnberg – Bayer Leverkusen - 1
8. Hoffenheim – Mainz - 2
9. Fiorentina – Juventus - 2
10. AS Roma – AC Milan - x
11. Bari – Chievo - 1
12. Bologna – Napoli - 1
13. Sampdoria – Lazio - 1
+1. Internazionale – Genoa - x
Mito